Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 37

Hivatásunk

2023. ÁPRILIS 20.

Kevesen vagyunk, de nagy szükség van a munkánkra

Az elmúlt hónapok során többször is egyeztetett kamaránk az egészségügyért felelős államtitkársággal, illetve a Belügyminisztérium más illetékeseivel a béremelésről. A tárgyalásokról Balogh Zoltánt, a MESZK elnökét kérdeztük A kamara honlapján közzétett beszámolókból az derül ki, hogy a tervek szerint a döntéshozó a most érvényben lévő szakdolgozói bértáblát megszüntetné, és sávos bértáblát alakítana ki 2024-től.

Hivatásunk

2022. DECEMBER 12.

A kamara a béremelés folytatását támogatja, a pótlékrendszer beépítését az alapilletményekbe viszont ellenzi

Bár a miniszteri és államtitkári megszólalásokból és az ellátórendszer átalakítását célzó törvénymódosítási csomag mellé csatolt indoklásból kiderül, hogy 2023. január 1-jétől emelkednek a szakdolgozói bérek, az eddigi egyeztetések során a MESZK a tervezett bértábla egészét nem ismerhette meg – mondta a Hivatásunknak Balogh Zoltán, a kamara elnöke.

Hivatásunk

2019. JÚNIUS 02.

Már a bértábla szerint kapnak fizetést a védőnők

SÓFALVI Luca

Alapellátás: még várat magára a teljes bérrendezés A kórházakban és szakrendelőkben dolgozó nővérek fizetését sikerült rendezni a szakdolgozói bértáblával, amelynek hatálya július 1-je óta a védőnőkre is kiterjed, ám közel 8000 körzeti ápolóra, 3000 fogászati szakasszisztensre, 2500 foglalkozás-egészségügyi szakápolóra, továbbá az ügyeleten és az otthoni szakápolásban dolgozó szakápolókra, azaz a szakdolgozók egyötödére most sem vonatkozik.

Nővér

2018. AUGUSZTUS 30.

Alapellátásban alkalmazott szakdolgozók életpályamodellje

HIRDI Henriett Éva, BALOGH Zoltán

A vizsgálat célja: megismerni az alapellátásban alkalmazott egészségügyi szakdolgozók foglalkoztatásának jelenlegi körülményeit, munkával való elégedettségüket, valamint feltárni a sikeres életpályamodell kulcselemeit.

Hírvilág

2016. SZEPTEMBER 13.

A védőnők is megkapják a teljes díjemelést

Egy korábbi rendelkezés miatt egy ideig bizonytalan volt, hogy a védőnők is ugyanolyan mértékben részesülhetnek-e az egészségügyben dolgozókra általánosan érvényes bérkiegészítésben. Köszönhetően, az augusztus 31-én közzétett kormányrendeletnek, mára elhárult ez az akadály. Szeptember 1-től ők is teljes egészében megkapják a járandóságukat.

Hivatásunk

2016. AUGUSZTUS 30.

Ónodi-Szűcs Zoltán: „Szeretnénk kiszolgálni a beteget”

TARCZA Orsolya

Igazságosnak tartja az új bértáblát Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelõs államtitkár, aki ugyanakkor úgy véli, akit „megfertõzött” az egészségügy, az nehezen szakad el a hivatásától. A lapunknak adott interjúban azt is kifejti, nagyrészt a szakdolgozókon múlik, hogy mennyivel lesz jobb a betegellátás.

Hírvilág

2016. JÚNIUS 16.

Lovász: szükség van természettudományi szaktárgyakra

Lovász László, az MTA elnöke köszöntőjében arról beszélt: szükség van természettudományi szaktárgyakra. Az a cél, hogy a fiataloknak, akik kikerülnek az iskolából, képük legyen a modern világról. De ez csak akkor valósulhat meg, ha megismerik, a tudományos eredmények milyen módszerekkel születnek - mutatott rá.

Hírvilág

2016. MÁJUS 17.

A szakdolgozói bérekről ezen a héten megállapodás születhet

Megfelelő ösztönzőkkel tennék betegközpontúvá az ellátórendszert

Hírvilág

2016. ÁPRILIS 28.

Ónodi: lesz megállapodás az idei béremelésről

Növekvő források mellett vakmerően és bátran terveznek az államtitkárságon

Hírvilág

2015. NOVEMBER 24.

Az alapellátás a változás kulcsa?

A nyugat-európai tapasztalatok arra utalnak, hogy a háziorvosok képesek elvégezni az időskori krónikus betegségek kezelésének akár 80 százalékát, ám Magyarországon ez az arány majdhogynem fordított. Ezen változtatna a kormány és az ágazat vezetése.