Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 375

Hivatásunk

2023. SZEPTEMBER 14.

Az Ápolás Hivatásért díj, 2023

A MESZK „Az Ápolás Hivatásért” díját olyan kollégák kapják, akik szakmai munkájuk mellett aktívanrészt vesznek a jövő ápolóinak oktatásában, ezzel is növelve az egészségügyi hivatás népszerűségét, megbecsülését. Idén is három kiválóságot díjazott a kamara országos elnöksége: prof. dr. Helembai Kornéliát, Szilvássy Lajosné valamint Terbéné Szekeres Klárát. Velük készített beszélgetéseinket olvashatják.

Nővér

2024. MÁRCIUS 08.

Juan de Dios hagyatéka a modernkori ápolás hajnalán

HEGYI Viola Katalin

E tanulmány célja, hogy megismertesse az ápolók és egészségügyi dolgozók védőszentje, San Juan de Dios munkásságát, illetve annak történeti és kulturális kontextusát.

Hypertonia és Nephrologia

2023. DECEMBER 18.

A Magyar Nephrologiai Társaság elnöke voltam…

ROSIVALL László

Megtisztelő volt a MANET-et – amelynek alapító tagja vagyok, és amelynek számos bizottságát vezettem, vezetem, illetve bizottságában dolgozom mind a mai napig – elnökként szolgálni 2020 és 2023 között, olyan időszakban, amikor korábban nem látott és várt viharok korbácsolták, nehezítették a haladást. Miért vállaltam? Mert hittem és hiszem, hogy a MANET vezetése nemcsak a vesegyógyászoknak, a betegeknek, hanem az egész társadalmunknak, közösségünknek szolgálata

Lege Artis Medicinae

2023. DECEMBER 19.

Őrségváltás – Interjú Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával

KAPÓCS Gábor

Kapócs Gábor a LAM főszerkesztőjeként beszélgetett a MOK újonnan megválasztott és a minap le­köszönt elnökével az előző ciklus tapasztalatairól és a MOK új vezetése előtt álló új kihívásokról, a kitűzött célokról.

Hírvilág

2023. NOVEMBER 29.

Egyéves az önkéntes újszülöttkori SMA-szűrés program

A gerincvelő-eredetű izomsorvadással (SMA) született gyermekeket a betegséget módosító gyógyszeres terápiával egészen 2018-ig nem tudták kezelni, emiatt a legsúlyosabb formával érintettek sokszor az egyéves kort sem élték meg, melynek oka többnyire a súlyos légzési elégtelenség volt.

Nővér

2023. AUGUSZTUS 04.

Triangulált betegvezetés az ápolásban

HELEMBAI Kornélia

A betegekkel és a szignifikáns személyekkel végzett közös munkában – a technikai készségek mellett – meghatározó szerepet tölt be az ápoló interperszonális tudásfedezete és felkészültsége a segítséget kérők gondozása során. A betegvezetés az ápolás értékeinek, beavatkozási módjainak interperszonális közvetítési eszköze, amelynek folyamatos továbbfejlesztése ezért ugyancsak nélkülözhetetlen az ápolás hatékonyságának növelése érdekében.

Lege Artis Medicinae

2023. JÚLIUS 31.

Támogatásokkal a hatékonyabb munkáért

A MOTESZ a magyar orvostársadalom egyik legnagyobb, önkéntes tagságon alapuló szervezete, amely 1966-ban alakult. A MOTESZ-nek jelenleg 121 tagtársasága van, ezzel csaknem 30 ezer orvos kapcsolódik a Szö­vetséghez. Egyik legfontosabb célunk szövetségi szinten összehangolni a tagegyesületek/társaságok tevékenységét, erősíteni az együttműködést és elősegíteni a problémák közös megoldását.

Nővér

2023. AUGUSZTUS 04.

Az ápolásirányítás kialakulása és fejlődésének mérföldkövei Magyarországon, különös tekintettel az országos főnővéri tisztségre

SÖVÉNYI Ferencné, FEDINECZNÉ VITTAY Katalin, TÓTH Ibolya

A szerzők áttekintik az ápolásirányítás, ápolásvezetés fejlődését Magyarországon, különös tekintettel az országos főnővéri tisztség helyzetének alakulására. Az országos főnővéri megnevezés és munkakör az 1970-es évek közepétől volt ismert és elfogadott, az ápolás-szakfelügyelet csak a rendszerváltást követően valósult meg, míg leghosszabb múlttal a kórházi szintű ápolásvezetés rendelkezik. Az 1993-ban kialakított és egy évtizeden át működő, az akkori egészségügyi miniszterhez köthető „Surján-modellben” a minisztériumban, szakmapolitika szintjén más főosztályokkal azonos szinten volt az Ápolási Főosztály és vezetője, és viselte az „országos főnővér” címet is. A ma hatályos jogszabályokat hasznos lenne konszenzusteremtő megbeszélésen felülvizsgálni, kiküszöbölni az átfedéseket és néhány fogalom tartalmát tisztázni.

Nővér

2023. JÚNIUS 28.

Ápolói attitűd és tudásszintfelmérés a különböző faji, vallási, etnikai hovatartozás tekintetében, a mindennapi ápolás során

FIZESÁN Hilda

A vizsgálat célja: Részletes képet kapni az ápolók felkészültségi szintjéről, valamint az ápolói magatartás milyenségéről az eltérő kultúrából érkező beteg ápolása kapcsán.

Hivatásunk

2023. ÁPRILIS 20.

Egy életen át a betegekért

Az egészségügy egy olyan szakma, amit csak akkor lehet jól és szívesen csinálni, ha szívből szereti az ember. Sokszor nem könnyű, de a nehézségek mellett számos csodát és örömet tartogat. Vannak, akik egész életüket ennek a szakmának szentelik, közéjük tartoznak Babonits Tamásné, dr. Halmos Tamásné és Somogyi Józsefné, akik 2022-ben elnyerték a MESZK legújabb alapítású, rangos elismerését, „Az ápolás hivatásért” díjat.