A szerelemről, párkapcsolatokról és együttélésről nagyon sok könyv jelenik meg még magyar nyelven is (igaz, ezek többnyire fordítások), de ezek inkább az úgynevezett „aluljárói irodalom” termékei, és leginkább korunk „csináld magad” szellemiségét tükrözik, biztos szabályokat, jó tanácsokat próbálnak adni. Mindig a tudományra hivatkoznak ezek is, nem ritka bennük a hatalmas irodalomjegyzék, de a fő cél a közérthetőség és érdekesség, gyakorlatiasság.. Igazi tudományos könyv viszont kevés található köztük. Az „igazi” azt jelenti (és erről később még lesz szó), hogy empirikus kutatásokon alapulnak, „mainstream” pszichológiai elméletekhez és módszertanhoz kapcsolódnak és elismert szakemberek írják őket. Ennek oka, hogy a párkapcsolatokkal csak az utóbbi évtizedekben kezdett foglalkozni a kísérleti pszichológia, főleg az angolszász országokban, és csak kb. 20 éve számít ez a kérdéskör önálló szakterületnek. Nemcsak nálunk van kevés művelője e témának, hanem a kontinentális Európában is ( a nyelv miatt Nagy-Britannia ilyen téren is gyorsabban zárkózik fel). A magyar érdeklődő viszont most igazi szakkönyvet vehet kézbe. Ez is fordítás, de a szerkesztő, Joseph P.Forgas magyar származású (Forgács József) Ausztráliában tanult és dolgozó szociálpszichológus, akinek már több kitűnő kötete jelent meg az emberek közötti lélektani kölcsönhatásokról, relációkról, ill. a társas viselkedés szabályairól. Forgas kísérleti szociálpszichológus, tehát elsősorban a hagyományos tudományosság, a bizonyítás, igazolás érdekli. Az ő vizsgálatai is hozzájárultak ahhoz, hogy napjainkra kialakult a kutatók egy nemzetközi csoportja („szerelemkutatóknak”, „kapcsolattudósoknak” kellene nevezni őket), akik főleg e jelenségtartományban érdekeltek és működnek. Az új könyv ezt a problémavilágot mutatja be, a szerkesztőn kívül 33 ismert - főleg amerikai – szakember írta a tanulmányokat, összesen 16 fejezetet, amelyek között van a szerkesztő áttekintése a szakágról és annak új irányzatairól és fejleményeiről. A szövegben sok a hivatkozás és mindegyik írás végén nagy az irodalomjegyzék. Sok a szakfogalom is használatos benne, amelynek eredete különböző lélektani és társadalomtudományi előzményekre, ismeretanyagokra utal. A könyv tehát nem ajánlható szerelmi vagy házassági gondok megértéséhez és megoldásához, kivált ha az olvasónak nincs némi lélektani jártassága. Viszont arra nagyon alkalmas, hogy értelmiségi érdeklődő itt kezdje el autodidaktikus stúdiumait e téren. A kötet alapján ugyanis tovább lehet lépni. Figyelmes olvasással szemléletet lehet nyerni belőle, alapvető összefüggések tárulnak fel, és egy sor tudományos fogalom és adat relevanciája nyilvánvaló lesz a mindennapi életet és a saját, személyes kapcsolati dilemmákat illetően. Azután már a további olvasmányok nemcsak jobban érthetők, hanem megfelelő keretekbe illeszthetők lesznek. Különösen orvosok számára lehet a könyv hasznosítható, mert ők e pszichológiai megközelítésmód több előfeltevését és tudományelméleti bázisát jól ismerik. A medicina mai „evidence-based” törekvései, de általában a mai orvoslás empirikus megalapozottsága nyomán tőlük nem idegen a kutatás metodikája és gondolkodásmódja. A modern neurobiológia fejlődése is kevés orvos figyelmét kerülheti el, így minden orvos felkapja a fejét, ha a szerelem neurohormonális összetevől van szó, vagy a funkcionális MRI vizsgálatokról, amelyek