Részletes keresés

Idegtudományok

2022. ÁPRILIS 25.

Nagyérelzáródás detektálása akut ischaemiás stroke-ban gépi tanulásos módszerrel

Az akut ischaemiás stroke (AIS)-ok mintegy 30%-át nagyérelzáródás (large-vessel occlusion, LVO) okozza, mely a többi ischaemiás stroke-hoz képest súlyosabb tünetekkel és rosszabb kimenetelekkel jár, amennyiben kezelése nem sürgősen történik meg. A nagyérelzáródás intravénás thrombolysisen (IVT) túl endovascularis thrombectomiával (EVT) is kezelhető, melynek hatékonyságát a stroke kimenetele súlyosságának mérséklésében több vizsgálat is bizonyítja. Az EVT-k elvégzését ugyanakkor megnehezíti a korlátozottan elérhető, neurointervenciót végző stroke-centrumok (comprehensive stroke centers, CSC) száma, valamint az, hogy az LVO megléte csak képalkotó vizsgálatokkal igazolható, ami az esetek döntő többségében CT-angiográfiás vizsgálatot takar.

HUN

Idegtudományok

2022. MÁRCIUS 30.

A tranexámsav hatása traumás agysérülést szenvedett betegekben

A CRASH-3 randomizált, placebokontrollált vizsgálat a tranexámsav hatásait vizsgálta traumás agysérülést szenvedett betegekben. A vizsgálati eredmények szerint a sérülést követő 3 órán belül alkalmazott tranexámsav (10 perc alatt 1 g bólusban, intravénásan bejuttatott, majd 8 órán keresztül további 1 g adása) a nem haldokló betegekben csökkentette a fejsérülés okozta korai halálozást. A vizsgálat részeként a kutatók arra a kérdésre is választ kerestek, hogy miért és hogyan befolyásolja a betegeket a tranexámsav. A kérdés megválaszolására a rutinellátás során készült koponya-CT-felvételeket elemezték, elsősorban azt vizsgálva, hogy a tranexámsavval kezelt betegekben kevesebb-e az intracranialis vérzés és több-e az agyi infarktus a placebót kapott betegekhez képest.

HUN

Lege Artis Medicinae

2022. MÁRCIUS 31.

Érfali rugalmatlanság, az artériás stiffness klinikai jelentősége időskorban

BENCZÚR Béla

A magasvérnyomás-betegség és a cardiovascularis kockázat az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá válik. Ugyanakkor az öregedés folyamata bizonyos egyénekben sokkal gyorsabbnak tűnik, ami tükröződik a korai vascularis öregedés (early vascular aging, EVA) tünetegyüttesében. Az ütőerek falának rugalmatlanná válásában, az artériás stiffness kialakításában a hypertonia és az öregedés játssza a legfőbb szerepet, amely lényege az EVA-nak: a nagy elasztikus arté­riák (főleg az aorta) falának középső rétege veszít a rugalmasságából. Ez a folyamat jól mérhető a pulzushullám terjedési sebességével. Az idős hypertoniás egyénekben a nagy artériák rugalmatlansága, a szisztolés és diasztolés vérnyomás különbsége fokozódik, a pulzusnyomás megnő, köszönhetően a hullám-visszaverődésnek. Az érfali rugalmatlanságnak prediktív szerepe van a ké­sőbbi szív-ér rendszeri események (koszorúér-betegség, stroke, vascularis dementia), de még az összmortalitás szempontjából is. A korai vascularis öregedés és a szupernormális vascularis öregedés (supernormal vascular aging, SUPERNOVA) koncepciója segít ér­telmezni, miért alakulnak ki egyesekben korai célszervkárosodások és érrendszeri szövődmények, mások miért maradnak jó­val „fiatalabbak” kronológiai életkoruknál. Új gyógyszereket fejlesztettek az EVA kezelésére, melyeknek akkor lehet szerepük, ha az életmódkezelés és a hagyományos, ri­zi­kó­faktorokat csökkentő gyógyszerek hatása már nem elegendő.

HUN 2022;32(03)

Hypertonia és Nephrologia

2022. FEBRUÁR 26.

Lupus nephritis, 2022

CZIROK Szabina, DOLGOS Szilveszter

A szisztémás lupus erythematosus (SLE) egyik leggyakoribb szervi manifesztációja a lupus nephritis (LN), amelynek kialakulása az SLE-s betegek magasabb morbiditásával és mortalitásával jár. A glükokortikoidok (GC), a ciklofoszfamid (CYC) és a mikofenolat-mofetil (MMF) alkalmazása, illetve a konzervatív nefroprotektív kezelés a betegség lefolyását ugyan jelentősen javította, de az elmúlt 20 évben a vesevégpontú adatok és halálozási rizikó ebben a betegcsoportban érdemben nem változott. Továbbá nem elhanyagolható a standard immunmoduláló terápia részeként alkalmazott gyógyszereink mellékhatása sem. Számos belgyógyászati betegségben (például hypertonia, diabetes) a patomechanizmus jobb megismerése lehetőséget adott több támadáspontot célzó, hatékonyabb és kedvezőbb mellékhatásprofilú kezelések alkalmazására, kombinálására. Ezért hát nem meglepő, hogy az immunológia fejlődésével párhuzamosan, az SLE molekuláris mechanizmusának jobb megismerésével, új célzott, kombinált kezelési formák szélesíthetik a terápiás palettát. Az immunmoduláló kezelés mellett, a krónikus veseelégtelenség progressziójának lassítása céljából is új hatásmechanizmusú gyógyszer vált elérhetővé. Jelen összefoglaló közleményünk célja, hogy a rendelkezésünkre álló új ismereteket röviden összegezve segítséget nyújtson a klinikusoknak a mindennapi gyakorlatban az LN-es betegek ellátásában, a hatékonyabb és egyénre szabott terápiás lehetőségek megválasztásában.

HUN 2022;26(01)

Hypertonia és Nephrologia

2022. FEBRUÁR 26.

A vérnyomáscélérték-tartományok elérésének vizsgálata telmizartán és amlodipin fix dózisú kombinációs készítmény alkalmazása során a háziorvosi gyakorlatban

ÁMON Tamás, BARACSI-BOTOS Viktória, MÉSZÁROS Ágota, JÁRAI Zoltán

Előzmények: A hypertonia ellátásáról szóló aktuális európai és hazai irányelvek egyszerű és jól alkalmazható kezelési stratégiát javasolnak a kezelés hatékonyságának növelése érdekében. Ennek fontos eleme a kezdő lépésként alkalmazott RAS-blokkoló és kalciumantagonista vagy diuretikum fix dózisú, egytablettás kombináció alkalmazása. Elsődleges célkitűzés: A 2018-as ESC/ESH, az artériás hypertonia kezelésére vonatkozó szakmai irányelveknek megfelelő vérnyomáscélérték-tartományt elérők arányának meghatározása a telmizartán és amlodipin fix kombinációs terápia indítását követő 12 hetes kezelési periódus végén, a rendelőben mért vérnyomásértékek alapján, háziorvosi praxisban kezelt betegek körében. Betegek és módszerek: A többcentrumos, beavatkozással nem járó, prospektív adatgyűjtés során 63 háziorvos 729 beteget vont be a vizsgálatba. 717 beteg részesült a vizsgálati készítménnyel kezelésben (intention-to-treat [ITT] populáció) és 690 beteg esetében volt az elsődleges vizsgálati végpont meghatározható (per protocol [PP] populáció). A vizsgálat során két vizit volt, vérnyomásmérésre minden beteg esetében a beválasztáskor, illetve a második, egyben záró vizit alkalmával került sor. Eredmények: Az ITT-populációt 357 férfi és 360 nő alkotta, átlagéletkoruk 62±12 év volt, a betegek több mint 55%-a 65 évesnél fiatalabb volt. A rendelői vérnyomás átlaga az első viziten 150±17/88±10 Hgmm volt, míg a második vizitre (12. hét) a vérnyomásértékek 130±8,1/78±6,1 Hgmm-re csökkentek (p <0,05, minden esetben). A pulzusszámértékek is csökkenést mutattak a kezelés során (80±9,8/min értékről 75±6,3/min értékre). A 2018-as irányelvek szerinti optimális szisztolés célértéket az első viziten a betegek 10,1%-a , míg a második viziten a betegek 51,6%-a érte el. Az optimális diasztolés célértéket elérők aránya az első vizit alkalmával 15,8%-nak, míg a második viziten 54,1%-nak bizonyult. Az első viziten mindössze a betegek 5,5%-a érte el egyidejűleg az irányelvek szerinti szisztolés és diasztolés célvérnyomást. Ezzel szemben a második viziten a betegek 33%-a érte el egyidejűleg a számára kitűzött irányelvek szerinti optimális szisztolés és diasztolés célvérnyomásértékeket. Szintén nőtt a vizsgálat során azok aránya, akik a jelenlegi ESC/ESH irányelvek szerinti elsődleges célvérnyomásértéket (<140/90 Hgmm) érték el. Kiinduláskor a betegek 19,2%-ának volt a vérnyomása 140/90 Hgmm alatt, ami a vizsgálat végére 87,1%-ra emelkedett. A betegek jól tolerálták a telmizartán/amlodipin fix kombinációt, 95%-uk a vizsgálat befejezését követően is tovább szedte a készítményt. Konklúzió: Ez a való életet tükröző vizsgálat is azt bizonyítja, hogy az irányelvek szerint alkalmazott fix kombinációs telmizartán/amlodipin kezeléssel a betegek jelentős hányadánál már 12 hetes kezelés során el lehet érni a célvérnyomás-tartományt, de a betegek többségénél további dózisemelés vagy kombinációs kiegészítés szükséges a megfelelő vérnyomáskontroll elérése érdekében.

HUN 2022;26(01)

Lege Artis Medicinae

2022. FEBRUÁR 24.

A cardiovascularis rehabilitáció főbb sajátosságai posztakut Covid-19-ben

JENEI Zoltán, HORVÁTH Judit

A SARS-CoV-2-fertőzés okozta pandémia nagy kihívás világszerte. A döntően légúti károsodást okozó járvány intézményi ellátásának alappilléreit az akut és az intenzív ellátás adja. Ugyanakkor, a túlélők funk­cionális állapotának és életminőségének javítása, valamint a szövődmények hatásának csökkentése érdekében a rehabilitációnak kiemelt jelentősége van. Becslések szerint az elbocsátott betegek 40-50%-a igényel valamilyen egészségügyi támogatást, illetve 4-5%-uk fekvőbeteg-rehabilitációt. A respiratórikus rendszer érintettsége mellett a Covid-19 okozta cardiovascularis hatások (szívelégtelenség és myocarditis, akut coronariaszindróma, ritmuszavar, vénás thromboembolia) is részei a szisztémás gyulladásos folyamatoknak, melyek a hospitalizált betegek 7–28%-át érinthetik, továbbá tartós életminőség-romláshoz és munkaképesség-elvesztéshez vezethetnek. Az összefoglaló a rendelkezésre álló tudományos adatbázisok, szakértői konszenzusok és európai szakmai társasági ajánlások alapján mutatja be a posztakut-Covid kardiológiai rehabilitáció és ezen belül a fizikai gyakorlatok ajánlott módját, feltételeit, intenzitását. Kitér a munkába és a sporttevékenységhez való visszatérés javasolt feltételeire. A strukturált tréning a kardiológiai rehabilitáció egyik igen fontos és alacsony kockázatú eleme, amely csökkenti a car­dio­vascularis komplikációkat, a thromboemboliás szövődményeket, a szisztémás gyulladást és a mortalitást, javítva a funkcionális felépülést és az endothelfunkciót. A fizikai tréning tervezését a betegek komplex felmérése kell, hogy megelőzze. Rizi­kó­felmérés, teljesítőképesség és funkcionális felmérések szükségesek az egyénre szabott tréning intenzitása, gyakorisága és a mód kiválasztása érdekében. Mindez megfelelő szekunder prevenciós gyógyszeres kezeléssel, monitorozással, dietoterápiával és pszichoterápiával kell, hogy párosuljon a fokozatosság elvének betartása mellett. A konszenzusajánlások hangsúlyos szerepet ja­va­solnak az otthoni (home-based), illetve a telerehabilitációnak, figyelembe véve a re­habilitációt is sújtó járványügyi kapacitásokat érintő korlátozásokat.

HUN 2022;32(01-02)

Lege Artis Medicinae

2022. FEBRUÁR 24.

Cardiovascularis prevenció 2021 – az Európai Kardiológiai Társaság 2021. évi irányelvei. Lakossági szintű és betegségspecifikus cardiovascularis prevenció

VÁLYI Péter, KÉKES Ede

Négyrészes közleményünkben a cardiovascularis prevenció jelenlegi helyzetét tekintjük át az Európai Kardiológiai Társaság 2021. évi irányelve alapján. Az 1. részben a kockázati tényezőket, a kockázatfelmérést, az életkori sajátosságokat, a befolyásoló tényezőket, beleértve a diabetes mellitust és a krónikus vesebetegséget tárgyaltuk. A 2. részben a cardiovascularis koc­kázatot befolyásoló társbetegségeket, a 3. részben a személyre szabott cardiovascularis prevenciót, az egyes kockázati tényezők kezelését tekintettük át, beleértve az életmódi tényezők optimalizálását, a lipidszintek, a magas vérnyomás kezelését és az antithromboticus terápiát. A 4. részben a lakossági szintű prevenciós beavatkozásokkal (fizikai tevékenység, étrend, dohányzás, alkoholfogyasztás), a kormányzati és nem kormányzati szintű beavatkozások jelentőségével foglalkozunk. Röviden is­mer­tetjük a cardiovascularis prevenció el­veit coronariabetegségben, szívelégtelenségben, cerebrovascularis be­teg­ségekben, kró­nikus vesebetegségben, pit­varfibrilláció­ban, valamint multimorbiditás esetén.

HUN 2022;32(01-02)

Klinikum

2022. FEBRUÁR 24.

Nocebohatás a Covid-19-oltások klinikai vizsgálataiban

Az első dózis után a placebót kapók 35%-a tapasztalt szisztémás mellékhatást, leggyakrabban fejfájást (19,3%) és fáradtságot (16,7%), továbbá 16%-uk tapasztalt legalább egy lokális mellékhatást. Az első oltás után az aktív vakcinát kapók 46%-a számolt be legalább egy szisztémás mellékhatásról, és 67%-uk legalább egy lokális mellékhatásról. Az arányok összehasonlítása alapján kiderült: az első oltás után a szisztémás mellékhatások 76%-áért, míg a lokális mellékhatások 24,3%-áért felel a nocebohatás.

HUN

Idegtudományok

2022. JANUÁR 28.

Antikoaguláció agyvérzést követően

Pitvarfibrilláló betegekben, akik túléltek egy antikoagulációval asszociált intracerebralis vérzést, visszatérő kérdés, hogy hosszú távon érdemes-e újrakezdeni az antikoagulációt stroke- és szisztémás thromboembolisatio-prevenciós célzatból. Sokáig a betegek csak egy töredék részében folytatták az antikoagulációt és akkor is csak sok hónappal a vérzéses eseményt követően. Újabb, megfigyeléses vizsgálatok amellett érveltek, hogy a pitvarfibrilláló betegekben az antikoaguláció folytatása alacsonyabb mortalitási kockázatot jelent, valamint jobb funkcionális kimenetelt eredményez, mint az antikoaguláció elhagyása. Ezek az összefüggések attól függetlenül fennálltak, hogy a vérzés lobaris vagy nem lobaris volt. Emellett az ischaemiás stroke kockázata intracerebralis vérzést követően hasonlóan magas lehet, mint a rekurrens vérzésé. Két obszervációs vizsgálatokat összefoglaló metaanalízisben az antikoagulációt folytató betegek ischaemiás stroke-kockázata alacsonyabb, míg a vérzéses kockázata ugyanolyan magas volt, mint a nem antikoagulált betegekben. Ezekben a vizsgálatokban ugyanakkor a legtöbb beteg K-vitamin-antagonista kezelésben (VKA) részesült. A direkt orális antikoagulánsok (DOAC-ok) alacsonyabb vérzéses kockázatot mutatnak a VKA-knál mind primer, mint TIA-t vagy ischaemiás stroke-ot követő szekunder prevencióban pitvarfibrilláló betegekben, ezért a DOAC-ok egy biztonságosabb alternatívát jelenthetnek a VKA-knál intracerebralis vérzést követő antikoaguláció tekintetében.

HUN

Hypertonia és Nephrologia

2021. DECEMBER 20.

Bal oldali agytörzsi microvascularis dekompresszión átesett terápiarezisztens hypertoniás betegek két éven túli vérnyomásadatai

FEJES Imola, VÖRÖS Erika, BARZÓ Pál, ÁBRAHÁM György, LÉGRÁDY Péter

A terápiarezisztens hypertonia (RHT) egyik lehetséges oka a bal oldali rostralis ventrolateralis medulla neurovascularis pulzatilis kompressziója (NVPK). Ilyen esetekben egy microvascularis dekompresszió (MVD) csökkenteni tudja a vérnyomást. Jelen munkában azt vizsgáltuk, hogyan változott a vérnyomás és terápia az MVD-n átesett betegekben a műtéttől a legtávolabbi rögzített megjelenésig, maximum 2016. december 31-ig. Egy korábban publikált munkában két évig követett kilenc műtött beteg további adatait gyűjtöttük ki retrospektíven. Az adatgyűjtést a Szegedi Tudományegyetem, Klinikai Központ betegnyilvántartó programjából végeztük. Megkerestük a betegek legutolsó olyan megjelenését, ahol vérnyomás- és terápiás adatok szerepeltek és azokat rögzítettük. Az MVD-k 2000 és 2004 között történtek. Az átlagosan eltelt idő 11,1±4,6 év volt. Mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomás szignifikánsan alacsonyabb volt a műtéttől legtávolabbi időpontban az MVD előttihez képest (RRs 211±40 vs. 135±20 Hgmm, p=0,003; RRD 116±17 vs. 81±14 Hgmm, p=0,007). Ugyanígy a korábban rögzített 24 hónapos értékekhez képest is, bár ott nem szignifikánsan (RRs 148±32 vs. 135±20 Hgmm, p=0,25; RRD 96±18 vs. 81±14 Hgmm, p=0,ll). A vérnyomáscsökkentők átlagos száma szignifikánsan nem változott az MVD előttihez képest (5,9±1,4 vs. 6,3±1,5, p=0,5), de az MVD után egy hónapihoz képest szignifikánsan emelkedett (4,7±0,9 vs. 6,3±1,5, p=0,03) az utolsó rendelői alkalommal. Az eredmények megerősítik a korábbi véleményünket, hogy gyógyszeres terápiára nem reagáló RHT és NVPKesetén egy MVD terápiás lehetőségetjelenthet, hiszen még évek múlva is alacsonyabb a betegek vérnyomása. Még akkor is, ha közben a vérnyomáscsökkentők száma növekedett, hiszen így is jobban reagáltak a terápiára.

HUN 2021;25(06)