Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 21349

Hivatásunk

2024. SZEPTEMBER 02.

Az Ápolás Hivatásért díj, 2024

SÓFALVI Luca

A MESZK „Az Ápolás Hivatásért” díját olyan kollégák kapják, akik szakmai munkájuk mellett aktívan részt vesznek a jövő ápolóinak oktatásában, ezzel is növelve az egészségügyi hivatás népszerűségét, megbecsülését. Idén négy kiválóságot díjazott a kamara országos elnöksége: Bognárné Laposa Ilonát, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház korábbi ápolási igazgatóhelyettesét, Baukó Máriát, korábbi ápolási igazgatót, a MESZK Etikai Bizottságának elnökét, a Nővér című tudományos folyóirat korábbi főszerkesztőjét, Vízvári Lászlót, az ETI egykori főigazgatóját, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Ápolásügyi és Egészségügyi Szakképzési Osztályának vezetőjét, valamint Vinkler Lajosnét, korábbi ápolási igazgatót, a MESZK Veszprém Vármegyei Területi Szervezetének volt elnökét. Velük készített beszélgetéseinket olvashatják.

Hivatásunk

2024. SZEPTEMBER 02.

Szakmai elismerések

B. T.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) XI. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusán, 2024. szeptember 5-én kerül sor a MESZK Szakmai Díj, a MESZK Tagozatért Díj, a MESZK-ért Díj és az Ápolás Hivatásért Díj ünnepélyes eredményhirdetésére és átadására. A kongresszusnak hagyományosan, Siófok városa ad otthont, ahová idén is szép számban várják a kollégákat a szervezők.

Hivatásunk

2024. SZEPTEMBER 02.

Akit megfertőzött a műtő levegője

TARCZA O.

Tanulónővérként kezdte és ápolási igazgatóként fejezte be kórházi pályafutását Üveges Péterné, akinek a betegellátás területén és a szakdolgozói tevékenység fejlesztésében végzett kimagasló munkáját idén a MESZK Országos Szervezete Szakmai Díjával ismerték el. A Hivatásunknak azt mondta, számára prioritás az ápolás fejlesztése és az oktatás, de „a műtő levegője is megfertőzte”.

Hivatásunk

2024. SZEPTEMBER 02.

Semmelweis-napi rekreációs program

2024. július 1-jén, Semmelweis-nap alkalmából, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Szervezet és a Magyar Fürdősszövetség együttműködésének eredményeképpen az egészségügyi szakdolgozók kedvezményesen látogathatták országszerte a kezdeményezéshez csatlakozó gyógy- és élményfürdőket. A budapesti Aquaworld élményfürdő helyszínén például több mint 1700 egészségügyi szakdolgozó és hozzátartozója pihenhetett együtt.

Hivatásunk

2024. SZEPTEMBER 02.

Nemcsak a szívnek, hanem az agynak is: MIND-étrend

Az elmúlt években egyre több kutatás bizonyítja, hogy az, amit megeszünk, nemcsak fizikai, hanem mentális egészségünket is jelentősen befolyásolhatja. A MIND-étrend, amely a mediterrán és a DASH-diéták legértékesebb elemeit ötvözi, egyre népszerűbb választás azok számára, akik szeretnék hosszú távon megőrizni agyuk egészségét és csökkenteni a neurodegeneratív betegségek kockázatát.

Hivatásunk

2024. SZEPTEMBER 02.

Mozgás Receptre

Egészségünk megőrzése mindannyiunk számára fontos, és ebben a prevenció kulcsszerepet játszik. Az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerül a mozgás, mint megelőző és gyógyító eszköz. A Mozgás Receptre program ebben az irányban jelentős előrelépés.

Hivatásunk

2024. SZEPTEMBER 02.

Belső „ujjlenyomatunk” a mikrobiom

LÓRÁNTH Ida

Az emberi testen és testben élő, szabad szemmel láthatatlan élőlények olyan mikrokozmoszt alkotnak, amelynek tagjai egy bizonyos szintű szervezettségben lévő közösségben élnek. Ezeknek a mikroszkopikus csoportoknak az összetétele minden embernél más és más, akár az ujjlenyomat. Ennek a mikrobiális közösségnek korábban sokkal kevesebb jelentőséget tulajdonított az orvostudomány, mint amennyit megérdemelt volna.

Hivatásunk

2024. SZEPTEMBER 02.

Újra itt a szamárköhögés

H. A.

Mostanában egyre gyakrabban szerepel világszerte a hírekben egy szinte már elfeledett járványos betegség, a szamárköhögés. A leggyakrabban csecsemőket, kisgyerekeket és gyenge immunrendszerrel rendelkező felnőtteket fenyeget a fertőzés, de valójában szinte bárki megbetegedhet. A népegészségügyi hatóság adatai szerint az utóbbi hónapokban Magyarországon is egyre több esetet regisztrálnak.

Hivatásunk

2024. SZEPTEMBER 02.

Frida Kahlo a fájdalom festője

HIDEGKUTHY Alexa

Pár héttel ezelőtt, július 13-án emlékezett meg a művészvilág Közép-Amerika első és máig talán egyetlen világhírnévre szert tett festőnője halálának 70. évfordulójáról. Frida Kahlo mexikói művész különleges személyiség volt, aki ezernyi testi bajtól és mentális anomáliától szenvedett, de ezeket a kínokat képes volt alkotó művészete szolgálatába állítani és olyan életművet létrehozni, amely napjainkig egyedülállónak mondható.

Hivatásunk

2024. SZEPTEMBER 02.

Poggyászban utaznak a járványos kórokozók

L. I.

Az egész évben várt nyaralás élménye sokak számára a pihenés és a kikapcsolódás időszaka, a hazaérkezés után azonban gyakran olyan váratlan és kellemetlen következményekkel szembesülhetnek, amelyek akár veszélyesek is lehetnek. Az utazás során a rokonoknak és barátoknak szánt ajándékok mellett a bőröndben, táskában vagy akár saját testükben olyan kórokozókat is hazahozhatnak, amelyek később hetekre lebetegíthetik az utazót. Az ilyen fertőzések nemcsak az egyén számára okozhatnak kellemetlenséget, hanem a közösségre is veszélyt jelenthetnek, hiszen a fertőzések terjedése gyors és nehezen kontrollálható lehet.