Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 255

PharmaPraxis

2024. FEBRUÁR 23.

Gyógyszerészi beavatkozás a mentális zavarral küzdő betegek adherenciájának növelése érdekében

Multidiszciplináris mentálhigiénés ellátás résztvevőiként a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek jelentős sikereket érhetnek el a mentális betegek állapotának javításában és az ellátás költségeinek csökkentésében.

Hivatásunk

2023. JÚLIUS 20.

75 éves a gyógyszertári asszisztensi képzés

A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGyK) vándorgyűlését – a Covid-pandémia miatt három év kihagyás után rendezték meg Bikalon. Hetvenöt évvel ezelőtt indult el a gyógyszertári asszisztensképzés, és ezt a kiemelt jelentőséggel bíró örömteli eseményt a vándorgyűlés péntek délutáni szekciójában ünnepelhettük meg. Szerencsésnek érzem magam, hogy ez az ünnepi megemlékezés éppen tagozatvezetői mandátumom idején történt meg.

Hypertonia és Nephrologia

2023. DECEMBER 18.

A Magyar Nephrologiai Társaság elnöke voltam…

ROSIVALL László

Megtisztelő volt a MANET-et – amelynek alapító tagja vagyok, és amelynek számos bizottságát vezettem, vezetem, illetve bizottságában dolgozom mind a mai napig – elnökként szolgálni 2020 és 2023 között, olyan időszakban, amikor korábban nem látott és várt viharok korbácsolták, nehezítették a haladást. Miért vállaltam? Mert hittem és hiszem, hogy a MANET vezetése nemcsak a vesegyógyászoknak, a betegeknek, hanem az egész társadalmunknak, közösségünknek szolgálata

PharmaPraxis

2023. NOVEMBER 24.

Gyógyszerészi intervenció az oszteoporózis kezelése érdekében

A csontritkulás kezelésében nemzetközi szinten hiányosságok mutatkoznak, melyek megszüntetésében jelentős lehet a gyógyszerészek szerepe. Az Osteoporosis International című szaklap közleménye azonosítja az osteoporosis kezelését javító gyógyszerészi beavatkozásokat, és értékeli azok hatékonyságát.

Lege Artis Medicinae

2023. NOVEMBER 23.

Interdiszciplináris tudományos konferencia a Magyar Sebkezelő Társaság, a Magyar Diabetes Társaság, a Magyar Dermatológiai Társaság, valamint a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége közös szervezésében

FARKAS Péter

2023. szeptember 22-én nagyszámú érdeklődő előtt zajlott a Magyar Sebkezelő Társaság, a Magyar Diabetes Társaság, a Magyar Dermatológiai Társulat és a MOTESZ által rendezett tudományos összejövetel a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika tantermében. A program összeállítóinak egyértelmű hitvallása, hogy a krónikus sebek kezelése multidiszciplináris együttműködéssel és holisztikus szemlélettel valósítható meg.

Klinikum

2023. OKTÓBER 03.

Közegészségügyi figyelemfelhívó kampány hatása a páciensek gyógyszerészi szolgáltatással kapcsolatos tudására

Még egy mérsékelt intenzitású kampány is elősegíti, hogy a cukorbetegek igénybe akarják venni a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek által nyújtott terápiamenedzsment-szolgáltatást.

PharmaPraxis

2023. MÁJUS 02.

Holisztikus gyógyszerészi medikációmenedzsment-szolgáltatás

A PCNE definíciója szerint a gyógyszerfogyasztással kapcsolatos problémák megelőzése és kezelése ugyanúgy magában foglalja a farmakoterápia nyomon követését és a betegoktatást, mint a farmakovigilanciát. Az integrált gyógyszerészi ellátás érdekében tervezték meg a holisztikus gyógyszerészi medikációmenedzsment-szolgáltatásokat (comprehensive medication management, CMM).

Hypertonia és Nephrologia

2023. FEBRUÁR 28.

A vesebetegek rehabilitációjának hazai és nemzetközi tapasztalatai – magyarországi célkitűzések

HARIS Ágnes, POLNER Kálmán, ROSIVALL László

A krónikus vesebetegség progressziója a legtöbb esetben fizikai teljesítőképesség-romlást okoz, ami akadályozza a betegek munkavállalását, családi és társadalmi szerepvállalását, és korlátozza az idősek önellátó képességét. A testi fogyatékosságok mellett a betegeknek és a hozzátartozóiknak súlyos pszichoszociális terheket is viselniük kell. Mindez jelentős mértékben enyhíthető a komplex rehabilitációs ellátással, ami magában foglalja a fizikai tréninget, a fizioterápiát, a dietetikai, klinikai gyógyszerészi és pszichoszociális gondoskodást. Közleményünkben nemzetközi tapasztalatok elemzésével bizonyítjuk a vesebetegek eredményes és költséghatékony rehabilitálhatóságát. Bemutatjuk a hazai nefrológusok rehabilitációs célú kezdeményezéseit és a rendelkezésre álló rehabilitációs lehetőségeket. Javasoljuk a rehabilitációs szakemberek és a nefrológusok együttműködését, nefrológiai-rehabilitációs munkacsoport létrehozását, a krónikus vesebetegek rehabilitációs módszertanának kidolgozását és általános gyakorlati bevezetését.

PharmaPraxis

2022. NOVEMBER 26.

Sikeres gyógyszerészi intervenció potenciálisan nem megfelelő gyógyszerelés esetén: prospektív obszervációs vizsgálat

Japánban is probléma az idősek túlgyógyszerelése és a nem megfelelő gyógyszerrendelés, ezért a Japán Geriátriai Társaság 2016-ban publikált egy olyan átvilágító módszert (screening tool of older persons’ potentially inappropriate prescriptions in Japan, STOPP-J), amelynek segítségével megállapítható, hogy egy-egy idős beteg esetén melyek a megfelelően és melyek a nem megfelelően felírt és alkalmazott gyógyszerek.

Hypertonia és Nephrologia

2022. OKTÓBER 31.

Onkonefrológiai kitekintő

VÁRADY Tímea, SZLOVÁK Edina, DOLGOS Szilveszter

A daganatos betegek kezelésében elért áttörő eredmények okozta javuló életkilátás és hosszabb túlélés miatt egyre nagyobb jelentőségű az új típusú gyógyszeres onkoterápiák kapcsán kialakuló rövid és hosszú távú szövődmények, mellékhatások pontosabb megismerése. A daganatos betegek kezelése során a kemoterápiát követően kialakuló két leggyakoribb életveszélyes szövődmény az akut veseelégtelenség (AVE) és a tumorlízis-szindróma (TLS), amely miatt minden esetben nefrológus bevonása szükséges. Az onkológiai terápiás paletta szélesedésével egyre szerteágazóbb nephrotoxicus mellékhatásprofillal kell számolnunk. Jelenleg még mindig a konvencionális kemoterápiák a leggyakrabban alkalmazott tumorellenes terápiák, ezért ezen gyógyszerek használatával kapcsolatos veseszövődmények megismerése és megelőzési lehetőségeinek ismerete kiemelkedő jelentőségű, azonban az új típusú immunterápiák és a molekulárisan célzott terápiák eddig ismeretlen mechanizmusú mellékhatásaival és nephrotoxicus hatásával is számolnunk kell a mindennapi klinikai gyakorlatban. Ezáltal a multidiszciplináris megközelítést igénylő onkológiai gondozás során a nefrológusok is egyre nagyobb szerepet kapnak, így egy új szubspecialitás, a klinikai onkonefrológia megjelenése figyelhető meg.