Részletes keresés

Lege Artis Medicinae

1994. JÚNIUS 29.

Intraoperatív transoesophagealis echokardiográfia

NAGY András, LENGYEL Mária, TEMESVÁRI András

A szerzők az intraoperatív transoesophagealis echokardiográfia értékét vizsgálták a preoperatív diagnózis kiegészítésben és a műtéti eredmény lemérésében. A 37 szívműtét kapcsán végzett vizsgálatok nagyobbik részére (26 esetben) mitralisbillentyű-műtétek, illetve reoperációk, két esetben viszont aorta billentyű-plasztika miatt került sor. Ezek előre tervezett vizsgálatok voltak a műtéti eredmény közvetlen lemérésére. Négy esetben szintén tervezetten került sor a vizsgálatra a preoperatív diagnózis kiegészítése céljából. Öt alkalommal a sebészben műtét közben merült fel a transoesophagealis echokardiográfia igénye. Az intraoperatív transoesophagealis echokardiográfia során 2D echokar diográfiát, színes, pulzatilis, illetve folyamatos hullámú Doppler-technikát alkalmaztunk. Az intraoperatív transoesophagealis echokardiográfia minden esetben szövődménymentesen kivitelezhető volt. Segítségével sikerült a látvány, illetve a mérések alapján a műtéti eredményt megítélni, valamint a sebész által feltett kérdésekre választ adni. A 37 műtét közül 14 esetben az elért műtéti eredmény nem volt kielégítő. Ezek közül 12 alkalommal a tervet megváltoztatva hozzásegített a műtét sikeres befejezéséhez, és elkerülhetővé tette a korai reoperációt. Két betegnél a műtét folytatására a fokozott kockázat miatt nem került sor. Az intraoperatív transoesophagealis echokardiográfia biztonságosan alkalmazható módszer a preoperatív diagnózis kiegészítésére, illetve a műtéti eredmény közvetlen lemérésére.

HUN 1994;4(06)

Lege Artis Medicinae

1994. MÁRCIUS 30.

Kamrai ritmuszavarok balkamrafunkció és kamrai utópotenciál összefüggése és követése myocardialis infarctus után

LÁSZLÓ Zoltán, KEMPLER Pál, JÁNOSKUTI Lívia, KELTAI Katalin, FENYVESI Tamás

A postinfarctusos ritmuszavarok és a bal kamrai funkcióromlás prognosztikus jelentősége ismert. Munkánkban a kamrai utópotenciál prediktív szerepét vizsgáltuk e két tényező vonatkozásában. Harminckilenc betegben vizsgáltuk akut myocardialis infarctus után átlagosan 16,3 + 17,7 nappal, majd 16,3 + 8,9 hónappal a kamrai utópotenciál, balkamrafunkció és a kamrai ritmuszavarok összefüggését. Az utópotenciált a nagy frekvenciájú, alacsony amplitúdójú utópotenciál-tartam (HFLA), az effektív feszültség (RMS) és a szűrt QRS-tartam (QRS) alapján határoztuk meg. A ritmuszavar-analízis Holter-monitorozással, illetve online aritmia monitorral történt. A balkamrafunkciót (BKF) a 2D-echokardiográfia paramétereiből számolt ejekciós frakció (EF) alapján ítéltük meg. A betegeket először balkamrafunkciójuk alapján két csoportba soroltuk: 1. csoport - jó BKF: EF > 40%; illetve 2. csoport – rossz BKF: EF < 40%. Ekkor nem volt szignifikáns különbség (NS) sem a betegek kora (63 versus 58 év, NS), sem utópotenciál-paramétereik között (HFLA: 34 versus 34 ms, NS; RMS: 43 versus 38 uV, NS; QRS: 109 versus 114 ms, NS). A betegeket az észlelt kamrai ritmuszavarok jelenléte alapján ugyancsak két csoportba osztottuk. A. csoport - volt kamrai ritmuszavar; illetve B. csoport – nem volt kamrai ritmuszavar. Nem találtunk szignifikáns különbséget a betegek kora (65 versus 60 év, NS) és balkamra funkciója (EF: 44 versus 50%, NS) között, viszont a mért három utópotenciál-paraméter mindegyike szignifikánsan különbözött (HFLA: 43 versus 31 ms, p<0,01; RMS: 24 versus 47 uV, p<0,05; QRS: 121 versus 106 ms, p<0,01). Fentiek alapján az utópotenciál kialakulása és a kamrai ritmuszavarok előfordulása összefüggést mutat, így alkalmas lehet ezen ritmuszavarok prognosztizálására. Az utópontenciál megjelenése független a bal kamra funkciójától.

HUN 1994;4(03)

Lege Artis Medicinae

1993. SZEPTEMBER 29.

Myocardialis kontraszt echokardiográfia; Új módszer a myocardialis perfúzió vizsgálatára

TEMESVÁRI András, LENGYEL Mária, PAOLO Voci

Ha a szívizom perfúziója átmenetileg vagy tartósan egy bizonyos kritikus szint alá csökken, az ischaemiás szívbetegség tünetei jelentkeznek. A koronarográfia ábrázolja az anatómiai szűkületeket, azonban ebből a perfúzióváltozás mértékére nem lehet egyenesen következtetni. A myocardialis kontraszt echokardiográfia új módszer a myocardialis perfúzió vizsgálatára. Az intracoronariás, illetve intravénás úton bejuttatott kontrasztanyag a vörösvértesekkel közel azonos nagyságú buborékokat tartalmaz, amelyek áramlásdinamikailag azonos jellegűek. Ezek a perfundált szívizmot kontrasztossá (fehérebbé) teszik az echokardiográfia számára. Az echo kontraszt-változás a perfúzióváltozás mérésére alkalmas. Az intracoronarias alkalmazás a coronariaág áramlási területét, a perfúzió rezervjét és a kollaterális keringás kimutatását teszi lehetővé. Az intraoperatív felhasználás során a cardioplegia eloszlását és a graft véráramlását vizsgálhatjuk. Az intravénásan beadott, tüdőn átjutó és a myocardiumot megfestő kontrasztanyag az ágy melletti perfúziós vizsgálatokat teszi lehetővé. Az ischaemiás szívbetegség diagnosztikájában és terápiájában széles körben alkalmazható új módszert ismertetünk, amely az invazív és nem invazív kardiológiában egyaránt felhasználható.

HUN 1993;3(09)

Lege Artis Medicinae

1993. JANUÁR 27.

A krónikus thromboemboliás pulmonalis hypertonia és sebészeti kezelése

LENGYEL Mária, TEMESVÁRI András, RUSZTY László, RAIMUND Erbel, STEIN Iversen

A primer pulmonalis hypertonia az esetek több mint felében thromboemboliás eredetű, ami pulmonalis thromboendarterectomiával ma már sikeresen kezelhető. A dolgozat célja, hogy bemutassa a műtétre alkalmas betegek kiválasztásának módját és a diagnózis felállítása alapján végzett első műtétek eredményét. A vizsgálatba 22 beteget vontunk be, akiknél az elmúlt 2 év alatt az echo-Doppler-vizsgálat 50 Hgmm-nél magasabb pulmonalis systolés nyomást bizonyított ezt magyarázó szívbetegség nélkül és akiknél transoesophagealis echovizsgálat is történt. Tüdő szcintigráfia 14, vénás Doppler-vizsgálat 10, pulmonalis angiográfia 7 esetben történt. A primer pulmonalis hypertoniának tartott 22 betegből 4-ben pitvari septumdefektust találtunk, 10-ben igazolódott krónikus thromboemboli ás pulmonalis hypertonia, közülük transoesphagealis echovizsgálattal 3, angiográfiával további 3 esetben műtétre alkalmas nagyér-thrombosist találtunk. Az anamnézisben a 10 közül csak 2 esetben szerepelt akut tüdőembólia, vénás forrást 6 esetben sikerült ki mutatni. Transoesophagealis echovizsgálattal a 10 krónikus thromboemboliás pulmonalis hypertonia esetből 5-ben találtunk nyitott foramen ovalet, ami 2 esetben fatális kimenetelű paradox szisztemás embolizatiot okozott. A pitvari septumdefektus műtéti megoldására 3 esetben került sor, a 6 műtétre indikált krónikus thromboemboliás pulmonalis hypertonia esetből 2-ben nem voltak meg a műtét feltételei, 2-nél a sikeres műtét után a hemodinamikai állapot normalizálódott, 2 beteg műtétre vár. Szívbetegség nélkül jelentkező effort dyspnoe, illetve jobbszívfél-terhelés jelei esetén krónikus thromboemboliás pulmonalis hypertoniára kell gondolni, melynek sikeres műtéti megoldása lehetséges. A műtétre alkalmas betegek kiválasztására a közlemény diagnosztikus stratégiát ajánl.

