Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 2061

Hírvilág

2024. FEBRUÁR 03.

Február 4 - Nemzetközi Rákellenes világnap

A Rákellenes Világnapot 24 éve tartják, február 4-én. A Nemzetközi Rákellenes Unió központi kampánytémája ez évben az esélyegyenlőség a daganatos betegek ellátásában, valamint a betegséget túlélők köre.

Lege Artis Medicinae

2024. FEBRUÁR 20.

Beszámoló az MTA Orvostudományi és a Biológiai Osztályai közös szervezésében megrendezett A mesterséges intelligencia (MI/AI) alkalmazása és perspektívája a biológiában és az orvostudományban. Tények és kérdőjelek című 2023. novemberi konferenciáról

BALKÁNYI László

Az elmúlt hónapokban sokat és sokszor hallunk a mesterséges intelligenciáról, itt, a LAM Mes­terséges intelligencia rovatában is. A terület fontosságát mutatja, hogy az MTA két (számunkra releváns) tudományos osztálya, akadémikus el­nö­keik, Ádám Vera és Lénárd László vezetésével 2023 novemberében konferenciát szervezett, ahol a hazai kutatásokról, gyakorlati eredményekről hallottunk érdekesebb beszámolókat.

Lege Artis Medicinae

2024. FEBRUÁR 20.

„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni...” – Interjú dr. Karsai Dániel alkotmányjogásszal

KAPÓCS Gábor

Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel az Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász szinte celeb lett Magyarországon, aki nem csak magáért küzd. Kapócs Gábor, a LAM alapító főszerkesztője készített vele interjút aktuális jogi, etikai, orvosi kérdésekről, amelyben több, eddig máshol nem hallott témáról is beszél.

Hivatásunk

2023. JÚLIUS 20.

XVI. Szakma Sztár Fesztivál

2023. április 24–26. között került megrendezésre a XVI. Szakma Sztár Fesztivál, az országos szakmai versenyek döntője és bemutatója. 72 szakma 22 szakmacsoportjában versengtek a dobogós helyezésekért a fiatal szakemberek. A látogatók a EuroSkills verseny szakmai bemutatóiba és a WorldSkills nemzetközi válogató versenyeibe is bepillantást nyerhettek, továbbá kipróbálhatták saját tudásukat is

Hivatásunk

2023. JÚLIUS 20.

IV. Sürgész-konferencia

A MESZK Országos Szervezete és Sürgősségi Betegellátás Szakmai Tagozata szervezésében került sor 2023. június 2-án a IV. Országos Sürgősségi Konferenciára a Lurdy Házban. A konferencia védnöke dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára volt, a megjelenteket dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke és Banga Béla Erik, a MESZK Sürgősségi Betegellátás Szakmai

Hivatásunk

2023. JÚLIUS 20.

Az „Ápolói Hivatás Mesterei”

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által szervezett szakmai versenyen helyi, megyei/ területi szinten több mint 200 csapatban, közel 900 versenyző mérte össze szakmai tudását évről évre, végül a 20 legjobb, vagyis 80 fő került be az országos döntőbe. Az első helyezést idén a Baranya vármegyéből érkező Tanerők csapata nyerte el, így egy évig ők viselhetik az „Ápolói Hivatás Mesterei” címet.

Egészségpolitika

2024. JANUÁR 19.

„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni…”

Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász szinte celeb lett Magyarországon, aki – mint hangsúlyozza – nem csak magáért küzd. Kapócs Gábor, a hatályos egészségügyi törvény eredeti előkészítője a LAM alapító főszerkesztőjeként készített vele interjút aktuális jogi, etikai, orvosi kérdésekről.

PharmaPraxis

2024. JANUÁR 18.

A gyógyszerészek szerepe az oszteoartritiszes betegek fájdalmának csökkentésében

Az osteoarthritis az egyik legelterjedtebb krónikus betegség világszerte – minden hatodik-hetedik ember érintett és a rokkantság egyik vezető oka. A kórképre a porc fokozatos pusztulása jellemző, amit fájdalom, mozgásképtelenség, izomgyengeség és a mindennapi életvitel tevékenységeinek csökkent képessége kísér.

HEMATOLÓGIA Tudományos Magazin

2023. DECEMBER 29.

Előszó a HEMATOLÓGIA Tudományos Magazin 2023;1(1) számához

LAKATOS Viktor László

A Hematológiai Tudományos Magazin egy vadonatúj, a hematológiai betegekkel foglalkozó szakemberek számára életre hívott folyóirat. A lap hasábjain friss és a napi gyakorlat számára releváns információkat és kulcsüzeneteket igyekszünk összegyűjteni, amelyek másnap akár a betegágy mellett vagy a rendelőben alkalmazhatók lehetnek.

HEMATOLÓGIA Tudományos Magazin

2023. DECEMBER 29.

Survivorship – a ráktúlélők gondozása az onkohematológiában

LAKATOS Viktor László

Az onkohematológia és az őssejt-transzplantáció korszerű gyakorlata a tartós, minőségi túlélést és a végleges gyógyulást próbálja elérni a betegségek kezelése során. Ez a cél a napjainkban zajló terápiás forradalom és a fejlődő szupportáció terjedésével egyre elérhetőbbé válik. Mi következik azonban a sikeres kezelés és a tartós remisszió, illetve a gyógyulás után? Mi történik annak érdekében, hogy egy multidiszciplináris csapat, hónapokon éveken átívelő kemény munkája és sikere tartós legyen?