Részletes keresés

Ideggyógyászati Szemle

2004. MÁRCIUS 15.

Újabb self-elméletek

TÉNYI Tamás

Az 1980-as évektõl nem csupán a biológiai pszichiátria és a kognitív idegtudomány területén, de a megújult és a kor kihívásaihoz illeszkedõ pszichoanalitikus elméletképzés területén is jelentõs fordulat észlelhetõ. A jelenleg legkorszerűbb és teoretikusan legkevésbé terhelt, tapasztalatközeli dinamikus pszichiátriai elméletet a selfpszichológia képviseli, ahol a self egyrészt egy leginkább nem reflektált, de részben nyelvileg is reflektált cselekvõ ágenst jelent, illetve amely elméletben a kapcsolat, a kötõdés alapvetõ szervezõfaktorként szerepel.

HUN 2004;57(03-04)

Lege Artis Medicinae

1993. JANUÁR 27.

Relaxációs és szimbólumterápiák

BAGDY Emőke

A szerző a relaxációs- és szimbólumterápiás eljárásokról ad áttekintést. A fogalmak (relaxáció, meditáció, imagináció) meghatározását követően utal e pszichoterápiák eredetére, gyökereire. Tisztázza a relaxációs élettani hatásmechanizmusokat. A szorongásszabályozás pszichofiziológiáját a viselkedés komplex regulációs rendszerébe ágyazottan mutatja be. Rávilágít a meditatív-imaginatív (képi-képzeleti) pszichoterápiák lelki munkaszintjeire. E pszichoterápiák osztályozásában a nagy terápiás irányzatok szerinti felbontást követi. A főbb módszertani iskolák közül a szerző a dinamikus (pszichoanalitikus) szemléletet követi. Esetbe mutatásában a relaxáció és imagináció gyors terápiás hatását illusztrálja. E módszerek széles indikációs köre (egészségvédelem, önismeret-növelés, önszabályozás, neurotikus tünetek, pszichoszomatikus betegségek, immuntréning stb.) indokolja az alkalmazás elterjedtségét. Napjaink ,,divatmód szereként" szakmai védelemre, a módszertani tisztaság megőrzésére van szükség. A szerző bemutatja e terápiák nemzetközi és hazai helyzetét, a magyar szakmai képviseletnek Nyugat- és Kelet Európa relaxációs terapeutáit összekötő tevékenységét.

HUN 1993;3(01)

Ideggyógyászati Szemle

1985. ÁPRILIS 01.

Az endogén pszichózisok modell-elméleteiről

SIMKÓ Alfréd

A szerző az ún. „endogén” pszichózisok értelmezésének változatait mutatja be a „heredodegeneráció” homályos fogalmától a nozológiai és tengelyszindromatikai elv, továbbá a lefolyásbeli kép alapján történő megközelítési metodikákig, utalva a biológiai, a pszichopatológiai és a szociális nézőpontok meghatározó szerepének növekvő fontosságára. A modellekben szerző viszonylagos érvényű hipotézis-konstrukciókat lát, melyeknek az a rendeltetésük, hogy az egy-egy témára vonatkozó nagyobb ismeretanyagot összetartsák. Hátrányuk, hogy kategoriális érvényüket kizárólag saját rendszerező elvük határozza meg: ezért a túlságosan zárt modelleket a megmerevedés, a dogmatizáció veszélye fenyegeti. A szerző csak vázlatos utalásokként - a teljesség igénye nélkül – ismerteti az endogén pszichózisokat interpretáló agytopológiai, konstituciós- és karaktertipológiai, leíró-fenomenológiai, alaklélaktani, pszichoanalitikus, egzisztenciál-antropológiai, genetikus, kibernetikai, továbbá a tágabb értelemben vett biológiai és szociogenetikus modelleket. Rámutat ezek flexibilitásának, felbonthatóságának és szintetizálhatóságának jelentőségére, melyek hiányában a klinikai használhatóság – éppen az endogén pszichózisok vonat kozásában - válik kérdésessé.

HUN 1985;38(04)