1837. július 28-án született Nyitranovákon. Apja, Majthényi Flórián Nyitra megye adószedője volt, anyja Nagykállói Kállay Johanna, egy felvidéki nábob leánya. Apját korán, hétévesen elvesztette, öngyilkos lett. Flórát angol nevelőnő oktatta, idegen nyelveket és zenét tanult. Művészi álmokat dédelgetett, tehetsége korán megmutatkozott, már gyermekként kisebb zeneműveket írt. Az édesanyja által kibérelt Városligeti tavon található Páva-szigeten ismerte meg Szemere Pált, aki írásra biztatta. Első versei néhai Madách Pálhoz, Nógrád megye másodalispánjához szóltak, aki apai ágon rokona volt. A férfi 1849-ben részt vett a szabadságharcban, de tüdőgyulladást kapott, és meghalt. Flóra ekkor még csak tizenkét éves volt, de ez a plátói szerelem végigkísérte életét. 1851. május 26-án jelent meg első verse nyomtatásban a Hölgyfutárban. Csakhamar ünnepelt költőnő lett, a pesti szalonok közismert tagja, élete minden téren sikeres volt. Versei könnyedek, egyszerűek, mégis népszerűek voltak, kedvelték fiatalok, öregek, nők, férfiak. Komoly elismerés volt, amikor 1854-ben c mellékleteként megjelenő Magyar Költők Arcképalbumába Barabás Miklós megfestette az arcképét. Flóra néven kiadott költeményei ezután sorra jelentek meg a Családi Lapokban, a Délibábban, a Divatcsarnokban, az Erdélyi Múzeumban. Az ötvenes évek elején ismerkedett meg Tóth Kálmán költővel, a Petőfi költészetét utánzó poéták egyik ismert képviselőjével. A család tiltakozása ellenére 1856-ban férjhez ment hozzá, s rá egy évre megszületett fia, Béla. Dalocskákat költött neki, amelyek később Jó Gyermekek Könyve címen jelentek meg. Közben Andor Pál álnéven rövid darabokat írt. Két egyfelvonásos vígjátékát 1864-ben a Nemzeti Színházban adták elő Az uram nem szeret és A nők hibája címmel. Házassága megromlott, 1868-ban elvált férjétől, aki a válás után mindent elkövetett, hogy megszerezze a fiát. Flóra az Elégiák kisfiamhoz című kötetében írta meg a gyermek elvételének és válásának fájdalmas történetét. A válás és a belső ügyek kiteregetése akkoriban botrányosnak számított. Kritikusai - ha egyáltalán írtak róla - sokáig nem vettek tudomást a kötet létezéséről. Fiát sosem kapta vissza. A magánéleti válságát követően családja is elszegényedett, ezért édesanyjához költözött egy örökölt császárfürdői lakásba. 1877-ben újabb költeményei jelentek meg, melyben egész ciklust szentelt Madách Pálnak. Tóth Kálmán szélütést kapott, Flóra haláláig ápolta. Midőn szürkén borong az ősz… Midőn szürkén borong az ősz Mind itt ülünk csendesen A kandalló tüze mellett Csak egy szék áll üresen Nem töltöd bé sohasem Többé soha – sohasem! Körülnézünk, itt vagyunk-e Mindnyájan már, ideben? Kint a szél zúg – mind bejöttek Csak egy szék áll üresen Nem töltöd bé sohasem Többé soha – sohasem! Elbeszéljük, hogy ki mit tett, És mit remél szüntelen: Csak te nem szólsz mindezekhez Csak egy szék áll üresen Nem töltöd bé sohasem Többé soha – sohasem! Néma csend lett, elhallgattunk: Könnyünk ragyog csendesen, A kandalló piros fényt vet, Hol egy szék áll üresen, Nem töltöd bé sohasem, Többé soha – sohasem! S nem lesz mégsem üresen Mert emléked velünk marad És el nem hágy sohasem, Soha, soha – sohasem! Ezután, 1879-ben hosszú időre elhagyta az országot, ekkorra már az irodalmi és társasági körök által megvetett, feledett nő volt. Fia időközben elismert író, műfordító, újságíró lett. 1886-ban Spanyolországba utazott, Andalúziában, később Sevillában, Barcelonában és Algírban élt. Németül, olaszul és spanyolul írott tárcáit több nyugat-európai lap közölte. 1890-ben Sevillában önálló kötete jelent meg Adorationes címmel Magyar lapoknak is írt útinaplókat, beszámolókat. Utolsó írása Spanyolországi képek címmel magyarul is megjelent. 1907-ben Jeruzsálemben érte utol fia halálhíre. Három évvel később tért haza császárfürdői lakásába. Egyetlen társa egy Szentföldről hozott teknős volt. Elméje megbomlott, kényszerképzetek gyötörték, azt hitte, ha megfürdik, meghal. A Császárfürdő igazgatósága kénytelen volt kihívni a tisztiorvost, akik megfürdették, elkobozták mocskos rongyait, és a lipótmezei tébolydába szállították. 1915. május 18-án itt halt meg. Sírja nincs, a Farkasréti temető csontkamrájában nyugszik, utolsó útjára egy angol hölgy és Kozma Andor költő kísérte el az Írók Segélyegyletétől, aki így búcsúzott tőle: "Kegyeletesen adom tudtára mindazoknak, akiknek van szívük a magyar irodalomnak egykoron kedvelt, utóbb feledésbe és boldogtalan sorsba merült művelőjéhez is, hogy Majthényi Flórát, a költőnőt, egy szomorú gyógyintézet halottasházából szép csöndesen eltemettük..." Forrás: MTI