A háború utáni német új hullám fene- és csodagyereke születési évével is szabadon bánt. Megváltoztatva az igazi, 1945. május 31-i dátumot, és haláláig mindenhol 1946-ot tüntetett fel, hogy teljesen a nemzetiszocialista diktatúra utáni nemzedékhez számíthassa magát. Szülei hatéves korában elváltak, úgyhogy már gyermekkorában megtapasztalta a sehová sem tartozás és az elhagyatottság élményét. A nehezen nevelhető gyerek iskola helyett gyakran ment moziba. Gimnáziumba is járt, de az érettségit már nem tette le. Szégyellte származását, filmjeiben ezért festett gyűlöletes torzképet a polgárságról, lázadása kifejeződött slampos öltözetében, nyíltan vállalt homoszexualitásában is. 1967-ben a müncheni Action-Theater tagja lett, itt találkozott filmjei főszereplőnőjével, Hanna Schygullával. Sikertelen filmfőiskolai felvételi után 1968-ban a brechti színjátszást követő társulatot alapított Antitheater néven. Klasszikusokat, majd saját darabjait adták elő. A hagyományokat felrúgó előadások nagy visszhangot keltettek, többnyire botrányt kavartak. Filmes pályafutását rövidfilmekkel kezdte. Első játékfilmjét már 24 évesen, A szerelem hidegebb, mint a halál címmel forgatta 1969-ben. Nevét a hatvanas-hetvenes évek fordulóján ismerte meg a világ. Ekkor készítette legszemélyesebb és legsötétebb moziját A dögvész istenei címmel. A Miért lett R. úr ámokfutó? (1969) egy kishivatalnok tragédiája, aki a külvilággal való érintkezés képtelensége és saját eszményeinek hiánya miatt ámokfutóként végez szomszédjával, családjával, végül magával is. Az esztéták szerint az "új német film" irányzata, a kisemberek világának pontos és szépítés nélküli ábrázolása A zöldségkereskedő (1971) című filmjével kezdődik. Egyik rendezői erőssége volt, hogy nőalakjait átütő erővel formálták meg színészei. A félelem megeszi a lelket című filmje (1974) egy idősödő özvegyasszony és egy marokkói vendégmunkás szerelmi története. 1974-ben ismét rendezett színházban is, egy évadig a frankfurti Theater am Turmot vezette. A háború utáni német világot drámai erővel elevenítette meg a Maria Braun házassága (1978), amely azt vizsgálta, hogy az anyagi fellendülést miként követte az érzelmi elsivárosodás. A Lili Marleen (1980) a híres énekesnő, Lale Andersen önéletrajza nyomán készült, a Lola (1981) a régi Kék angyal-motívumot helyezte az adott korba, a Veronika Voss vágyakozása (1982) pedig Sybille Schmitz színésznő életének feldolgozása. E filmek társadalombírálata különösen erős és hiteles amiatt, hogy híres vagy hétköznapi nők életének mindennapjain keresztül ábrázolja a német társadalom visszásságait. Tévéfilmjei közül a 14 részes Berlin, Alexanderplatz (1980) aratta a legnagyobb sikert, amely Alfred Döblin regénye - gyermekkora kedves olvasmánya - alapján készült. Művészetét sokan vitatták, gátlástalannak, magamutogatónak is tartották, közömbösen senkit sem hagyott. 42 filmet, két tévésorozatot, 24 színpadi darabot és négy hangjátékot rendezett, emellett számos forgatókönyv, vágás, színészi munka és produceri tevékenység fért rövid, mindössze tizenhárom esztendőnyi alkotó életébe. Életében két dolgot szeretett volna elérni: Oscar-díjat nyerni és a Time címlapjára kerülni. Egyik álma sem valósult meg, de filmtörténeti klasszikus lett. 1982. június 10-én, 37 éves korában kábítószer és altató túladagolása következtében halt meg Münchenben.