Gondolat

Az ékírásos szerelmeslevél

2014. JÚLIUS 29.

Szöveg nagyítása:

-
+

A hasonlóság miatt a magyar olvasók számára Az ékírásos szerelmeslevél fontos regény lehet. A szocialista Csehország személyközi viszonyokból megrajzolt képe, mely bő ötven évet ölel fel. Szinte minden jelenet két vagy csak néhány szereplő között zajlik; ezekből a jól megírt mikrotörténésekből épül fel a kötet. A cselekmény vázát egy család története adja. A szerző, a prágai Tomáš Zmeškal, a különböző családtagok történetének leírását szisztematikusan váltogatja két külső (egyfajta feloldó, megszakító, reflektáló? - nehéz jól megragadni) szállal: egy az elmebetegség jeleit mutató pszichiátriai beteg meséivel, és később egy Nyugaton felnőtt és a rendszerváltozás után visszatérő fiatal cseh kalandjaival. Mindkét szereplő részt vesz a család életében is. A pszichiátria beteg csak egy röpke szimbolikus találkozás erejéig, míg a fiatal cseh már közvetlenül. A kötet második felében össze is ér a két szál. Filmszerű. Jelenetekre bontja a történetet a szerző: az első, házasságkötési fejezet bomlik ki részleteiben, és utazik időben előre és vissza, és végül kiköt a feleség szüleinek házasságkötésénél. Élethűek, sokakat megérinthetnek az embertelenség és az emberség képei is. A szőttest erősíti, hogy számos szimbólum (pl. homok, sajátos tolvaj-tulajdonos találkozások) más-más történetekben is felbukkannak. A szerző - némi humorral még önmagát is beleszövi a történetbe, a pszichiátriai klinikán az egyik beteg feketebőrű, és az orvosok vitájának egyik tárgya, hogy megtanulhat-e jól csehül. A szerző szintén feketebőrű: kongói apától és cseh anyától származik. Tomas Zmeskal Tomáš Zmeškal A pszichiátria klinikán egy másik beteg, a 'külső szál", a szakács szájából elhangzó történetek többnyire mese-, vagy sci-fi-szerűek. Több ilyenben előkerül a tehetetlenül szálló finom homok, amely talán a szereplők sorsát hivatott megjeleníteni. Ám a fő történet mégis csak a házaspár Josef és Kveta története, a többi ezek kifejtéseként vagy kiegészítéseként értelmezhető. A szerelemházasságot az egyik hatalomra került fiatalkori barátjuk szakítja meg, aki bebörtönözi a férjet, a nőt pedig megalázó szexuális kapcsolatba tereli. A férj tíz éves börtönbüntetését követően visszatér a családhoz. Mind a férjjel a börtönben történtek, mind a feleség viszonya megbeszéletlen marad, és terheli a teljes családot. Később a lányuk házassága is zátonyra fut, a fiatal férj agresszívé válik. Josef és Kveta szerelmét veszi körben megannyi apróbb történés és mese, a több apró külön történetszál közül talán még a szakács, a lányuk és a hatalmi visszaélések sorozatát elkövető jogász történetei emelhetőek ki. Minden fontos cseh társadalmi jelenséget és eseményt érint: hatalmi visszaélés (rendőri, orvosi, titkosrendőrségi, igazság-szolgáltatási), családon belüli erőszak, besúgóhálózat, 68-as események stb. Az ékírásos szerelmeslevél Škvorecký díjat és az Európai Unió Irodalmi díját is megnyerte. A kiváló fordítás miatt is könnyen elképzelhető, hogy sokak számára fontos olvasmánnyá válik a regény hazánkban is. Különösen ajánlható a 70-es évek után született nemzedéknek, akik bár közvetlen nem tapasztalták meg a szocializmus visszásságait, de szüleik révén meghatározó szerepet tölt be az ő életükben is.. Jó látni, ahogy a cseh irodalom törekszik a múlt konfliktusainak mind alaposabb feltárására, az azokkal való szembenézésre. Tomáš Zmeškal: Az ékírásos szerelmeslevél Fordította: Csoma Borbála Budapest, Typotex Kiadó, 2013 , 340 oldal, 3800 Ft ISBN 978 963 279 2774 eLitMed.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Spiritualitás és a pszichiátria

A pszichiátria mentális betegekkel foglalkozik, akiknek életéből az értelemmel telítettség és a cél elveszett. E betegek felépülése úgy is értelmezhető, hogy új célokat és értelmet kell, hogy találjanak, leginkább a barátok és a család támogatásával, akik osztoznak ezen értékekben. Az érték- és hiedelemrendszerbeli osztozás biztosítja az egyén számára az élet egyensúlyát, és azt a hajlandóságot, hogy ezen támogatásokkal adaptív módon küzdjön az élet során. Alapvető jelentőségű tehát, hogy az egyén megszerezze és használja azokat a készségeket, melyekkel saját jólétüket elősegítő spiritualitásukat felszínre tudják hozni.

Gondolat

Pénelopé szertefoszló vászna

Gondolatok Gyimesi Júlia Pszichoanalízis és Spiritizmus című kötete kapcsán. A pszichológiatörténet viszonylag keveset foglalkozott a spiritizmus a lélektan kialakulásában betöltött szerepével. A kötetből kitűnik, hogy ez a hatás nem elhanyagolható.

Gondolat

Szellemi bűvészmutatványok – Darwinnal

Ha Darwin feltámadna, nem lehet tudni, mennyire örülne mai konjunktúrájának. Ma minden teli van vele. Az evolúció szent szó, amely egyfajta aduként, jolly-jokerként mindenre ráhúzható...

Hírvilág

Seherezádé még most is él

A szerző a megszokott kellékeket rávetíti a kultúrtörténet egyik legnagyobb kincsére, az Ezeregyéjszaka meséire. Nem a klasszikus meséket (Seherezádé kerettörténete, Szinbád utazásai, Ali Baba és a negyven rabló, Aladdin és a csodalámpa, stb.) tölti fel hipermodern tartalommal, hanem a mesefolyamat megteremtéséhez couleur locale-nak tekinti a fantasztikumot.

Hírvilág

Ambiciózus zsiráfok árnyékában
Judith Schalansky: Darwinregény

Az írónő realista művet írt, ábrázolásmódja kísérlet is. Eredetiségét az adja, hogy a cselekmény egészét természetrajzi metaforák sorozata övezi, biológiai analógiák és példabeszédek szövedékében bontakozik ki a regény társadalmi tartalma. Medúzák, csigák, darvak, denevér, hörcsög sőt kampós péniszű kandúr adják a példázatokat érzékletes leírással.