– Az Ön az életvitel tantárgy keretein belül foglalkozik az egészséges életre neveléssel. Mit tehet ténylegesen egy pedagógus a mai iskolában az egészséges életmódra nevelés terén? Egyáltalán, mennyire tudnak ebben a stresszes és erőt próbáló hivatásban jó példával szolgálni maguk a pedagógusok? -- Felgyorsult világunkban egyre nehezebb törődnünk a magunk testi és lelki egészségével, pedig saját jó példánkkal lehetne a leghitelesebben az egészséges életmódra és életvitelre nevelni-oktatni a gyerekeket. Iskolai tevékenységrendszerünkben számos alkalom kínálkozik, hogy ne csak az ismeretek átadására szorítkozzunk, hanem olyan hasznosítható gyakorlati tudás nyújtására, sokszínű bemutatására törekedjünk, amely az élet kritikus, konfliktusokkal teli szakaszaiban is majd segítséget nyújt. A pedagógus akkor tud nyitottan jó életmintát közvetíteni, ha nem zárkózik be saját jól-rosszul kialakult szokásrendszerébe, önmaga is testileg-lelkileg egyaránt meg tud újulni időről-időre. Ehhez nemcsak szemléletváltásra, hanem erős belső késztetésre és külső, anyagi, szellemi és lelki támogatásra, elismerésre van, volna szüksége. Ahhoz, hogy az ember adni tudjon, fel kell töltődnie, olyan kiegyensúlyozott, szeretetteljes közegben kell élnie, hogy azt sugározni is tudja! – Ön élete mely szakaszában találkozott először az internettel? Melyik "digitális generációhoz" sorolná magát? – Életkorom szerint a „Bébi-bumm” generációhoz tartozom, tehát azokhoz, akik jelenleg 50-67 évesekhez, akik életük derekán találkoztak az internettel. Én azon szerencsés emberek csoportjába vagyok besorolható, aki a családon belül és a tanulókkal való állandó kapcsolatban belenőtt az alkalmazkodásba és hozzászokott a világ gyors változásaihoz. Gyermekeim és tanítványaim révén – és hatásukra – igen rugalmas befogadóvá és elfogadóvá kellett válnom, állandóan lépést kellett tartanom a kor követelményeivel, megfelelni környezetem elvárásainak, a modern technika adta kihívásoknak. Így inkább az úgynevezett X generációhoz tartozónak érzem magam, tehát azokhoz, akiknek életvitelébe részlegesen jelen van már az internet. – Beépült-e munkavégzésébe az internethasználat oly módon, hogy radikális változást hozzon? – Az internet használata mindenki számára tág teret biztosít arra, hogy naprakészen tájékozott legyen – időbeli és térbeli határok nélkül. Egyre inkább keresem a szakirodalmi háttéranyagokhoz a világhálóra feltett anyagokat, s az irodalomjegyzékekből is tájékozódom. Az ajánlott, újonnan megjelent könyveket így keresem a könyvesboltokban, s a régen kiadottak után célirányosan kutatok az antikváriumokban, könyvtárakban, ezáltal időt és energiát takaríthatok meg. A „Jó gyakorlatokat” is figyelemmel kísérem. – Mint gyakorló pedagógus érzékel-e olyan jellegű zavart a gyerekekkel történő kommunikációban, ami visszavezethető a digitalizációval kapcsolatos generációs különbségekre? – A kommunikáció a résztvevő felek között igencsak megváltozott az utóbbi időben, részben könnyebbé vált, részben megnehezedett, mert máshova helyezzük a hangsúlyt a közlésfolyamatokban. – Az információszerzés tekintetében hogyan jellemezné az Ön által oktatott gyerekeket? – Az általános iskola felső tagozatán általam nevelt-oktatott 10-14 éves korosztálynál az információ felvétele, beépítése és továbbítása terén számos hiányosságot és veszélyt tapasztalok. Sok esetben az információforrások nem ellenőrzöttek, nem az adott korosztály számára értékes és hasznos ismeretek birtokába juthatnak. A szülői kontrollnak kellene otthon jobban működnie. De bizton állíthatom, hogy minden tanítványom napi rendszerességgel használja az internetet, tájékozottak, az információk szerzésének lehetőségeit kihasználják, s hasznosítják is a tanulásban. Gyors döntéseket tudnak hozni, nem sokat gondolnak a jövőbeni következményekre, a „most és itt” helyzetekben bátrabbak. Képzelőerejük azonban nem oly mértékben fejlődött ki, mint a régebbi generációk „jóéjt puszival zárt” esti mesén felnövekedett gyermekeinél. A Z