Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 150

Hírvilág

2022. MÁRCIUS 28.

Dél-koreai díjjal ismerték el Karikó Katalin munkáját

Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszora, Drew Weissman, a Pennsylvaniai Egyetem professzora, valamint Tore Godal, a Koalíció a Járványkészültségi Innovációkért (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations – CEPI) tanácsadója kapják a dél-koreai IVI – SK Bioscience Park MahnHoon díjat.

Klinikum

2022. MÁRCIUS 15.

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2021. SZEPTEMBER 15.

Messenger RNS alapú vakcinációt követően kialakult neuromyelitis optica spektrum betegség (NMOSD) esetének ismertetése

SZABÓ Katalin, SIMON Gellért, BARTHA Noémi Eszter, SIMONY Zoltán, CZENCZ Máté, SZILÁGYI Géza, SZAKÁCS Zoltán

Régóta ismert, hogy az immunrendszer vakcinációval történő stimulálása során autoimmun patomechanizmusú, központi vagy perifériás idegrendszeri demyelinisatiós kórképek léphetnek fel. A 2019-ben induló Covid- 19-pandémia leküzdésére számos hatékony oltóanyag került kifejlesztésre. Az utóbbi időkben napvilágot látott szakirodalmi adatok szerint a Covid-19 elleni vakcinák alkalmazásával kapcsolatban megjelenő nem kívánt mellékhatások körülbelül 2,69%-a neurológiai szövődmény. Akut disszeminált encephalomyelitis (ADEM), neuritis nervi optici, myelitis transversa, első sclerosis multiplex shub és neuromyelitis optica spektrum betegség (NMOSD) is leírásra került mint Covid-19 elleni oltással összefüggésbe hozható posztvakcinációs szövődmény. Jelenleg egy 65 éves, negatív neurológiai anamézissel rendelkező nőbeteg esetét szeretnénk bemutatni, akinél mRNS-alapú Covid-19 elleni vakcina második adagjának beadását követően 4 nappal az alsó végtagok distalis részéről induló, majd proximális irányba terjedő paraesthesia lépett fel. Neurológiai vizsgálata során jobb oldali Babinski-pozitivitást észleltünk, thoracalis IV-es dermatomától distalisan hőérzészavart, paraesthesiát jelzett. Kontrasztos koponya-, illetve cervicothoracalis gerinc-MR-vizsgálat készült, ami a thoracalis IV–IX. gerincvelői szegmentumokban kontraszthalmozó, longitudinális extenzív myelitis transversára (LETM) utaló góc jelenlétét igazolta. Liquorvizsgálat pleiocytosist mutatott, szérumvizsgálat magas titerben aquaporin 4 ellenes antitest-pozitivitást jelzett. Borrelia burgdorferi, HIV, herpeszvírus és Treponema pallidum szerológiai eredményei negatívak voltak. Nagy dózisú methylprednisolon- kezelés mellett a beteg panaszai mérsékelten regrediáltak. Az első neuroimmunológiai szakvélemény alapján a kialakult klinikum részben oltási szövődmény, részben időközben felismert B12-vitamin-hiány következménye is lehetett. Utóbbi miatt a beteg már osztályunkon B12-vitamin-pótlásban részesült. Neuroimmunológiai gondozása során kontroll thoracalis gerinc-MRI-vizsgálat és kontroll anti-aquaporin 4 antitest-meghatározás történt, mely vizsgálatok továbbra is pozitív eredményt adtak, így a hosszmetszeti kép alapján NMOSD került megálapításra. Konklúzió: Az mRNS-alapú vakcinák az aktív immunizáció új lehetőségét kínálják. A technológia számos előnnyel rendelkezik a hagyományos, vektoralapú oltóanyagokkal szemben. A nyilvánvaló előnyök mellett azonban a hagyományos vakcinákhoz hasonlóan nem kívánt autoimmun reakciók, köztük neuroimmunológiai megbetegedések ezen új eljárás mellett is előfordulhatnak.

Hivatásunk

2021. JÚLIUS 05.

Személyre szabott rákellenes oltások

L. I.

Mostanában a német BioNtech gyógyszercég világszerte leginkább a SARS-Cov-2 humán koronavírus ellen kifejlesztett, hírvivő RNS oltóanyagáról ismert, noha nem ez a fő profilja. Amikor 2008-ban létrejött a vállalkozás, az alapítók fő célja, eredeti szándéka az volt, hogy egy teljesen új működési mechanizmusra helyezett, rákellenes oltóanyagot hozzanak létre.

