Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 5574

Hivatásunk

2023. SZEPTEMBER 14.

Semmelweis-napi rekreációs program az Aquaworldben

Semmelweis-napon, 2023. június 30-án, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Szervezet és az Aquaworld Zrt. együttműködésének köszönhetően közel 1300 egészségügyi szakdolgozó és hozzátartozója pihenhetett együtt a budapesti Aquaworld élményfürdőben. A MESZK országos szervezete immáron harmadik alkalommal döntött úgy, hogy egy nagyszabású rendezvény keretei között látja vendégül az egészségügyi szakdolgozókat

Hivatásunk

2023. SZEPTEMBER 14.

Az Ápolás Hivatásért díj, 2023

A MESZK „Az Ápolás Hivatásért” díját olyan kollégák kapják, akik szakmai munkájuk mellett aktívanrészt vesznek a jövő ápolóinak oktatásában, ezzel is növelve az egészségügyi hivatás népszerűségét, megbecsülését. Idén is három kiválóságot díjazott a kamara országos elnöksége: prof. dr. Helembai Kornéliát, Szilvássy Lajosné valamint Terbéné Szekeres Klárát. Velük készített beszélgetéseinket olvashatják.

Hivatásunk

2023. SZEPTEMBER 14.

„A szüleimtől ezt láttam, ezt kaptam útravalóul”

A 2022-es évben a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az „Év kiváló szakdolgozója különdíjasa” Rácz Zoltán volt, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Régió Szegedi Mentőállomásának mentőtisztje. Lelkiismeretes munkája, örök motiváltsága valóban példamutató, vele beszélgettünk hivatásáról. Elvarázsolt, magával rántott, nagyon rövid időn belül, végérvényesen beleszerettem ebbe a hivatásba.

Hivatásunk

2023. SZEPTEMBER 14.

„Olyanok vagyunk, mint egy nagy család”

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2022-ben is díjazta a kiváló szakdolgozói közösségeket, ebben az évben a különdíjat a Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon Együtt-Egymásért Szociális és Gyermekotthon barcsi telephelyének dolgozói nyerték el. Az intézmény egy négyhektáros park területén helyezkedik el. A kastélyt gróf Széchenyi Imre építtette az 1870-es években. A főszárny építése 1924–1925 között történhetett.

Hivatásunk

2023. SZEPTEMBER 14.

Hályog után beépített éles látás

Az egészségügyi világstatisztikák szerint évente körülbelül 28-30 millió szürkehályogműtétet végeznek. Ebből Európában közel a felét hajtják végre, Magyarországon pedig csaknem 90 ezret. A szürke hályog tipikus időskori szembetegség. Az 50-60-as korosztályoknál csupán 10-15 százalék az abban érintett, a 75 éven felülieknél már szinte minden második személynél fellelhető. A lassan kialakuló látási probléma kizárólag műtéttel korrigálható.

Hivatásunk

2023. SZEPTEMBER 14.

Sikeresen zárult az első távválasztás a kamarában

Az idei a tisztújítás éve a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarában. A helyi szervezetekben szervezett két forduló távválasztásban már lezajlott, lapunk megjelenését követően még készülünk a területi és az országos választásokra, amelyeken, személyes jelenléttel lehet majd választani. Előbbi szeptember végén, az országos tagozati választások október 20-án, az országos szervezet tisztújító választás az országos küldöttközgyűlés keretében pedig december 8-án lesz.

Nővér

2024. MÁRCIUS 08.

Kiadói gondolatok a szakdolgozói pályázat kapcsán

BALOGH Zoltán

A HARTMANN a világ egyik vezető orvostechnikai vállalata, amely élen jár az innovatív eszközök és eljárások terjesztésében. Hazánkban is kiemelt szerepet vállal a betegápolás területén dolgozók ismeretének, tudásának és készségeinek fejlesztésében. Ennek jegyében a Hartmann-Rico Hungária Kft. a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával (MESZK) együttműködésben 2023. február végén, a nőnap alkalmából megrendezett szakmai napon pályázatot hirdetett a szakdolgozók részére sebkezelés és fertőzésmegelőzés témakörben.

Nővér

2024. MÁRCIUS 08.

Juan de Dios hagyatéka a modernkori ápolás hajnalán

HEGYI Viola Katalin

E tanulmány célja, hogy megismertesse az ápolók és egészségügyi dolgozók védőszentje, San Juan de Dios munkásságát, illetve annak történeti és kulturális kontextusát.

Nővér

2024. MÁRCIUS 08.

A fogászati prevenció fontossága egészségünk érdekében

KOVÁCS Noémi, NÉMETH Anikó

Magyarországon az emberek orális higiénéje nagy hiányosságokat mutat, és már egészen kisgyermek korban láthatók ennek jelei. A helyes szájhigiénés szokások kialakítását már a születés után el kell kezdeni, és egy egész életen át fenn kell tartani annak érdekében, hogy az orális betegségek kialakulását megelőzzük.

Nővér

2024. MÁRCIUS 08.

Illegális kábítószerek hatása az orális egészségre

HALÁSZ Henrietta , NÉMETH Anikó

A kábítószer-fogyasztás napjainkban is hódít, különösen veszélyesek a dizájner drogok. Az általános, szervezetre gyakorolt hatásain túl, meg kell említenünk a szájüregre gyakorolt negatív hatásait is.