Részletes keresés

Lege Artis Medicinae

2005. JANUÁR 20.

Tényeken alapuló orális antidiabetikus kezelés

JERMENDY György

A 2-es típusú diabetesben szenvedő betegeket orális antidiabetikummal kezeljük, ha a diéta és a fokozott fizikai aktivitás önmagában nem vezet kellő eredményre. A hazánkban jelenleg rendelkezésre álló orális antidiabetikumok két fő hatástani csoportba sorolhatók. A nem hypoglykaemizáló antihyperglykaemiás készítmények közé tartoznak az α-glükozidáz-enzim-gátlók (akarbóz), a biguanid vegyületek (metformin, buformin) és a tiazolidindionok (rosiglitazon).

HUN 2005;15(01)

Lege Artis Medicinae

2004. NOVEMBER 21.

Orális antidiabetikumok és angiotenzinkonvertáz-gátlók a 2-es típusú diabetes mellitus prevenciójában

KEMPLER Péter

A 2-es típusú diabetes mellitust napjainkban jórészt cardiovascularis betegségnek tartjuk; a betegek mintegy 80%-a keringési betegségben hal meg, a vezető halálok a szívinfarktus. Az optimális megoldás - a fentiek figyelembevételével - a betegség kialakulásának megelőzése lenne, erre több beavatkozás révén is lehetőségünk van. Jelen közlemény az orális antidiabetikumoknak és az angiotenzinkonvertáz-gátlóknak a 2-es típusú diabetes mellitus prevenciójában játszott szerepét taglalja.

HUN 2004;14(11)

Lege Artis Medicinae

2001. ÁPRILIS 20.

Új orális antidiabetikumok A 2-es típusú diabetes mellitus terápiájának új szempontjai

GERŐ László

Az elmúlt években számos új orális antidiabetikummal bővült a terápiás eszköztár, és jelenleg is több ilyen gyógyszer forgalomba kerülése várható. Mind az inzulinérzékenységet növelő, mind az inzulinelválasztást fokozó vegyületek csoportja új készítményekkel gyarapodott. A modern inzulinszekretagóg gyógyszereket egyre inkább az azonnali, de rövid hatás jellemzi, amely a fiziológiáshoz hasonló inzulinszekréciót eredményez.

HUN 2001;11(04)

Lege Artis Medicinae

2000. OKTÓBER 01.

Metabolikus rizikófaktorok - metabolikus szindróma

AUDIKOVSZKY Mária, PADOS Gyula

Mióta a hypercholesterinaemia és a dohányzás mellé az abdominalis elhízást, a diabetes mellitust, valamint a metabolikus szindrómát is az elsőrendű coronaria-rizikófaktorok közé sorolták, a hat legfontosabb rizikófaktor közül ötöt metabolikus eredetűnek tekinthetünk. Ezek együttes előfordulása sokkal gyakoribb, mint külön-külön a populációban. A tünet együttes összetételét és hátterét többféleképpen értelmezték az X-szindróma elnevezéstől a mai metabolikus szindrómáig. Reaven az inzulinrezisztenciát és a kompenzatorikus hyperinsulinismust tekinti elsődlegesnek, Matsuzava és mások a visceralis típusú obesitast (visceralis zsír szindróma), míg Björntrop a szimpatikus tónusfokozódást (civilizációs szindróma). A metabolikus szindróma diagnosztikájában és terápiájában tekintettel kell lennünk a fentiekre. Legalább három vagy mind a négy klasszikus rizikófaktor jelenléte szükséges a diagnózishoz. A kezelésben alapvető a testtömegcsökkentő étrend és a mozgásterápia, de előtérbe kerülhetnek az inzulinérzékenységet, a lipideket és a szimpatikus aktivitást kedvezően befolyásoló antidiabetikumok, inzulinérzékenységet fokozó szerek, antihipertenzívumok is.

HUN 2000;10(10)