Jogosan állapítja meg a JAMA véleménycikkének a szerzője, hogy ebben a tekintetben senki nem tud akár rövid vagy hosszú távú prognózist mondani. Nem tudhatjuk, hogy a régi struktúrák és beidegződések hogyan változnak meg a napjainkban lejátszódó események hatására. Bizonyos kérdések azonban olyan válaszadási kényszereket tesznek nyilvánvalóvá, amelyekből mégis képet alkothatunk a jövőt illetően. Ezek a kérdések: az idő gyorsulása, az új klinikai irányelvek, az egészségügyi dolgozók munkakörülményei, az orvos-beteg kapcsolat változása, készenlét a veszélyekkel szemben és a társadalmi egyenlőtlenségek. Gyorsuló idő Ezt a jelenséget bizonyosan számításba kell venni. A korábban megjelent standard tanulmányok az egészségügy reakcióit és átalakítási ciklusait 10-20 évben határozták meg. A jelenlegi járvány hatására azonban például Londonban a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) az Excel Convention Center-t 18 nap alatt alakította át 2900 ágyas intenzív terápiás központtá, amely nem véletlenül kapta Nightingale Hospital London nevet, és vált azonnal képessé a betegek fogadására. (Megjegyzés: Florence Nightingale egy csapásra nemzeti hőssé vált a Krími háborúban, mert a brit expedíciós hadsereg tábori kórházában a halálozást néhány hét alatt 42%-ról 2,2%-ra csökkentette). Az USA-ban az egyetemek klinikai központjai néhány héttel a járvány kitörése után olyan szakmai protokollokkal álltak elő, amelyek elkészítése korábban hónapokat, sőt éveket igényelt volna. Ráadásul, még csak néhány hét telt el a Kínában kitört járvány kezdetétől, a nemzetközi szakirodalom máris 73 000 beteg adatai alapján tárgyalta a kockázati tényezőket. Továbbá, hihetetlenül felgyorsult a kutatás a diagnosztikus és terápiás szerek kapcsán is. Új klinikai irányelvek Az új „normalitás” valószínűleg kevésbé lesz fogadókész az orvoslás klasszikus individuális művészete iránt. Valószínű, hogy a COVID-19 erőteljesen uniformizálja a klinikai gyakorlatot, és minőségi mutatóként háttérbe szorítja az orvosok korábban szentnek tekintett gyógyítási szabadságát. Ennek kapcsán ráadásul olyan súlyos etikai problémák kerülnek előtérbe, mint a korlátozott erőforrások elosztásának kérdése a betegek között (pl. a gépi lélegeztető készülékek kapcsán). Ezért 2020. után valószínű, hogy „normális” lesz a világszerte elfogadott standardok kialakulása és a testületi tekintély elfogadása, az egészségügyi ellátás ártalmainak, erőforrás-veszteségeinek elkerülése érdekében. Védelem az egészségügyi dolgozóknak Már a SARS, a MERS és az Ebola is bizonyította, hogy az egészségügyi dolgozók milyen veszélyes környezetben dolgoznak, a COVID-19 pedig ezt mindenki számára nyilvánvalóvá tette. Bizonyossá vált, hogy a megfelelő személyi védőeszközök használatának nincs alternatívája. A jövőben az egészségügyi dolgozók fizikai és lelki biztonsága az egyedüli biztosíték az ellátás magas szakmai szintű minőségének megőrzésére. Egészségügyi távszolgáltatások Hippokratész óta az ellátás kizárólagos modellje az orvos és a beteg személyes találkozására épült. A jelenlegi járvány arra mutatott rá, hogy ilyen közvetlen kapcsolatra számos eseteben valójában nincs is szükség. Ez többé-kevésbé korábban is nyilvánvaló volt, de a megrögzött gyakorlat tehetetlenségi nyomatéka a változtatást évtizedeken át nem engedte érvényesülni. Kiderült azonban, hogy magas szintű szakmai segítséget, tanácsokat és ellátást a telemedicina révén is lehet nyújtani. Ennek a változásnak a haszonélvezői