Rákosi Mátyás helyeslően nézi a falról, ahogy a kisfiú az anyja hasát simogatja, és bátorítva oda-odabiccent, amikor a kisfiú keze lassan odébb téved. De ekkor belép az apa, és felébreszti a kisfiút. A kislány a babáival játszik, amikor az ablakon keresztül megpillant egy széles vállú motorost, fekete bukósisakban. Felpattan, kimegy a házból, felül a motorra, átöleli a motoros derekát, és elindulnak. Tökéletes biztonságban érzi magát, ahogy a férfi derekát fogja; ha kanyarodnak, ő is bedől. Az országút mentén népviseletben állnak a falu lakói, nézik, hogyan távolodnak. A kislány ma felnőtt nő, de pontosan emlékszik a gyerekkori álmára, mivel évekig ez jelképezte számára a szerelmet. A kisfiú szintén felnőtt azóta, orvos lett, majd pszichiáter, és álmokkal foglalkozó playback színházat vezet. November 14-én az RS9 Színházban hangzott el ez a két álom, az Álomszínház társulatának aktuális előadásán, amely az erotikus álmokkal foglalkozott. „Az álmok soha sem azt jelentik, amit elsőre gondolunk róluk. De az erotikus álmok bizony azt is...”, figyelmeztetett egy Jovan Peter-idézet az esemény online felületén. Magán az előadáson viszont épp a fordítottjára hívta fel a figyelmünket a játékmester, dr. Parádi József pszichiáter: hiába a kézenfekvő szexuális tartalom, az erotikus álmoknak sokszor van nemiségtől mentes jelentésrétegük is. Ma már az az egykori kislány is úgy értelmezi az álmát, hogy nemcsak a kezdődő pubertásról és a társtalálás örök vágyáról szólt, hanem arról is, hogy a saját személyiségének merészebb része elvágyódott a szülőfalujából. (Később valóban teljesen más környezetben építette fel az életét.) Ez a megközelítés igen jellemző az álmokról való pszichológiai beszédben: eszerint az álmaink különböző szereplői és mozzanatai mind-mind önmagunk vagyunk. Az rejtélyes, vagány, széles vállú motoros éppúgy a kislány személyiségének a része volt, mint az álmában babázó barátnői, akiket maga mögött hagyott. Az Álomszínház „színészei”, játszói arra törekszenek, hogy ezeket a személyiségrészeket maguk komplexitásában és sokszor töredezettségében jelenítsék meg. A playback színház egy improvizációs és interaktív színházi forma, amelyben a nézők történetei elevenednek meg a színpadon – az Álomszínház esetében a nézők álmai. Különböző előre megbeszélt sémákban (pl. kórus, paletta, újrajátszás) jelenítik meg az elmesélt történeteket, részben igazodva a hallottakhoz, részben továbbalakítva azt a saját élettapasztalatuknak, intuíciójuknak, pillanatnyi egymásra hatásuknak megfelelően. Nagyon erős, de elengedett jelenlétet kíván ez a benne résztvevőktől, amelyben azonnal reagálni tudnak egymásra, újabb és újabb helyzetekbe tudnak belehelyezkedni. A cél nem a csattanósan megoldott jelenet, hanem a találó, átélt megjelenítés, amely jó esetben „elszabadul”, játék közben élni kezdi a saját életét, így olyan tartalmak is felszínre kerülnek, amelyek a kiindulást adó elbeszélésben reflektáltan még nem voltak jelen. Rövid időn belül megdöbbentő gazdagságú térré változott a pincehelyiség, amelyben ültünk. Álmokról beszélve minden mondat komplex: színes, érzékeny képekben és nagy érzelmi hőfokon látunk bele valaki életébe. Egy nő párja halála után örömteli erotikus álmokat lát vele, és ettől zavarban van. Egy nős férfit álmában egyszerre három nő csalogatja. Végül mégiscsak ellenáll, de reggel bosszankodik, hogy miért nem élt a lehetőséggel. (A felesége ott ül mellette az előadáson, és