„Mi ez a titokzatos kizárás, amiről Mózes mélyen hallgat? Mózes a „Legyen Világosságnál", kezdi a történetet. Az első alászállásnál. A Szellem kialakulásánál, még a fizikai test megalkotása előtt. Amíg az ember egy Istennel, létezik ugyan, de mégsincsen megteremtve, Nem itt rejtőzik-e a Teremtés titka? Miért ez az alászállás? Isten lehasítja önmaga egy részét, és elindítja egy megalázóbb, alacsonyabb létszint felé? Az emberiség lényege: az erőinek egy részéről lemondott Isten kalandja a nem-isteni létben? Ezt nevezi Hegel a Szellem önmegismerésének.” Ilyen és ehhez hasonló eszmefuttatások szép számmal szerepelnek Popper Péter munkásságában. Sajátos erénye, hogy alapvető bölcseleti kérdéseket tárgyalt köznapi nyelven, a szellem világosságának fényével, közvetlen, érzelemgazdag stílusban, mintha csak arra ösztönözne minket folytonosan, hogy gondolkodjunk bátran, önállóan a világ dolgairól, a teremtés titkairól, s persze, hogy olvassunk sokat. Ne ragadjunk meg az anyagi világ szintjén, emeljük meg a tétet életünkben. 1933. november 19-én született Popper Péter korunk e legnépszerűbb tanítója, nagy hatású gondolkodója, aki végzettségét tekintve pszichológus, pszichoterapeuta volt. Popper Péter ELTE-n és a Lenin Intézetben végezte egyetemi tanulmányait, majd 1957–60 között a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadója volt. 1958-tól 1960-ig a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusaként is dolgozott. 1960-tól 1963-ig az ELTE Jogtudományi Karán büntetőjogi tanszékén volt aspiráns, majd 1963–67 között a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. Sz. Gyermekklinika pszichológiai osztályán dolgozott tudományos munkatársként, 1967–80 között pedig mint főmunkatárs. 1980-tól 1992-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem docenseként, majd egyetemi tanáraként irányította az orvospszichológiai oktatási csoportot, mindeközben klinikai gyermekpszichológusként és pszichoterapeutaként is tevékenykedett. Élen járt a hazai klinikai gyermekpszichológia különböző színtereinek, területeinek, mozgalmainak szervezésében, jelentős szerepet játszott abban, hogy a magyar klinikai pszichológia nemzetközi hírnévre tehetett szert, nemzedékek köszönhetik neki széles körű szakmai fejlődésüket. Kutatási területei között föllelhető a pszichoterápia, a társadalmi beilleszkedési zavarok, illetve a valláspszichológia. "Három fegyverünk van a szorongások ellen: a kapcsolatok teremtése, a szembenállás és a vállalt magány.Szorongásaink, lelki bajaink jó része abból származik, hogy meglazult betagozódásunk a világ egészébe, hiányosak a "kozmikus" kapcsolataink az emberekkel, az állatokkal, növényekkel, ásványokkal, és az emberi kultúra által létrehozott alkotásokkal. Lelki egyensúlyunk helyreáll, ha legalább három képességet kifejlesztünk magunkban: Tudunk jóban lenni a világgal - ez a kapcsolatteremtés képessége. Tudunk nemet mondani arra, ami ellen erkölcsi érzékünk tiltakozik - ez a szembenállás képessége. Tudunk egyedül maradni, ha éppen arra van szükség - ez a vállalt magány. Ha csak az egyikre vagy másikra vagyunk képesek, megbillen az egyensúlyunk, egyoldalúvá torzul az életünk. A teljes ember tud örülni és együtt lenni, tud haragudni és javítani, tud szemközt maradni önmagával." -írja életben maradási tanácsinak egyikében. 1974-90 között a Magyar Pszichológiai Szemlét szerkesztette, mindeközben olyan élen járó szakmai szervezetek tagja volt, mint az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága s az MTA Pszichológiai Bizottsága, pszichológiai szakbizottsága. Nyugdíjazása után minderről lemondott, majd két évet töltött Izraelben a Bar-Ilan Egyetem vendégprofesszora gyanánt. 