azt kutatják, hol „fészkel” a szerelem az agyban. Nem meglepetés persze, hogy ilyen összetett lelkiállapotot nem lehet lokalizálni, de mégis izgalmas, hogy az agyi képletek és pályák jutalmazó rendszerei aktiválódnak a szerelemben, és kevésbé működnek a lehangoltságban, motivációhiányban „világító” vagy „tüzelő” rendszerek. Érdekes, hogy a fMRI vizsgálatok szerint a szerelmes agy egyfajta ”mentális káoszt” mutat, vagyis sokféle agyi képlet és funkcionális kapcsolat mutat eltérést ( a „normáltól”), de ebben még nem látható az egységes mintázat (persze, mint tudjuk, a nagyszerű agyi képalkotó módszerek még nem eléggé finomak a lelki folyamatok kutatásához). Az orvosokhoz közel áll a könyv egy másik sajátossága, az evolúciós szemlélet. Az evolúciós lélektan ma óriási divat és nagy befolyást gyakorol minden humán tudományra. Mind több komplex emberi megnyilvánulás alapjait és előformáit találják meg a törzsfejlődés legmagasabb lépcsőfokain, ill. derül ki ezek szerepe az adaptáció és a faj fennmaradása szempontjából. Mind a szerelem, mind a párkapcsolat változatai már megtalálhatók az állatvilágban, és természetes, hogy ezek jelentőségét a párzás, a genetikai szelekció vagy az ivadék gondozása szempontjából értékelni lehet. A pártaláláson vagy a párzáson túl a kötődés biztonsága vagy az intimitás már magasabb rendű állatok számára is fontos, még ha a szerelem, kivált a szenvedélyes szerelem és a ragaszkodás, azonosulás igazában az emberi sajátosság és társadalmilag is meghatározó, kultúrateremtő tényező. Az orvos közelebb áll e szemlélethez, mint az értelmiség nagyobb része. További könnyítés az orvosnak a bemutatott új szak, ill. a könyv egyedfejlődési, fejlődéslélektani hangsúlya. Újabban sokat vizsgálják a kötődés gyermekkori szerepét. Az emberi csecsemő különleges gondozást igényel, de ma már tudjuk, hogy a születés utáni pillanatoktól kezdve folyamatosan igényli (és általában folyamatosan kapja) a fejlesztő szociális hatásokat, pl. az anyai érzelmeket, és ezek csak szoros személyközi kötődésben tudnak kibontakozni. A gyermekkor további éveiben is fontos ez a kötődés, és emiatt ennek megvalósulása biztosítja a későbbi gyermeknevelés képességeit és motivációit, de már a gyermekvállaló párkapcsolat minőségét is. A korai gyermekkor ezzel együtt idegrendszeri struktúrafejlesztő korszak, ma már tudjuk, hogy az agy maga és szinte minden működésmódja fejlődik vagy akár átalakul a korai ingerhatások, és különösen az érzelmi kapcsolatok nyomán. Nem csoda tehát, hogy a gyermekkor vagy a szülői család összefüggése a későbbi szerelemmel és a párkapcsolatokkal, és magától értetődő a követelmény, hogy ezt a viszonyt érdemes kutatni. Végül pedig az egész ismeretanyag valós támpontokat ígér a párkapcsolatok erősítése vagy éppen terápiája szempontjából. A könyv több fejezetet tartalmas a jellegzetes kapcsolati zavarokról, az elhidegülés folyamatairól, a konfliktusok kialakulásáról és összetevőiről. Ezek pedig olyan emberi dolgok, amelyekkel orvosok gyakran találkoznak. Az orvos még ma is igen nagy tekintélye miatt a személyes lelki és kapcsolati problémákban is elsősorban orvosokhoz fordulnak ill. fordulnának az emberek, ha az orvosoknak lenne ideje erre, vagy még inkább, ha e jelenségek iránt érdeklődnének is (az érdeklődés viszont kölcsönhatásban áll a szükséges ismeretekkel). A könyv teljes tartalmát nehéz