jót derül a történeten.) Egy szakítófélben lévő lány azt álmodja, hogy nagy tömegben véletlenül egymáshoz sodródnak a volt társával, mindenki szeme láttára együtt vannak, majd a férfit elsodorják az emberek. Használni kell az álom nyújtotta lehetőségeket, megélni, majd beleépíteni a hétköznapi életbe, nyugtatja meg a játékvezető a házasságban élőket a rakoncátlankodó álmokkal kapcsolatban. A felszínre kerülő élethelyzeteket tapintatosan, támogatóan kezeli. De nem válik pszichoterápiává az előadás, egy álom, egy „eset” legfeljebb 10 percet kap, a néző dolga marad, hogy kezdjen valamit a látottakkal. Aki komoly elmélyülést vár ettől a technikától, az keressen fel egy pszichodrámával foglalkozó önismereti vagy terápiás csoportot; az Álomszínház bő másfél órás előadásai a „kint is vagyok, bent is vagyok” határán egyensúlyoznak, esti kikapcsolódásként is élvezhetőek. Mi a hozadéka mindennek a néző számára? Az előadás az első percétől az utolsóig izgalmas, szórakoztató és inspiratív. Olyan „erőtér” jön létre, amelyben sokkal rugalmasabban, kreatívabban és felszabadultabban létezhet az ember. Megható közösségi élmény is, az alapvető bizalom és játékos kitárulkozás miatt erősebb benyomásokat kapunk másfél óra alatt idegenekről, mint régi ismerőseinkről akár egy teljes év alatt. Mégis tökéletesen biztonságban érezheti magát mindenki. De emellett komoly hatása lehet annak, amikor valaki újra megéli a saját álmát. Akár azért, mert kívülről nézve a már ismerősben is meglepő aspektusokat vehet észre; de akár egészen új mozzanatokat is átélhet, hála a játszók kreativitásának. Ott ültem a reflektorfényben, néztem az elmesélt álmom visszajátszását, és egyszer csak akkora aha-élményem lett az álom egyik szereplőjével kapcsolatban, ami több év töprengést zárt le. Mindezt annak köszönhettem, hogy az álombéli szerepek kiosztásakor olyan sokszor mondtam az egyik szereplővel kapcsolatban, hogy egyáltalán nem fontos az, amit képvisel, hogy az őt megszemélyesítő színésznőnek ez szöget ütött a fejébe. Az visszajátszás egy bizonyos pontján hangsúlyosan „szembefordult” az engem játszó színésznővel, és ezzel hirtelen egy igen régi kérdésemre kaptam választ. Fantasztikus könnyedséggel és nyíltsággal zajlott az est, bár – mint utóbb kiderült – több résztvevőnek is voltak előzetes aggályai a téma miatt. A jóízű humor és az érzékeny beleélés remek arányban keveredett, mind a játékmester profi moderálásában, mind a színészek ötletes és autonóm játékában. Kiemelendő még az élőzene, amely az improvizációt kísérte: fuvola és ütőshangszerek tették még álomszerűbbé, asszociatívabbá a látottakat, a két kiváló zenész benne élt a jelenetekben, folyamatosan rezonált a játszókra, segítette az elmélyülésüket. Az előadás után az előadók lezáró kört tartottak, amelyen részt lehetett venni. Mindenki megoszthatta a saját élményét, és meghallgathatta, hogy másban hogyan csapódott le az elmúlt másfél óra. Az előadások témája alkalomról alkalomra változik. Foglalkoztak már például a remény vagy a béke álmaival, de rémálmokkal is. Az Álomszínház következő előadása december 5-én lesz az RS9 színházban: ezúttal a sorsfordító álmokra koncentrálnak majd. Olyan álmokra, amelyeknek valamilyen kihatásuk lett az álmodó életére. Cziglényi Boglárka eLitMed.hu További információ: https://www.facebook.com/%C3%81lomsz%C3%ADnh%C3%A1z-231204233608848/?fref=ts https://www.jegy.hu/program/alomszinhaz-69170 Kapcsolódó videointerjú: