11-én (az akkor Oroszországban használt Julián-naptár szerint október 30-án) született Moszkvában Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író, a lélektani regény mestere, a "megalázottak és megszomorítottak" világának krónikása.

A világirodalom egyik legolvasottabb írója ő, akit, messiásnak, prófétának is kikiáltottak, mások pedig áruló forradalmárnak nevezték, vagy mint Gorkij, „gonosz zseninek”.
Apját, a moszkvai szegénykórház alkoholbeteg orvosát 1839-ben saját jobbágyai verték agyon kegyetlenkedései miatt. Mindez, mivel maga is sokat szenvedett apja természetétől, Dosztojevszkij számára hatalmas megrázkódtatást jelentett. Ekkortájt kezdődött, epilepsziája is.
A pétervári Hadmérnöki Intézet hallgatójaként kezdett írni első kisregényét, az 1845-ös Szegény embereket a kritika lelkesen fogadta. Az 1846 és 1849 közötti időszak pétervári témájú elbeszélései azonban mérsékeltebb sikert arattak.
1849-ben a francia utópista szocializmussal kacérkodó Petrasevszkij Kör tagjai között őt is letartóztatta a cári rendőrség, vádlottként egy politikai büntetőperbe került. Golyó általi halálra ítélték, és csak a vesztőhelyen olvassák fel a kegyelmet: közlik, hogy a cár akaratából "csak" szibériai száműzetés vár rá.

Dosztojevszkij harmincnyolc éves volt, amikor mintegy újrakezdve, újragondolva életét, visszatérhetett az civil társadalomba. Eddigi életének fő élményei: epileptikus rohamok, az iszonyat, a szorongás, a megaláztatás. Mindez később visszaköszön műveiben.
A szibériai omszki erődbe került négy év kényszermunkára, majd véghetetlen és gyötrő katonai szolgálatot teljesít. A száműzetés évei alatt vette feleségül a beteges és kissé egzaltált Maria Iszajevát, akivel hét évig élt házasságban.
Kapcsolatukról később ezt írta barátjának, Wrangel bárónak: „… noha az Ő különös, gyanakvó és betegesen fantasztikus jelleme miatt nagyon boldogtalanul éltünk, egymást szeretni soha meg nem szűntünk. Sőt, minél boldogtalanabbak voltunk, annál jobban szerettük egymást.”

1859-ben, amikor visszatérhetett Szentpétervárra, Dosztojevszkij börtönélményei hatására ekkor már mélyen hívővé vált, ifjúkori radikalizmusa helyébe a fennálló rend iránti tisztelet és az egyszerű emberek messiási küldetésébe vetett hit lépett.
Vremja című lapjában jelentette meg a börtönévek iszonyatát felidéző Feljegyzések a holtak házából, majd a Megalázottak és megszomorítottak című regényeit.

Dosztojevszkij szerint „nincs boldogság a kényelemben, a szenvedés a boldogság ára. Ez a mi földgolyónk törvénye: az élet folyamatának közvetlen érzékelése olyan hatalmas öröm, amely megéri, hogy évekig tartó szenvedéssel fizessünk meg érte. Az ember nem születik, hanem rászolgál a boldogságra, s mindig szenvedéssel.

A regényíró sajátos atmoszférájú világot teremtett. Dosztojevszkij teljes érvényű, szabad hősöket alkotott, akik mintegy egy sorba tudnak emelkedni alkotójukkal.
,,A hős szavai önállóságra tesznek szert a mű struktúráján belül”- írja Bahtyin.

Dosztojevszkij hite

Dosztojevszkij vallása biblikus kereszténység. Az írásaiban szinte minden lényeges problémát a hit szempontjából mutat be, ezen a prizmán át figyeli az egyéni sorsok drámai mozzanatait.
„Mily könyv a Szentírás, mily csodákat és erőt rejt magában az ember számára! Mintha a világ és az ember egész valójával volna benne kifaragva, egyszer s mindenkorra meg van mondva és meg van mutatva benne minden” – mondja A Karamazovok című regényében Zoszima sztarec. Dosztojevszkij megmenti azokat a hőseit, akikben él a hit. Megmenti Raszkolnyikovot például a Bűn és bűnhődés című regényében. Ezzel a szemmel kutatja a különböző népek életét is: képviselik-e Istent valamilyen formában, s ha nem, Dosztojevszkij meg van róla győződve, hogy az a nép tényegesen pusztulásra ítéltetett.

Dosztojevszkij a pravoszlav kereszténység és tradíció kiváló ismerőjeként nemcsak a bibliai textusokat kezelte otthonosan, hanem a keleti kereszténység irodalmában is járatos volt. Egy es műveiben hosszú fejezeteket szentelt ősi erkölcsi oktatások, példázatok bemutatásának.
Dosztojevszkij élesen bírálta a katolicizmust, úgy vélte, „Az én országom nem e világról való” a legfontosabb krisztusi tan, és az ortodoxia nem fogadta el, hogy a világi hatalom eszköz lehetne a lelki hatalomhoz vezető úton.

Írói sikerek

Írói sikerei lehetővé tette, hogy ellátogasson Angliába, Németországba, Franciaországba és Itáliába. Nem sokkal később szerelme, Polina Szuszlova oldalán újra külföldre utazott, hogy leküzdhetetlen játékszenvedélyét kielégítse – ebből az élményből született később A játékos című kisregénye.

1864-ben több csapás is érte: meghalt a felesége és a bátyja, lapját betiltották, sokat veszített a szerencsejátékon, erejét megfeszítve kellett dolgoznia, hogy tartozásait visszafizesse. 1866-ban befejezte Bűn és bűnhődés című regényét, amelynek alapötlete valószínűleg még a börtönévek alatt született meg benne.
E művével vált világhírűvé, egyes kritikusok szerint ha csak ezt az egyetlen regényt írta volna, akkor is a világirodalom egyik legnagyobb alakja lenne.

Végjáték

1867-ben feleségül vette Anna Sznyitkinát, akivel regényei gyorsírásos lejegyzése során ismerkedett meg. Anna nagy szeretettel és melegséggel gondoskodott betegeskedő férjéről, külföldi útjaira is elkísérte.
Az író Firenzében fejezte be A félkegyelmű című regényét, 1872-ben megírta egyik legnagyobb hatású regényét, a megtörtént esetet feldolgozó Ördögöket, majd már hazatérése után A kamaszt, amely saját bevallása szerint is gyengébbre sikerült a többi nagyregényhez képest.

Az 1870-es évek végén Dosztojevszkij egészsége megromlott, de még sikerült befejeznie A Karamazov testvéreket, amelyre egész életében készült. Néhány hónappal a regény megjelenése után, 1881. február 9-én Szentpétervárott meghalt.
Dosztojevszkij regényeiben sajátságos, sötét és szenvedélyes világban élünk, szörnyű bűnök között vergődő, labilis idegzetű emberek vesznek körül. Ám észre kell vennünk az alakok szüntelen sóvárgását Isten felé.

NZS