Heinrich Schliemann eredetileg kereskedő volt és csak másodsorban műkedvelő archeológus, aki Trója megtalálásával örökre nevesítette önmagát. 1822. január 6-án született a mecklenburgi Neubukowban. Szegény lelkész fia volt, aki alig hétévesen, egy könyvben látta meg a lángoló Trója és a menekülő Aeneas képét, s mindez meghatározta további sorsát. 14 évesen fűszerész segéd lett, később mint könyvelő Amszterdamban és Amerikában is járt, a kaliforniai aranyláz idején bankot nyitott Sacramentóban. Mindeközben valami nagyobb szabású dologra is készült, hiszen lelkesen tanult nyelveket, s ebben igen tehetségesnek mutatkozott, mert legalább nyolcat sajátított el, úgymint az oroszt, az ó- és az újgörögöt. 1846-ban Szentpétervárra küldték, itt később saját vállalatot alapított. Nagy vagyont szerzett az indigókereskedelemmel, mint hadibeszállító a krími háborúban a hadsereggel állt kapcsolatban. 36 éves korában felhagyott a kereskedéssel, és minden vagyonát az ókor régészeti kutatására fordította, különösen Trója helyének beazonosítása érdekelte. Ekkoriban Homérosz műveire pusztán irodalomként tekintettek, és a teljes egészében költészetnek tartott művekhez történelmi forrásanyagként eladdig senki sem közelített. Schliemann azonban úgy vélte, kutatásai terén bízvást építhet az ókori szerzőkre, akik közül többen említik Tróját. Megszállottan ragaszkodott célkiűzéséhez, beutazta Görögországot, Itáliát, Skandináviát, Németországot, Szíriát és Indiát, Kínáról és Japánról könyvet is írt, Párizsban régészetet tanult. 1868-ban Görögországban, majd Kisázsiában meglátogatta Homérosz eposzainak színhelyeit. 1869-ban Ithaka, a Peleponnészosz és Trója címmel írt könyvet, melyben közétette azt a negállapítást, miszerint: Trója a kis-ázsiai Hisarlik - s nem, mint egyesek feltételezték, a jóval délebbre fekvő Bunarbashi - helyén állt, s azt is, hogy Agamemnón és felesége, Klüthaimnésztra Mükénében nem a várfalon kívül, hanem a fellegvárban nyugszanak. Állításait rendkívül nagy ellenállás fogadta, ám ő a következő években bebizonyította igazát. Schliemann 1871-ben Frederick Calvert amerikai diplomata ásatásait folytatva Hisarlikban hét egymás alatt fekvő település maradványaira bukkant. Úgy vélte, a homéroszi Tróját a legalsó rétegben található, ezért a felső rétegeken az ott lévő leletek vizsgálata nélkül hatolt át. 1873-ban feltárta az ősi város hatalmas bástyáit és kapuit, és számtalan értékes tárgyat, köztük ékszereket talált, amelyeket Priamosz kincseinek nevezett el és kicsempészett Törökországból. Felfedezéseit 1874-ben Trójai régiségek című művében publikálta nagy vihart kavarva. 1874-ben folytatni akarta az ásatást, a török kormány azonban perbe fogta az aranyleletek eltulajdonítása miatt, így a munka félbeszakadt. Schliemann végül 50 ezer frank büntetéssel sikerült kimenekülni a kényes helyzetből, majd 1875-ben kiadta Trója és romjai című könyvét. 1876-ban Mükénében kezdett ásatásokat, az Oroszlános-kapu közelében, majd a fellegváron belül. Rövid időn belül megtalálta a kerek agorát, a kőlapokból emelt kettős kört. Az archaikus sírkövek alatt öt sírra bukkant, bár ezek 400 évvel korábbiak voltak, mint feltételezte. Ezekben 16 személy maradványai feküdtek, többek arcát aranylemez takarta. A tetemek maradványai a levegőn hamar elporladtak, de arcukat a maszkok, így a híres Agamemnón-maszk megőrizte. Mellettük nemesfém- és elefántcsont ékszereket talált, ezeket Atreusz-kincsnek nevezte el. A leleteket 1878-ban Mükéné című könyvében írta le. 1878-ban Ithaka szigetén ásatott, eredménytelenül, majd újra munkához látott Hisarlikban, ezúttal Émile Burnouf régész és Rudolf Virchow orvos-patológus társaságában. Harmadszor 1882-83-ban, majd 1888-tól halálig dolgozott Trójában, az utolsó években Wilhelm Dörpfeld építész támogatásával. Dörpfelddel együtt tárta fel 1884-ben Tirünsz fellegvárát, a mükénéi kultúra másik központját, itt sok tárgy utalt a görög szigetekkel, Egyiptommal és Főníciával való kapcsolatokra. Ebből felismerte, hogy Krétán is létezett egy korabeli kultúra, engedélyt is szerzett az ottani ásatásokhoz. Mivel azonban a terület áráról nem tudott megállapodni a tulajdonossal, elszalasztotta a harmadik nagy feltárás lehetőségét. Schliemann 1890. december 25-én halt meg Nápolyban. Kutatásai hozzájárultak ahhoz, hogy árnyaltabb képet kaphassunk az ókori kultúráról. Olyan jelentős felfedezések fűződnek nevéhez, mint két teljes civilizáció megismerése. Addig a történészek csak négy államról tudtak: Rómáról, Görögországról, Egyiptomról és Babilónia-Asszíriáról. Ő két további bronzkori civilizációval bővítette ismereteinket, a harmadikat, Krétát, az angol Evans tárta fel 10 évvel Schliemann halála után. Schliemann könyvei és újságcikkei úttörő módon tették romantikus foglalatossággá a régészetet, elsőként népszerűsítették a felfedezések tudományát, és munkája lázban tartotta a művelt nagyközönséget, az európai közvéleményt. Ő kezdte el a kutatásoknál az irodalmi, írásos dokumentumok figyelembevételét, s ő alakította ki a régészeti terepmunka gyakorlati módszertanát, előtte ilyen nem létezett. Ma már tudjuk, hogy a Schliemann által feltárt maradványok i. e. 2500 körül keletkeztek, ezer évvel a trójai háború előtt. Trójában kilenc település épült egymás fölé, Schliemann az alulról másodikban kutatott, ma a harmadikban lévőt vélik a homéroszi Trójának. "Priamosz kincsét" Berlinben helyezték el, majd a II. világháború végén a Szovjetunióba kerültek, bár a világ erről csak 1996-ban szerzett tudomást. Azóta vita folyik a kincsek tulajdonjogáról. Schliemannt sokan csak kincsvadásznak tartották, mások dilettánsnak, aki hatalmas károkat okozott. De még hibái és kudarcai is pozitív eredményt hoztak: a trójai rétegek tönkretételének tanulságai késztették a régészeket a korábbinál sokkal körültekintőbb ásatásokra. Emlékiratai Életem, kalandjaim címmel 1863-ban jelentek meg magyarul. 2013. 12.25.