minden kétséget kizáróan azok a betegek lesznek, akik valóban rászorulnak a személyes orvos-beteg kapcsolatra. Készenlét a veszélyekkel szemben A közösségi szintű ellátás talán még a személyes ellátásnál is kevésbe reagált a XXI. század új kihívásaira. Ebben a tekintetben is túl kell lépni a hagyományos gondolkodásmódon. Jöhetnek újabb vírusok, tömeges személyi sérülésekkel járó természeti katasztrófák, és például az elektromos hálózat elleni kiber-támadás, tehát a teljes áramkiesést sem szabad abszurd lehetőségként kezelni. Mindezek elhárítására is fel kell készíteni a XXI. század népegészségügyi szolgálatát. Társadalmi egyenlőtlenségek Az egészségügyi szakemberek és a szociális jogszabályok alkotói számára egyaránt ismert, hogy a jelenlegi járvány a hátrányos helyzetű kisebbségeket milyen egyenlőtlenül sújtotta. Az USA-ban erre különösen az afro-amerikai közösség szolgált szomorú példával. Ez természetesen semmilyen elemi erejű meglepetést nem jelentett, hiszen ilyen következmények nemcsak az USA-ban, hanem világszerte, minden sérülékeny kisebbség esetében várhatók voltak. A kérdés mindezek tudatában úgy fogalmazható meg, hogy a jövőben az egyes országok milyen társadalmi-gazdasági biztonsági hálót tudnak kifeszíteni az érintettek védelmében. Ennek ugyanis lényegesen nagyobb a jelentősége, mit bármely vakcinának vagy csoda-gyógyszernek. Összeségében az emberi magatartást illetően a társadalom egésze a jelenlegi járvány idején a szolidaritás és a felelősségtudat legkedvezőbb képét mutatta. Az álhírekkel szemben tömegessé vált az igény a megbízható, tudományosan hiteles információkra. Néhány hét alatt emberek százmilliói mondtak le a légi közlekedésről és a gépkocsik használatáról, tértek át a táv-értekezletekre, végeznek otthonról táv-munkát, rendeltek on-line módon élelmiszereket és a nagyszülők számítógépes alkalmazásokkal tartják a kapcsolatot az unokákkal. A világ nagyvárosai napról-napra a társadalmi szolidaritás legszebb példáit adják, amint az emberek az erkélyeiken állva tapssal köszöntik az egészségügyi dolgozókat és más közszolgáltatások dolgozóit. Jóllehet köztudott, hogy a maszkok nem azokat védik, akik hordják, hanem másoknak jelentenek védelmet a járvánnyal szemben, mégis általánossá vált a maszkok viselése. Bizonyos változások valószínűleg rövid életűek lesznek. Nagyságrendekkel csökkent a közúti balestek száma, a karbon-emisszió és általában a légszennyezés, azonban ezek sajnos csak átmeneti jelenségek. Összeségében mégsem kell elfogadni, hogy a kialakuló új normákra nem lehetne társadalmi hatást gyakorolni. Minden vagy majdnem minden, közös elhatározással mégis befolyásolható volna. Az erőforrásokkal való gazdálkodást elsősorban a tudományra és a racionalitásra kellene bízni. Az ipar és a kereskedelem is hasznosíthatná az átmeneti leállás tanulságait, és elgondolkozhatna a jövő stratégiáit illetően. Általában véve nagyon hasznos volna, ha a társadalom a veszélyesen rövidlátó tervezést nagyobb távlatokra cserélné. Összességében a COVID-19 mindenki számára kézzel foghatóan vetette fel a társadalmi-gazdasági javak méltányos elosztásának megoldandó kérdését. Ha netán a járvány elmúltával mégis mindenki túllépne a fenti problémákon, a társadalomnak akkor is tudomásul kell vennie, hogy csak a következő vírus megjelenéséig halasztaná az égető kérdések megoldását. Eredeti közlemény: Berwick DM. Choices for the “New Normal”. JAMA. 2020 May 4. Szemlézte: Balázs Péter dr. eLitMed.hu 2020.május 14.