HUN 1993;3(01)

Lege Artis Medicinae

1992. MÁJUS 27.

Beszámoló az ICDS kongresszusáról

SZABÓKI Ferenc

Az International Cardiac Doppler Society (ICDS) n Budapesten 1992. május 1-3. között tartotta 6. kongresszusát. Ez volt a Társaság első rendezvénye kelet-európai országban. A kongresszust a magyar szervező bizottság 1 éves előkészítő munkája előzte meg, melynek eredményeként 31 meghívott előadó – köztük 5 magyar – 9 plenáris ülésen 37 referátumot tartott. A kongresszus témája a Doppler-echokardiográfián túl érintette azokat a modern vizsgáló eljárásokat is, melyek ugyan nem tartoznak szorosan ahhoz, de mindenképpen az echokardiográfia szerves részei.

HUN 1992;2(05)

Lege Artis Medicinae

1992. JANUÁR 29.

Transoesophagealis és transthoracicus echocardiographia aorta dissectioban

LENGYEL Mária

Az aorta dissectio prognózisa súlyos, de az életkilátások a korai diagnózissal javíthatók. A szerző az echocardiographia szerepét értékeli a felismerésben. 32 beteg echocardiographiás eredményeit elemzi, akiknél 1984. szeptember és 1991. július között egyéb módszerekkel aorta dissectiot bizonyítottak. Közülük 19 betegben csak transthoracicus echocardiographia (TTE), 13-ban TTE és transoesophagealis echocardiographia (TE) is történt. A kontroll csoportba 21 beteg tartozott, náluk az aorta dissectio gyanúja nem igazolódott. Az aorta dissectiot DeBakey szerint osztályozták. A 14 akut és 18 krónikus aorta dissectio közül 9 volt I. típusú, 15 II. típusú és 8 III. típusú. A klinikai gyanú, a TTE, a TE és a szívkatéterezés szenzitivitása 34, 72, 92 és 94% volt. A TE alkalmas volt a típusok azonosítására, a be- és visszalépési nyílások, az állumen és a bal coronaria artéria eredésének felismerésére. A TTE az aorta dissectio szövődményeinek és etiologiájának kimutatásában volt értékes. Az etiológiában a hypertoniának (12) és a Marfan syndromának (7) volt vezető szerepe. Az eredmények az irodalmi közlésekhez hasonlóan azt bizonyítják, hogy az aorta dissectio diagnosztikájában a TE biztonságos és meg bízható módszer, amely felülmúlja a TTE-t és nem marad el az angiographiától. Aorta dissectio gyanúja esetén a TE-vel kombinált TTE elvégzését ajánlják. Az aorta dissectio ellátásában és megelőzésében nagy jelentőségű a kardiológiai szövődmények és az etiológiai tényezők echocardiographiás kimutatása is.

HUN 1992;2(01)