generációs – digitális bennszülött – tanítványaim hozzászoktak a digitális világhoz, s könnyen eligazodnak benne. Nem érzik azt a veszélyt, hogy milyen függőséget okozhat a túlzott számítógépezés, hogy amíg kapcsolatokat építenek a világhálón, tulajdonképpen elzárkóznak a külvilágtól, a környezetüktől. – Véleménye szerint a jelenleg Ön által oktatott generációra a későbbiekben milyen munkavállalói tulajdonságok lesznek jellemzőek a jelenlegi ismeretszerzési és feladatteljesítési jellemzők alapján? – Feltétlen szükség van a hatékony munkavégzést segítő programok, kommunikációs technikák, oktatóprogramok használatára. A megszerezhető ismeretek közötti válogatásra és az elnyert tudás gyakorlati hasznosítására jobban kellene irányítani – nevelni-oktatni – az új generációkat. Azt látom, hogy a nap, mint nap nagy tömegben rájuk zúduló ismerettömeget sokan passzív befogadóként kezelik, nagyrészt megértik a tartalmakat, de ha az alkalmazásukra kerül a sor a mindennapi életben, akkor is várják az utasításokat a problémák megoldására, pedig itt sincs „királyi út”… Önállóságra, döntéshozatalra stb. kell a figyelmet irányítani és technikákat kell mutatni az ismeretek gyakorlati alkalmazására. Feladatvállalás és feladatteljesítés követelményeiről hosszasan kellene párbeszédet folytatni a felnövekvő generációk tagjaival. Az új munkaerő-piaci elvárások az oktatásban résztvevőket arra sarkallják, hogy az Európai Uniós elvárásoknak megfelelően fogalmazzák meg céljaikat, s a fejlesztés tervezett követelményeit. Elkészült az ún. Európai Digitális Menetrend, ami az Európa 2020 Stratégia része. Ebben a digitális készségek és tudások fejlesztése a középpontban áll. Az e-skills (e-készségek, e-szakértelem körvonalazása kapcsán a „Hogyan tanuljak tanulni?”, valamint továbbra is az „élethosszig tartó tanulásra való felkészülés képessége” (LLL) központi helyet foglal el. – A kutatások szerint a digitális bennszülött tanulók számos multimédia-forrásból, gyorsan kívánnak információt szerezni. A szövegnél szívesebben dolgoznak kép-, hang- és videoinformációkkal. Véleménye szerint az adott keretek között eleget tud-e tenni a jelenlegi oktatás ezeknek a kívánalmaknak, Ön az információátadásnak milyen formáit részesíti előnyben? – A nevelési-oktatási tapasztalataim azt mutatják, hogy élményszerű adással, izgalmas kép-, hang- és videoinformációkkal könnyebb megnyerni, tanulásra bírni a tanulókat, mint a legszebb, legszabatosabb, legszakszerűbb szöveggel, „szövegeléssel” a frontális keretben. Ismét előtérbe kerül a szóbeli közlés, csak másképpen… Az információs forradalmak (írásbeliség megjelenése, könyvnyomtatás) után a korunkban a gyökeres változásokat a digitális technikai eszközök térhódítása okozta. Az információátadás új formáit feltétlenül előnyben kell részesíteni. – Okoz-e zavart Ön szerint a jelenlegi oktatási keretek között a tény, hogy a mai tanulók a párhuzamos információfeldolgozást és a több feladattal való egyidejű foglalkozást kedvelik? Okoz-e fennakadást mindez a folyamatokban, és hogyan lehetne áthidalni, ha igen? – Először értetlenül álltam a jelenség előtt, mert a régi beidegződésen alapuló véleményem szerint a megfelelő tanulási környezet és az arra az előtte lévő egy dologra való koncentrálás követelményeit szem előtt tartva nem feltételeztem, hogy képesek a mai tanulók a párhuzamos információfeldolgozása és a többféle feladattal való egyidejű érdemi foglalkozásra. Elismerem, hogy vannak olyan helyzetek, mechanikus munkák, amelyek mellett lehet pl. zenét, rádiót hallgatni, de komolyabb odafigyelést és gondolkodást igénylő feladatmegoldások esetén – a megosztott figyelem miatt is – nem hatékony a munkavégzés, s több a hibalehetőség. – Elképzelhető-e, hogy a hagyományos oktatási formák már nem képesek eleget tenni a korunk kihívásainak? Mi a véleménye, személyes tapasztalata a következő kijelentésről: a mai iskolások az azonnali megerősítést és azonnali jutalmat kedvelik? – Biztosan állítom, hogy a hagyományos nevelési-oktatási