bemutatni, de talán szükségtelen is. A bevezetés a tudományterület állását és trendjeit próbálja összefoglalni. Az első fejezetek a multidiszciplináris szempontokról szólnak, a szerelemben pl. markáns a szexualitással összefüggő biológiai ill. evolúciós perspektíva, de szerepet kap benne az antropológia, elsősorban a szerelem és a kapcsolatok viszonyainak kulturális megoszlása, vagy a szociológia, hiszen ismert, hogy a szerelem ugyan nem „mai találmány”, de a szenvedélyes és romantikus szerelem és ennek fontossága a házasság szempontjából a polgári társadalomban vált általánossá és ma ez intenzitásában és jelentőségében csökken, ill. mindenképpen változik (de ennek mértéke és iránya még nem teljesen feltárt). Itt tárgyalja a könyv az evolóciós kérdéseket, a kötődés fejlődéslélektanát a felnőttkori párkapcsolatok vonatkozásában. Izgalmas fejezet foglalkozik a kapcsolati biztonság és az intimitás személyiséglélektanáról, a belső biztonság és a kapcsolati kontroll szempontjai szerint. Van fejezet a kötődés formáinak kulturális viszonyairól, e formák különböző (főleg a nyugati világtól) eltérő kultúrájú országokban nagy változatosságot mutatnak. Természetesen mindenütt önálló változó a nem, a kor és az iskolázottság a leírt szabályszerűségekben. A kötet további részeiben a szerelem kognitív és emocionális tényezőiről van szó. Érdekes fejezet, mennyire szükségszerű a szerelemben az illúzió („vak-e a szerelem?” - így áll az egyik fejezet címében), vagyis - más oldalról – mennyiben lehet vagy optimális a partner valós megismerése. Illúziók és pozitív vagy negatív kognitív torzulások persze vannak, de a reális partnerpercepció fontos. A kapcsolati dinamikában lényeges lélektani szabályozó a figyelem az egyénben, ez a belső szükségleteknek megfelelően irányítja a saját viszonyulást és a másik sajátosságainak és törekvéseinek észrevételét. A figyelem fókusza a kapcsolat folyamatában változó. Hasonló az elköteleződés jellege is, itt nehéz tisztázni, mihez is köteleződik el az ember intim kapcsolataiban. Az érzelmek fejlődéslélektani kibontakozása és differenciálódása is fontos előzmény, amit a párkapcsolatok értelmezésében tekintetbe érdemes venni a kutatások során. Ettől fontos lelki kompetenciák fejlettsége függ, ezek pedig a kapcsolat jellegét határozzák meg. Néhány további fejezet: - a pár tagjainak külső eredetű érzelmei és a kapcsolat érzelmi töltése és kölcsönhatásai hogyan hatnak a kapcsolatra; a vonzás és taszítás folyamatai és hullámzásai; - büntetés és megbocsátás a kapcsolatokban. Majd a kapcsolati problémák és kezelésük fejezetei: - a kapcsolaton belüli konfliktus és erőszak; - lélektani kockázatkezelés a kapcsolatokban (izgalmas felvetés!), - kiközösítés, kirekesztés (itt a kapcsolatok leépülése vagy megszűnése a téma); - ill. a párkapcsolati alternatívák jelentősége, vagyis a „harmadik” ill. az új partner. Minden fejezet érdemelne részletes méltatás, de több helyen kritikát is. Érdemes megemlíteni, hogy a könyv tudományelméleti tűnődésekre is csábit. Zárójelben szóltunk az „igazi” tudományosságról, amely a lélektanban különösen neuralgikus. Az orvos tapasztalhatja, hogy a klinikum, de különösen a terápia vonatkozásában nem egyszerű a bizonyítékon alapuló orvoslás (elég csak a placebohatásra gondolni), az ellátásszervezésben, szociális medicinában vagy éppen a pszichiátriában meg jóformán lehetetlen. Ez