Lente Gábor: Vízilónaptej és más történetek kémiából Typotex Kiadó, 256 oldal, 2017 A kötet egy korábbi recenziója már hivatkozott a madáchi idézetre az Ember tragédiájából Lucifer megjegyzésére, hogy a kémia a tudományok sorában középen áll. A mozgásformák között a kémiai bonyolultabb a mechanikai vagy a fizikai mozgásformánál, viszont bonyolultságában alatta marad az élővilág szervezettségének. Lente Gábor (a Debreceni Egyetem tanára, Fulbright- és Bolyai-díjas) összeállítása nem szorítkozik a vegytan világára, tudományos szintézist tartalmaz, ember és tudomány, irodalom, társadalom és természet összefüggéseit érzékletes dokumentumanyagok segítségével ábrázolva (Typotex, 2017). A természettudomány és a szépirodalom című rész hihetetlen anakronizmusoknak tűnő tényeket tartalmaz. Homérosz már tudta, hogy Odüsszeusz hazatérésének napján újhold volt. Matematikai szabályokon alapuló kutatások folytak arról, hogy Poszeidón honnan nézhette Trója ostromát. Az ózon természetét az oxigénével tévesztve többen ábrázolták az irodalomban. Thomas Mann a Varázshegyben szobazivatarról ír, melynek mellékterméke valójában nem az oxigén, hanem az ózon. Jókainál és Mikszáthnál is felvetődik a két elem körüli probléma. Ha valaki nem ismeri Kurt Vonnegut Macskabölcső című regényéből a szuperjég fogalmát, akkor itt megtudhatja, hogy a jégnek ez a fajtája minden víztartalmú anyagot azonnal megfagyaszt. Nem gondoltam volna, hogy valaha még Nessus vérének vegyi elemzéséről olvashatok. Már Arany János előtt is szerepeltették irodalmi művekben ezt az alvadt vérhez hasonló elegyet. Shakespeare alkotásaira természettudományos körökben nem szokás hivatkozni, azon viszont nem érdemes csodálkozni, hogy a nagy angol drámaíró többek között természettudományi ismeretekkel is rendelkezett és ezek birtokában az asztrológiát meg is vetette. Megállapítható, hogy korábbi korok irodalmárai számára könnyebb volt a tudományok szintetizálása az ismeretek jóval kisebb terjedelme miatt. A második fő fejezet azoknak a híres embereknek a rövid életrajzát ismerteti, akik nem (elsősorban) kémikusként lettek ismertek. Érdekes, hogy Margaret Thatcher (Vaslady) és Angela Merkel (Vaslány) egyaránt foglalkozott kémiával. Hillary Clinton vagy Theresa May esetében ez már kifejezetten hiányolható. Az eredetileg vegyésztechnikus Ferenc pápától származik ez a híres mondás: „Fenntartható emberiség, fenntartható természet: a mi felelősségünk.” Martinovics Ignác és a francia Lavoisier életrajzában nem csak az volt a közös, hogy természettudósok voltak, hanem mindkettőjük sorsa politikai tetteik következményeként a lefejezés volt. Nem valószínű, hogy Görgey Artúrnak megbocsátották volna a világosi fegyverletételt a laurinsav azonosításáért cserébe. Egy idézet Görgeytől: „Mert a tisztán elméleti vegytan hasonló a puszta parlaghoz melyen a tévtanok gyomjai tenyésznek, ha nem vetjük be azt a lelkiismeretes kísérletek vetőmagjával, hogy rajta igazságokat arassuk.” Akik Borogyin Igor hercegét látták, nem biztos, hogy tudták, a gyönyörű opera egy kémikus műve. A magyar tudósok teljesítményeit sokra becsülő Isaac Asimov nem csak zseniális sci-fi író volt, hanem szintén vegyész. A csak írói fantáziában élő Sherlock Holmes olyan jól kitalált figura volt, hogy az angol Királyi Kémiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Az antifasiszta Primo Levi kénytelen volt Auschwitzban műgumi előállításában, korábban háborús német gyárak kísérleteiben segédkezni. Szívesen olvastam volna még Örkény Istvánról, akinek vegyészmérnöki diplomája volt és műegyetemi emlékei alapján gyönyörű novellát írt Zürich, Budapest, Charlottenburg címen. (A dolgok fonákját is bemutatva meg lehetett volna esetleg azt a hatalmi burleszket is említeni, ami Elena Ceaușescu tudományos „munkásságát” övezte.) A kötet harmadik fő része (Mindennapi tudomány) tárgyilagos tanulmányokat tartalmaz, noha irodalmi idézetek itt is bőven szerepelnek. Szó esik világító rudakról, szentjánosbogarakról, napvitorlázásról gravitációs hintamanőverekkel, vagy a metanol előállításáról szén-dioxidból és hidrogénből mint a jövő energiaforrásáról. A természetben a véletlen által meghatározott kimenetelű eredménysorok vannak, Isten talán mégiscsak ismerte a kockajátékot. Honnan erednek az uránnál nagyobb rendszámú elemek nevei? Milyen felfedezésre vezetett, hogy japán tudósok mindennap letörölték a verítéket a nílusi vízilovak hátáról? Milyen volt John Travolta és a triklór-etilén kapcsolata? Milyen tényezőktől függ a kilogramm várható új definíciója? Hogyan zajlott a svéd haditengerészet elsüllyedt hajójának csatája a kémiai elemekkel? Az utolsó közlemény pedig az IgNobel-díjakról, a tudomány paródiájáról szól. Itt olyan kérdések felvetésére kerül sor, mint például, hogy milyen a szitakő és a fekete sírkövek kapcsolata vagy hogy a fehér szőrű lovakat a legyek kevésbé zaklatják, mint a színeseket. A mindennapok kémiája tehát főként azt mutatja be, milyen a tudományos problémák színe és visszája, kémiai reakciók oda- és visszahatása, melyek a tudományos haladás gordiuszi csomói. A kötet grafikai tervezéséről meg kell említeni, hogy az első borító mozaikszerű borítása nem túl szerencsés, ez a megoldás inkább a hátsó borítóhoz illik. Lente Gábor a tudományos érdekességek tárházát nyújtja, sok kérdésfelvetéssel, a reáltudományok és a humanisztika kapcsolatát erősítve. Recenzáns: Sas Gábor Kötet bibliográfiai adatai: Lente Gábor: Vízilónaptej és más történetek kémiából Typotex Kiadó, 256 oldal, 2017 ISBN: 978-963-2799-14-8 https://www.typotex.hu/book/8927/lente_gabor_vizilonaptej