formák, módszerek már nem elegendőek ahhoz, hogy a XXI. századi kihívásoknak megfelelően helytálló és továbbfejlődő nemzedékeket alakítson, formáljon, motiváljon. A mai iskolások úgy tűnik, tulajdonképpen elvárják az azonnali értékelést, de nehezebben viselik el, hogy az értékelés lehet olyan "fejlesztő" értékelés, ami rávilágít arra, hogy mit kell másként és jobban tenniük; jobban szeretik a jutalmazást. Ebben én a fogyasztóiság szemléletét látom a tekintetben, hogy azonnali örömszerzést okozzon az elismerés. Feladatunk lenne, hogy a gyerekek ne csak kudarckerülők legyenek, hanem jobban fel tudják dolgozni az esetleges sikertelenséget is, ebben a sikerorientált világban erre is edzeni kellene a tanulókat. – Személyes tapasztalatai alapján a tanulás szempontjából, illetve pszichés jellemzők szerint hogyan jellemezné a jelenlegi általános iskolás diákságot? – A tanulás és a tanítás-tanulás kölcsönös folyamatában résztvevő szereplőknek igen sok, s egyre növekvő számú és súlyú nehézségekkel kell szembenézniük főként az „értékválság” miatt. Nem tartom maradinak azt a felfogást, hogy a tiszteletre korunkban is igen nagy szükség lenne, s egyre nagyobb gondokat okoz ennek hiánya. Generációs különbségek mindig léteztek, a nemzedékek közötti ellentétek, súrlódások a régebbi korokban is megvoltak, s a jövőben sem lesz más a helyzet. Azonban, hogy ezeket miként kezeljük, erre kell technikákat kidolgozni és jó gyakorlatokat kialakítani, átadni minél szélesebb körben. El kell ismerni, hogy az információs technológia segítségével az ifjúság másfajta tudás birtokában van, s ezt feltérképezve, s ehhez alkalmazkodva nekünk is másképpen kell nevelnünk-oktatnunk. – Milyen sikert könyvelhet el sajátos módszerek bevezetésével, illetve elmondaná-e, milyen jellegű kihívásokkal találkozik mindennapi pályája során, ami esetleg az információszerzés generációs problémáira, különbségeire vezethetők vissza? – Lépést kell tartani, a kor kihívásainak megfelelően alkalmazkodni kell a mennyiségi változásokhoz, de a minőséget – az örök értékeket – az elért eredményeket, a megőrzendő szokásokat, hagyományokat őrizni kell. Rá kell nevelni az új generációkat a közösen elfogadott értékek tiszteletére, s a fogyasztói társadalom „régit lecserélni, eldobni, s újabbakat vásárolni, birtokolni” elveit felül kell vizsgálni a fenntarthatóság érdekében. Kétségtelen, hogy állandóan felül kell vizsgálni és módosítani kell az élet változásaihoz igazodóan a tanítás-tanulás folyamatokat. Az egész életen át tartó tanulás koncepciója új tanulási kultúra kialakítását, a kompetenciaalapú oktatás elterjesztését helyezi a középpontba, ahol az infokommunikációs technikák (IKT) fontos segítő szerepet töltenek be. Az LLL felöleli a korai szocializációtól és az iskoláskor előtti neveléstől a munkavállalás szempontjából aktív életkor utánig az egyén teljes életciklusát. Az intézményekben történő tanuláshoz (formális tanuláshoz) mindenki számára hozzáférést kell biztosítani, és a tanulás nem formális (iskolán kívüli) formáit is célszerű támogatni. Tanulásnak tekinti az iskolarendszerű formális kereteken belüli tanuláson túl, a hétköznapi élet bármely más színterén (például a médián keresztül), a munkahelyen vagy a családban – történő személyiségformáló tapasztalatszerzést is (informális tanulás). Azokon a családokon belül, ahol az idősebb nemzedék az információs kultúra birtokosa, ott könnyebb eredményeket elérni a támogatottság miatt, nem kell feleslegesen erőt fecsérelni a generációs problémák áthidalására. Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy a személyi számítógépeknél sokkal inkább a „felhasználóbarát” mobil eszközöket – táblagépeket, okostelefonokat – vásárolják a családok, s a mindennapi gyakorlatban egyre inkább már azokat alkalmazzák. Én sem kívánok lemaradni, megleptem magam egy kis IPad mini készülékkel, s buzgón tanulmányozom a működtetés, alkalmazás lehetőségeit, hogy majd lesz miről beszélgetni a 3 éves alkalmazó unokámmal… Nagy Zsuzsanna 2013. 04. 12.