utóbbiban nincs megbízható betegségtan, tehát biztos független változó kutatások számára. Még a szomatikus orvoslásban is nehéz a folyamatokat és a multifaktoriális jelenségeket fogalmilag és módszertanilag kezelni. Nem véletlen, hogy a viselkedés szintjén olyan nagy az agyi képalkotó eljárások értéke. E könyvben pl. a szerelem MRI képeit 12 szerelmes agyáról készítették el. A szerelmesek újsághírdetésre jelentkeztek, különféle kérdőívekkel és skálákkal mérték bennük a „szerelmet” és most látszólag objektív adatokhoz jutottak. Nagyon sok módszertani hibalehetőség van ilyenkor. De még több, ha egy-egy lelki vonás, érzelmi állapot vagy motiváció meghatározására kerül sor. Ilyenkor a kérdőívek, interjúk a tudománytörténetileg kialakult kulcsfogalmak (pl. kötődés, intimitás, elköteleződés (a könyvben is egy címben szerepel: „elköteleződés – de mihez?),stb. nagyon nehezen definiálhatók, mérhetők. Az egész lélektan nagy ismeretelméleti hátrányban van, hiszen tárgya alig objektiválható, amit kutatni kell, azzal élünk, arra vonatkozóan a köznyelv (különböző szemantikák, kultúrák, csoportok partikuláris jelentésrendszerei) is használ sok fogalmat, amelyek tudományos koncepciókra fordítandók, itt nagyon sok a tévedési forrás. Ezeket nem tudjuk objektiválni, önmagunktól kellően elvonatkoztatni, hogy vizsgálhatók legyenek. Az emberi érzések, élmények, viselkedési megnyilvánulások mindig összetett kontextusokban jelennek meg, ezek tényezők halmazait rejtik magukban, az elvontabb összefüggések már nehezen vizsgálhatók. Az egész tudományterület most vajúdik a dilemmával, hogy jó úton jár-e a természettudományokat utánzó empíriakultusszal, a kísérletek erőltetésével, nem kellene-e egészen másfelől közelíteni. Pl. van egy irányzat a szociálpszichológiában, a szimbólikus interakcionizmus, amely elsősorban az emberi dolgok kulturális és köztudati szimbólikus összefüggéseiből indul ki, de ez ma nem divat a tudományban, mert nem elég „kvantitív”. Látnivaló, hogy az akadémikus lélektan egész rendszerében (oktatás, kutatás,stb.) a kísérletekbe invesztált. Jobbnak ígérkezne pedig a minden emberben élő, fejlődő, működő hétköznapi lélektan, ill. a benne lakó „naiv pszichológus” tudását kibontani és főleg fogalmilag (a meghatározásokban, a jelentéskapcsolatokban) elemezni, megfigyelésekre támaszkodni, ahol lehet mérni, de nem kell túlértékelni a kísérleteket. Ezek persze nyitott kérdések, de a kritikus olvasó aktualizálni képes ezek nyomán implicit, életből szerzett lélektani tudását, és ezáltal az egész szöveg érthetőbbé válik, és a tárgyalt jelenségekhez is közelebb lehet jutni. A szerelem és a párkapcsolat ugyanis valamilyen vonatkozásban megélt és ismert dolog is, miközben új és új oldalait lehet tematizálni. A kötet olvasásával megtapasztalható a közgondolkodás és a tudományos szemlélet sok különbsége. Csak példa: évszázadok óta sokszor megfogalmazzák, hogy a szerelem rendkívüli állapot (mondták már betegségnek, illúziónak, egy magyar elmegyógyász túlértékelt téveseszmének nevezte, hívták már olyan kórképnek, amely „egyszerre két embert dönt ágynak”, stb.), de tényleg annyival több-e, ha agyi képalkotással mentális káosznak vagy konfúziónak nevezzük? Mindez a könyv nyomán jól átgondolható. (Joseph P. Forgas:A párkapcsolatok pszichológiája. 2012. Kairosz Kiadó, Budapest, 445 old. Ára:4200 forint) Buda Béla dr. eLitMed.hu 2013.03.18