1996-ig Horn Gyula miniszterelnök személyes tanácsadója volt. Tanított még a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, az ELTE-n, a Rabbiképzőben és a MÚOSZ Újságíró Iskoláján is. 1986-1994 között a Nemzetközi Alkalmazott Pszichológiai Társaság Végrehajtó Bizottsági tagja volt. Szépírónak indult, számos verset és drámákat is írt, melyeket be is mutattak. Főbb művei a pszichológia terén: A kriminális személyiségzavar kialakulása, Személyiségünk titkai (Ranschburg Jenővel, A belső utak könyve, Az orvosi pszichológia alapkérdései, A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről. Popper Péter sokszor idézte könyveiben Mérei Ferenc, a neves pszichológus gondolatát, miszerint a sikeres élet titka nagyon egyszerű: nem kell mindig jól járni. Kalkulálni kell és lehet a kudarcokkal is. Könyvei, esszé kötetei hallatlan népszerűségnek örvendtek: úgymint a Színes pokol, a Hogyan öljük meg magunkat?, az Istenek órája, a Fáj-e meghalni?, A tigris és a majom, "Részemről mondjunk mancsot", Várj amíg eljön az órád - Rekviem Indiáért, A megszakadt kapcsolatok tragikuma. 2009-ben Hordaléktalajon címmel megjelent kötetében verseket, színdarabokat, novellákat és naplójegyzeteket gyűjtött össze. Munkásságának jelentős hányadát teszi ki mindazon tevékenysége, mellyel a hazai mentálhigiénét szolgálta, megismertette a társadalmat a modern kor emberi pszichére gyakorolt romboló hatásaival és azok kezelésének módozataival. Nagy gondot fordított a különböző alternatív gyógymódok megismertetésére és bizonyos ázsiai pszichológiák, bölcseleti kérdések magyarországi népszerűsítésére, szívesen élt az ismeretterjesztés eszközeivel. Hétköznapinak tűnő tanácsai mély bölcsességről tanúskodnak, és köznapi módon nyújtottak segítő kezet a mindennapos emberi, párkapcsolati, egzisztenciális konfliktusok, életszakaszbeli elakadások esetén. "A beszédem akkor lesz egy velem, ha jóakarattal igazat és fontosat mondok annak, akit megillet. Mennyi energiát fecséreltünk el fecsegésre, amikor üres szavakat váltottunk üres emberekkel. Sokat beszéltünk magunkról, keveset hallgattunk másokat. Már sok baj származott a fölösleges beszédből. Abból soha, ha hallgatni tudtunk. Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit - érdemes elmondani. És hallgathatunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk.” Igen sokat szerepelt a televízióban, különböző rádióműsorokban, rendezvényeken. Jelentős szerepet játszott a toleránsabb közgondolkodás kialakításában, a különböző kultúrák és vallások szélesebb körű megismertetésében. Ő maga így ír saját elképzeléseiről sajátos iróniával: „Nem vagyok semmilyen vallásnak a híve, van egyfajta hitvilágom, amelyet magamnak kreáltam ebből a sokféle hatásból, de alapvetően szkeptikus ember vagyok. Hozzáteszem, a szónak a jó értelmében, vagyis nem úgy, hogy semmiben sem hiszek, hanem úgy, hogy mindent lehetségesnek tartok. Szóval, megmaradtam szellemi kóbor kutyának.” 2010. április 16-án halt meg, hosszú betegség után. "A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik. Filozófiai szempontból ismerjük az idő objektivitását. De életünknek van egy szubjektív időrendje is. A pszichológiai idő-élmény egyéni és sajátos. Mennyire aktuális lehet számunkra valami, ami tíz éve történt, és milyen közömbös egy tegnapi esemény. Milyen hosszú és unalmas lehet átélni eseménytelen nyári hónapokat. A napok végtelenül lassan vánszorognak. De visszatekintve egy röpke pillanatnak tűnik a nyár. Nem történt semmi, amit emlékezetünk megőrizhetett volna. Ám milyen gyorsan rohan el ugyanez az idő, ha eseményekkel zsúfolt. De visszapillantva rá végtelen hosszúságúnak érezzük, annyi minden történt. Így vagyunk az életünkkel is. Ezért kell bátran és kíváncsian élni. Nem szabad féltenünk magunkat az eseményektől, a megismerés kockázataitól. Mernünk kell élni és cselekedni a szívünk szerint: tartalmas és jó életünk lesz, bármeddig tartson is. A gyáva élet mindig rövid." Így elmondható, hogy bár a nyolcvana sem érte meg, Popper Péter igazán hosszú életet élt. NZS 2012. 11. 20.