Lege Artis Medicinae

2021. JÚNIUS 07.

Az mRNS-technológia kezdetben nem tűnt egyértelmű sikertörténetnek

KATONA Ferenc

Pardi Norbert már egyetemi hallgató korában megismerkedett Karikó Katalinnal, az ő hívására érkezett az Egyesült Államokba, a Pennsylvaniai Egyetemre tíz évvel ezelőtt. Azóta is az mRNS orvosi alkalmazhatóságát kutatja, immár az egyetem orvosi karának adjunktusaként. Inter­júnk­ban első kézből származó emlékeket, ismereteket oszt meg velünk arról, hogy az mRNS-technológia hogyan jutott el odáig, hogy ma ennek köszön­hetjük a leghatékonyabb koronavírus elleni vakcinákat. Pardi szerint rövid távon az mRNS-vakcinák nem fogják kiszorítani a hagyományos oltóanyagokat, de a technológia egyértelműen a jövő megoldását kínálhatja a fertőző (és talán más) betegségek elleni küzdelemben.

Egészségpolitika

2021. ÁPRILIS 07.

Egyenlő hozzáférést mindenkinek a Covid-19 elleni küzdelemben!

„Miért és miként kell a marginalizált közösségeket kiemelten kezelnünk a Covid-19-vakcinák Európában történő bevezetése során?” – ezzel a címmel szervezett webináriumot az Európai Közegészségügyi Szövetség. A téma pedig égető, hiszen ez az időszak mindenkinek krízist jelent, de a legkiszolgáltatottabbak számára most sokkal durvábbat, mint a társadalom többi részének. Magyarországon bizonyos területeken egészen kritikus a helyzet.

Egészségpolitika

2021. MÁRCIUS 19.

Háziorvosok az oltások kereszttüzében

Felhívást intézett a lakossághoz az oltásokról Dr. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Sopron Megyei elnöke, aki szerint a lakosság félrevezetése komoly nehézséget okoz a mindennapi munkájukban. Rajtuk kérik számon, miközben nincs ráhatásuk sem arra, hogy legyen elegendő oltóanyag, sem annak elosztására. Dr. Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének (HaOSZ) elnöke viszont azt mondja: igaz, hogy az oltóanyag mennyisége egyelőre korlátozott, viszont egyértelműek a szakmai ajánlások és az már a háziorvosra van bízva, hogyan állítja föl az oltási sorrendet az adott listán belül.

Egészségpolitika

2021. MÁRCIUS 17.

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Klinikai Onkológia

2021. FEBRUÁR 28.

A vakcináció nyújtotta előnyök rizikócsoportokban

BÉRES Zsuzsanna Katalin

Az átlagéletkor növekedésével a fertőző betegségek megelőzésének kiemelkedő jelentősége van, nem csak pandémia idején. Volumene és szövődményei tekintetében a pneumococcus- és influenzafertőzések listavezetők, a 10 leggyakoribb halálok között szerepelnek. Mindkét betegség ellen az időben és megfelelően alkalmazott védőoltás hatékony fegyver. Ezt a tényt több klinikai vizsgálat is igazolja. A konjugált védőoltás megjelenése mérföldkő volt a vakcináció történetében. Fontos, hogy az érintett csoportok minél előbb védettséget élvezzenek a két szezonális fertőző betegséggel szemben. Mindig a konjugált oltóanyagot alkalmazzuk először a pneumococcus elleni védelem kialakításakor, a második lépésben javasolt poliszacharid oltás csak szélesíti a spektrumot, és rizikócsoportok esetében szükséges gondolni rá. Az influenzaoltást évente kell ismételni. A két vakcina egy időben is adható, felesleges az intervallum tartása.

Hírvilág

2021. JANUÁR 15.

A védőoltás elfogadása egyéni és közösségi felelősségünk

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége örömét fejezi ki, hogy a védőoltás széleskörű elérhetősége által legyőzhetővé vált az egészségünket, lelki békénket, társadalmunkat és gazdaságunkat veszélyeztető koronavírus-járvány.