Gondolat

Kerülj Kékbe, kerülj Képbe

2021. ÁPRILIS 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Kis Lépések Alapítvány egyedülálló Magyarországon: hosszú évek óta segíti autizmussal élő gyerekek és családjaik életét egy speciális, a tanuláson keresztül történő új viselkedésminták beépítését célzó módszerrel. Alapvető attitűdjük már a nevükben is megfogalmazódik: az egymás felé való közeledésről szól, s arról, hogy a nagy célok elérése kis lépésekkel kezdődik. 2019-ben szerveztek először az autizmus világnapja kapcsán jótékonysági kampányt, és bár a pandémia első évében elmaradt az aktivitással egybekötött kezdeményezés, 2021-ben megújult erővel, a művészet bevonásával folytatják a megkezdett hagyományt. A kampány idei formája egy fotókiállítás, amely – a járványügyi intézkedések feloldásáig – online térben tekinthető meg . A válogatás az autizmushoz kapcsolt szimbólumokat hozza játékba. Ezek egyike a puzzle, amely kézzelfoghatóvá teszi a tapasztalatot, miszerint csak a kirakódarabkák, azaz az egyéni valóságok összeillesztéséből jöhet létre a teljes, a közös kép. A világról alkotott belső képeink is hasonló módon, a részletek automatikusnak tűnő összerendeződéséből állnak össze – ez a „mentális mozdulat” olykor egyáltalán nem egyértelmű, az evidenciák megértése-megtalálása komoly nehézségekbe is ütközhet. A másik szimbólum a kiállítás címében is megjelenő kék szín. (A cím egyébként sűrűségével és humorával telitalálat: egyszerre utal a képre mint látványra, és a „képben levésre” mint a megértés informális kifejezésére. A „kerülj kékbe!” pedig invitál: képzeld magad az autizmussal élők, a másik helyzetébe – mert e nélkül nincs empátia, sem megértés. A kék nemcsak alapszín, hanem életünk szerves része: fölénk borul, körbeölel minket a kék ég, lételemünk a szintén ehhez a színhez asszociált víz. A kék a világ egyik közös nevezője lehet. És éppen ezt bizonyítja a válogatás: hogy a világra vethető sokféle pillantást egy nagyobb egész részeinek tekinthetjük, nem pedig egymást kizáró verzióknak. Az autizmussal élők egészen különböző módokon látják a körülöttük lévő valóságot. Bizonyos értelemben a saját valóságaikban élnek, a többség által konszenzuálisan elfogadott valóságtól nem egyszer távolabb. S míg olykor nehéznek tűnhet az összhangot megtalálni, éppen ezzel, a másnak titulált világtapasztalattal segítenek is, hogy kiderüljön: az ismertnek hitt látszatok mögött sokkal gazdagabb és izgalmasabb az, amiben élünk. Ezért is remek választás a fotográfia műfaja ehhez a témához, hiszen a fotográfusokat is az jellemzi, hogy fotóikon sajátos világfelfogásuk ölt képet. Hogy vannak olyan látványok, a kézzelfogható közegnek olyan együttállásai, amiket csak ők vesznek észre, amelyek bennük születnek meg úgy és válnak olyanná, ahogyan aztán az a fényképen látható. Vannak fotók a jelen tárlatban, ahol azonnal és pontosan tudjuk, mit látunk – és éppen ettől jöhetünk zavarba és/vagy mosolyodhatunk el. A kesztyűs kéznek álcázott mesebeli lény vajon bekapta végül a gyanútlanul arra sétálót? (Tóth Szilvi) Tóth Szilvi: Hide & Seek - 22, 2009 És az ezüstszín (csali) halacskák a kék vászon-vízben úszó társaikkal díszített kiscipőkben pihenve tudják egymásról, hogy végső soron egy cipőben járnak? (Hangay Enikő) Hangay Enikő:Halban utazik, 2020 Vagy a valószerűtlenül gyönyörű kék tájban, ég és víz találkozásánál a kisfiú jelenlétével összekötött földi és égi tájak érintetlensége hogyan lehetséges? (Molnár Zoltán) Molnár Zoltán:Brazília, Itaparica, 2008 Máskor nehezebb dolgunk van. Az égkékben fehér lóra boruló és hajának tincseivel azt beborító rejtélyes nőalak arca láthatatlan marad előttünk, a gesztus játékos is lehet akár, de okát nem ismerhetjük. (Darab Zsuzsa) Darab Zsuzsa:Lovas-kaland, 2016 Kizökkent szokásos képnézési pozíciónkból a kicsit kopottas, végtelennek tűnő égkék fal előtt repdeső nőalak is: rózsaszín sálja mintha szárnyakként lebbenne, lábai elhagyták a földet. (Szombat Éva) Szombat Éva:Részlet a Practitioners című sorozatból, 2014 A havas kertben repülő földgömblabda látványa többszöri átkódolást igényel: nem gyerek játszik vele, nem strandon, nem nyáron. Még színei-formája is annyira valószerűtlen ebben a közegben, mintha máshonnan véletlenül tévedt volna ide, ebbe a képbe. Pedig nem. S mindeközben a tekebábuk mintha a vasbeton oszlopok kevésbé nyomasztó kistestvérei lennének. (Erdei Krisztina) Erdei Krisztina:2005. 01. 26. 14.26, Kiskundorozsma, Hungary, a Formaságok című sorozat A hőlégballon kosarában épp előadást tart a kezelő annak működéséről – még a földön –, miközben mellettük, egy égkék rajzban társa lebeg, csak lebeg. (Mártonfai Dénes) Mártonfai Dénes: Őcsény Nemzetközi Szakmai Ballontalálkozó, 2017 A hatalmas, megszokott terünkön kívülinek és időtlennek tűnő hullámok felett és az égiek alatt lebegő emberalakról pedig nem tudható, melyik hullámzásában úszik súlytalan. (Bácsi Róbert László) Bácsi Róbert László: Follow the Sun, 2013 Legalább ennyire sokféle lehet, ahogy „megérkezik tudatunkba a világ”. De, ahogy láttuk, van közös nevező. A kék szín is az, és az is, amire felhívja a figyelmet – hogy különbözőségeink kutatása felfogható izgalmas kalandként, amelynek a végén a legnagyobb jutalom vár: az az érzés, hogy megértésre találunk, s egyúttal megérthetünk másokat. És az ezekből szövődő hálózatban mind biztonságra találunk. Somogyi Zsófia A tárlat online megtekinthető április 2-től, az autizmus világnapjától, a „Kerülj kékbe, kerülj képbe” fotókiállítás pedig a Dokubrom Galériában (1111 Budapest, Bartók Béla út 33.) lesz látható április 17. és május 2. (kedd-vasárnap: 11.00–18.00) között, a Budapest FotóFesztivál keretében. A kiállított fotográfiák és azokból limitált példányszámban készített kirakók is megvásárolhatóak, az így befolyt összeg a Kis Lépések Alapítványt támogatja. A járványügyi előírások figyelembevétele mellett a szervezők pop-up kék-órákat szerveznek, mely során a regisztrált érdeklődők az alkotókkal együtt kerülhetnek kékbe a kiállítás terében. ( Regisztráció, puzzle-előrendelés, további információ: [email protected] ) Kiállító művészek: Barakonyi Szabolcs, Bácsi Róbert László, Csoszó Gabriella, Darab Zsuzsa, Erdei Krisztina, Hangay Enikő, Mártonfai Dénes, Mohai Balázs, Molnár Zoltán, Piti Marcell, Szombat Éva, Tóth Szilvi Kurátor: Csizek Gabriella Kis Lépések Alapítvány: https://kislepesek.hu/

