Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 41

Lege Artis Medicinae

2022. MÁRCIUS 31.

Németh Attila: Dosztojevszkij, a lélek kórboncnoka

TÚRY Ferenc

Nagy felfedezéseket hajlamosak vagyunk isteni szikrának tulajdonítani, zsenialitást feltételezve. A pszichoanalízis tudománytörténeti megjelenésével is sokszor ez a benyomása az utókornak. Igazi szellemi kaland azonban, ha a gyökereket megpróbáljuk felkutatni: hogyan juthatott el egy-egy lángelme oda, hogy kipattanjon a fejéből a jeles elmélet. Mik lehettek a kor kultúrájában rejlő előfeszítések, amelyek nyomán egyszer csak felbukkan valami nagyon új gondolat. Az emberi lélek szakemberei sokat... tovább »

Gondolat

2021. FEBRUÁR 10.

A neurózis nagyvárosi megjelenése és korai tapasztalatai – Orvosi és irodalmi diskurzusok 1900 körül

HEGEDŰS Máté

Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy olyan forrásokat ismertetek és kommentálok, amelyek valamilyen módon érzékenyen reflektáltak a nagyvárosi idegességre mint újonnan megjelent és elterjedt betegségre. Az alábbiakban olyan orvosi regiszterű szövegeket mutatok be, melyek jelentős mértékben járultak hozzá a betegség képének kialakulásához és egyáltalán ahhoz a folyamathoz, hogy ezt a jelenséget betegségként kezdték számon tartani.

Gondolat

2019. ÁPRILIS 16.

Holnaplányok

Borgos Anna azonban teljesen új, és eddig a nemzetközi irodalomban is mellőzött szempontból mutatja be ezt az érdekfeszítő, tanulságos és tragikus történetet: mégpedig a pszichoanalízis budapesti iskolájához kapcsolódó nők szempontjából.

Gondolat

2019. MÁRCIUS 19.

Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

A szomato-pszichoterápia szemléletében a test és az elme nem különválasztható jelenségek, hanem egyazon dolog, a testelme két aspektusa. Ám ebben a szemléletben mégis a test az elsődleges, a „bölcsebb fél”: a test, a testi élmény biztosíthatja a biztonság, az önbizalom, az önkontroll és a lelki gyógyulás és öngyógyítás lényeges elemeit az egyén számára.

Hírvilág

2017. AUGUSZTUS 16.

CBT-pszichoterapeuta szakképzés Budapesten

A Semmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE EURÓPAI CBT-PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Budapesten.

Hírvilág

2017. AUGUSZTUS 16.

CBT-pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

Semmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Debrecenben

Lege Artis Medicinae

2017. JÚLIUS 20.

Psychart - Művészet és pszichiátria Kiállítás a szegedi Fekete Házban 2017. május 5. - szeptember 1.

FÜRY Anna, GEREVICH József

A pszichiátria és művészet viszonyában három megközelítést ismerünk. Az első esetben alkotó művészek életútja, élettörténete, személyisége, betegsége és alkotásai között keressük az összefüggéseket. Ez a pszichobiográfiai vagy patográfiai megközelítés. Első megnyilvánulásai kapcsolódnak a pszichoanalízis kezdetéhez, Sigmund Freud Leonardo da Vinci-tanulmányához.

Lege Artis Medicinae

2017. MÁJUS 20.

Újraközeledések a medicinához - Alexander Ferenc és Polányi Mihály pályájának kereszteződései

KELEMEN Gábor

A megismerő és a megismert kölcsönösségének kérdését vizsgáló, neves tudóssá vált Alexander Ferenc és Polányi Mihály gyermekkori barátok, gimnáziumi osztálytársak és egyetemi évfolyamtársak voltak. Életpályájuk kölcsönhatása alig kutatott. Ez a ta­nulmány ezzel a feltáratlan témával foglalkozik. Alexander 29 évesen a freudista szem­lélet mellett kötelezte el magát. Po­lányi előbb fizikai kémikussá vált, majd 45 éves korában a tudományfilozófiát vá­lasz­totta hivatásul. Írásomban azt kísérlem... tovább »

Hírvilág

2017. FEBRUÁR 20.

Programajánló : Kollektív áldozattudat - Gyógyító kapcsolat és empátia

Február 24-én az Imágó Budapest folyóirat ’Kollektív áldozattudat’ és ‘Gyógyító kapcsolat és empátia’ című számait mutatjuk be a szerzők és meghívott beszélgetőpartnereik részvételével.

Gondolat

2016. OKTÓBER 19.

Gyömrői Edit – pszichoanalízisen innen és túl

Hosszú életútja végigkísérte a 20. századot, pályáját rekordmennyiségű lakóhely-, nyelv-, név- és szakmaváltás kísérte.