Kassák Lajos, akit egyszemélyes magyar avantgárdnak neveztek kortársai, 1926-ban ezt írta a Tisztaság Könyvében: „ az új művész széttépte maga körül a nyomorúság kulisszáit és a rózsaszín felhőket, belépett a teljes mindennapi életbe, amiből született és amiért létezik… Tehát nem halt meg az új művészet és mégis a régi értelemben véve, ma nincs művészet – s egyetlen porcikánkkal sem kívánjuk ennek az úgynevezett esztétikai szépnek a visszaállítását”. E bizakodó sorok ellenére az irodalmi avantgárd a konzervatív olvasói igények, irodalomeszmények, s egyéb tényezők miatt nem tudott meggyökeredzni hazánkban. A közízlés máig nehezen birkózik meg az irodalmi avantgárd törekvéseivel, legjobb esetben is szívesebben lubickol a realizmus hullámaiban. Ám jóval később még jelentős szerepet kapott a hazai kultúrában az avantgárd második nemzedéke révén. A hatvanas években, amikor szocializmus kultúrpolitikájával és a szocialista realizmus ideológiai és esztétikai követelményeivel szembeni ellenállás öltött formát az úgynevezett magatartásművészetben. A „támogatott, tűrt és tiltott” művészek, alkotások kategóriái között a happening, performance- és szamizdat-kultúra új formai elemekkel egy sajátos társadalmi ellenállásforma bölcsője, életben tartója tudott lenni. Magyarországon a különböző irányzatok mindig több évtized késéssel jelentek meg a művészeti életben, az irodalmi avantgárd esetében azonban e formabontó kísérletezés jobbára együtt haladt az európai áramlatokkal. A magyar avantgárd irodalom története Kassák Lajos első verseskötetének és A Tett (1915) című folyóiratának megjelenésével kezdődik, s majd egy évtizeden át fejti ki hatását. Maga Kassák is csupán néhány évig űzi e műfajt, ám annak rövidsége és lokális volta ellenére lappangó, messzemenő hatása van. Ki tudja, miként szivárog be e formai megújulás és a köznapi őszinteség, spontaneitás sajátos elegye kora szellemi áramlataiba. A Nyugat szellemiségét bár Kassák a mű és köznapi tevékenység szimbiózisát hirdeti, és a főművének tartott A ló meghal, a madarak kirepülnek című költemény máig hat modernségével. „…valamikor azt hitte az öreg 21 éves koromban káplán leszek az érsekujvári plébánián de épen 10 esztendővel előbb sporni ur lakatosmühelyében ettem a füstöt az öreg már csak nagyon ritkán járt közénk haza később az én szépen elgondolt jövőmet is beitta és kipisálta a sörrel szerelmes lett egy öreg takaritónőbe kihullott a haja s csak a cigányokkal barátkozott.” Ez az eszköztelen tárgyilagos őszinteség ismerős, számos későbbi költő szólalt meg a továbbiakban ezen a hangon, új stílust hozott létre az esztéticizmussal szemben. S bár nem vált közkeletűvé, hozzájárult ahhoz is, hogy a Nyugat nagyjai pályájuk további részében tágítsák szellemi horizontjukat és más szemmel tekintsenek a folyamatokra, tudatosabban vállalják művészeti döntéseiket. Olyan költőkre hatott, mint József Attila, aki a valóság és költészet újfajta korszerű kapcsolatát valósította meg. Ám a költészet gyöngéd hangjai is megszólalnak itt. „…ez a mi életünk a vámőrök minden állomáson bélyegzőt ütnek a szivünkre s mi csak uszunk tovább hajnal iránt bizony okosabb lenne ha mindenki édesfagyökérrel vagy krumplicukorral kereskedne osszátok be a világot amiben éltek nekünk könnyü naponta 50 kilométert megyünk belőle kifelé.” Kassák 1967. július 21.-én halt meg, miután sem íróként, sem képzőművészként nem juthatott szóhoz. Íróként a „tűrt”, képzőművészként a „tiltott” kategóriába tartozott, és saját kiállítására sem engedték ki Rómába. NZS eLitmed 2013. 07.21.