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Nem tükörkép hasonmások Az ikrek világa

FAZEKAS Erzsébet

Az iker-testvérek számát 125 millióra becsülik a világon. Statisztikák szerint minden 333 szülésre esik egy olyan, amikor egy terhesség után két baba jön világra.

Gondolat

Aki bújt, aki nem

Sokféle hatás érte Herbert Anikot, művésznevén Hanikot Rejtett kert című kiállításának megalkotásakor. Az inspiráció egy része könyv formájában ott hever a Zend installációként elnevezett asztalon, így például egy japán verses könyv, Borges angol nyelvű novelláskönyve a The Garden of Forking Paths. Mindezeken túl Radnóti Miklós Bori notesze, Szabó Magda Danaida és Abigél regényei, Kertész Ákos Makrája is fontos ihletforrás volt számára.

Gondolat

Költő a beteg világban

József Attila patográfiája még tartogat meglepetéseket.

Hírvilág

Nők és a lisztérzékenység

Május 16-a immár 16. éve a Coeliakia Nemzetközi Napja. Az Európai Coeliakia Egyesületek Szövetségének kezdeményezésére létrejött lisztérzékenységi világnapon ezúttal a nők szerepére hívják fel a figyelmet. E betegségben kétszer annyi nőt diagnosztizáltak, mint férfit, és jellemzően a hölgyek azok, akik figyelnek a családtagok élethosszig tartó diétájára, de a betegszervezeti tagok túlnyomó többsége is nő.

Gondolat

A gyógyítás esztétikájáról Nagy Edina előadása alapján

Az ELTE Esztétika Tanszéke 2021-ben online előadás-sorozatot szervezett „Bevezetés az esztétikába” címmel. Az érdeklődő közönség változatos szemszögekből ismerkedhetett az esztétikai tudományának alapkérdéseivel és kurrens kutatási területeivel: szép-e a szép, mit keres egy konzervdoboz a múzeumban, mi az improvizáció vagy éppen a provokáció szerepe a művészetben stb. Nagy Edina adjunktus, aki többek között a kritikus és szociálisan elkötelezett művészeti gyakorlatokra koncentrál a kutatásaiban, „Orvoslás és művészet találkozása a boncasztalon” címmel tartott előadást. A rendelkezésére álló egy órában nemcsak az orvoslástörténet és a művészettörténet kapcsolódási pontjait vázolta fel, hanem a kritikai értelmezés lehetőségeit is. Emellett ma alkotó művészeket, kortárs műalkotásokat is ismertetett két 2021-es kiállítás kapcsán.