Rómában látta meg a napvilágot, ereiben egy csepp francia vér sem folyt: anyja nemesi származású lengyel táncosnő, apja valószínűleg olasz gróf, katonatiszt volt. Hivatalos neve - anyja, Angelika Kostrowicka után - Guillaume Albert Vladimir Alexandre Apollinaire de Kostrowitzky volt. A szülők nem házasodtak össze, és kapcsolatuk öt évvel fiuk születése után megszakadt. Anyja vándorlásai miatt Guillaume több városban, Monacóban, Cannes-ban és Nizzában végezte iskoláit, de az érettségit nem sikerült letennie. 1899-től Párizsban "négerként", egy újságíró helyett írt tárcaregényt, cikkeket helyezett el a Tabarin című lapban, rövid ideig egy tőzsdeügynöknél is dolgozott. 1901 augusztusában a gazdag kölni Milhau családhoz került franciatanárnak, és velük együtt a Rajna vidékére költözött. Az itt töltött egy év termései a Szeszek című kötetének "rajnai versei". 1902-ben visszatért Párizsba, ekkor ismerkedett meg Pablo Picassóval, akivel életre szóló barátságot kötött. Apollinaire saját művészi módszerét szürrealizmusnak nevezte el, és a szót Picasso is rögtön használni kezdte. Előbb a könnyebb műfaj jelentett biztos megélhetést számára: 1907-ben megjelent két pornográf műve, az Egy ifjú Don Juan hőstettei és A tizenegyezer vessző. Egy kiadó felkérésére élete végéig nagy kedvvel gondozta a világirodalom legjelesebb erotikus és szatirikus műveinek francia nyelvű sorozatát. A munka valóságos felüdülés volt számára, mert szenvedélyes és tudós kíváncsisággal kutatta a testi gyönyöröket, mégpedig az életben csakúgy, mint az irodalomban. Egy fiatal festőnővel való viharos kapcsolatának emlékét A Mirabeau-híd című verse őrzi. 1909-ben megjelent első igazi könyve, A rothadó varázsló, majd A szektaalapító és tsai című novelláskötete, továbbá állatverseinek ciklusa, a Bestiárium. 1911-ben a Mercure de France állandó munkatársa lett. Erre az évre esett egy kínos élménye: megismerkedett egy belga kalandorral, akit titkárává fogadott. A férfi ellopott néhány kis szobrot a Louvre-ból, és Apollinaire-t mint vélt bűntársát letartóztatták. A vizsgálati fogság emléke A börtönben ciklus a Szeszek című kötetből. Apollinaire a képzőművészettől sem szakadt el: 1913-ban rövid időre csatlakozott a Marinetti-féle futurista mozgalomhoz, és ekkortájt kezdte írni képverseit, amelyek 1918-as Kalligrammák című kötetének anyagát alkották. A képvers vagy rajzvers célja, hogy a sorok sajátos elrendezése révén a mű olyan képi ábrázolást nyerjen, amely közvetlen vagy szimbolikus kapcsolatban áll a vers tartalmával. A vizuális líraiságot tökéletesen valósította meg A megsebzett galamb és a szökőkút (1914. december) című képversében. Verseit Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Rónay György és Vas István fordították magyarra. Az első világháború kitörése után katonáskodott, 1916 márciusában megsebesült, kétszer is koponyalékelést hajtottak végre rajta, fejét élete végéig vaspánt fogta össze. Felgyógyulása után Párizsban élt, kiadták A meggyilkolt költő című regényét, 1917-ben bemutatták a Teiresziasz emlői című szürrealista darabját. 1918-ban, annyi szerelmi csalódás után révbe ért: feleségül vette Jacqueline Kolbot, "a szép vörösesszőkét". A megtalált boldogság azonban nem tartott sokáig: az Európán végigsöprő spanyolnátha-járvány 1918. november 9-én őt is elragadta. A francia kritika egybehangzó véleménye szerint Baudelaire után Apollinaire a még újabb és még modernebb költészet kezdete és példaképe.