Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 95

Lege Artis Medicinae

2024. MÁRCIUS 26.

Főszerkesztői beharangozó

BENCZÚR Béla

Ahogy korábban megszokhatták kedves Olvasóink, ezúttal is színes, változatos válogatást nyújtunk át Önöknek tavaszi első számunkkal. A pulmonalis hypertonia nehezen kezelhető, súlyos állapot, amelynek az etiológiájában a krónikus thromboemboliás pulmonalis hypertonia kiemelt szerepet játszik. A Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet közleményéből kiderül, milyen echokardiográfiás jelek alapján kell CTEPH-ra gondolni, illetve milyen lehetőségeink vannak a kezelésre.

Lege Artis Medicinae

2024. MÁRCIUS 26.

Újra virágozni – női életutak agysérülés után

MASÁT Orsolya, BÁLINT Brigitta, BOLLA Brigitta, GORJANÁCZ Ilona, SIPOS Hédi, BÚZÁS Lili, DÉNES Zoltán

Súlyos agysérülés, trauma után az érintett személyek funkcióképessége mellett az önképe is sérül. Hagyományos rehabilitáció során kevés figyelem irányul a nőbetegek elveszett nőiségére. A jelen munka célja a nőiség pszichés és fizikai megélése segítésének bemutatása agysérülés után. Az OORI Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt női betegek rehabilitációját a szerzők heti egy alkalommal női csoportfoglalkozásokkal egészítették ki.

Lege Artis Medicinae

2024. MÁRCIUS 26.

A COPD-exacerbatio jelentősége, felismerése és megelőzésének lépései

BOGOS Krisztina, KEGLEVICH András

A COPD gyakori, megelőzhető és kezelhető, a légutak beszűkülésével járó krónikus tüdőbetegség. Napjainkban már a harmadik (!) vezető halálok világszerte. A krónikus betegségek körében kiemelkedő jelentőségű: előfordulása tömeges, az általa okozott mortalitás magas, az évtizedeken át folyó kezelés jelentős költségű. A beteg állapotának elhúzódó, legalább két napig tartó akut rosszabbodását exacerbatiónak nevezzük.

Egészségpolitika

2024. MÁRCIUS 25.

Sokkoló adatokkal szembesít a legfrissebb Nemzeti Szívinfarktus Regiszter

KUN J. Viktória

A szívinfarktust követő egy évben a betegek csaknem negyedét elveszítjük, ez az arány Svédországban mindössze 13 százalék. A probléma évek óta ismert, de egyelőre a részletes okokat sem tárták fel.

Egészségpolitika

2024. MÁRCIUS 07.

A háziorvoshiány sokkal kiterjedtebben érinti a lakosság egészségét, mint gondolnánk

KUN J. Viktória

Ma több, mint egymillió embernek nincs háziorvosa, helyettesítő látja el őket heti néhány órában. A helyzet évek óta romlik, főleg a kistelepüléseken az elnéptelenedés miatt. Ez a helyzet a teljes betegellátásra komoly hatással van.

Hírvilág

2024. MÁRCIUS 02.

Újabb tanösvény az egészségért

Az iszkaszentgyörgyi kastélyparkkal tovább bővült a Budapesti Szent Ferenc Kórház szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséért létrehozott „A Kórház Út az egészséghez” kardioösvény-programja. Az intézmény országosan kilenc helyszínen létesített egészségmegőrző és rehabilitációs célú túraösvényeket.

Klinikum

2024. FEBRUÁR 14.

hirdetés

Az onkológiai terápia alkalmazása idős betegek esetében

HARISI Revekka

Az idős daganatos betegek onkológiai kezelése során kiemelten fontos a fiziológiás változások, a tünetek, a panaszok és a társbetegségek figyelembevétele. A daganat okozta panaszokat és tüneteket a komorbiditási tényezők sokszor elfedhetik, ami gyakran késleltetett diagnózishoz vezet. Ebben az életkorban a reszekábilis daganat is sokszor a beteg státusza miatt inoperábilissá válik, továbbá műthetőség esetén a betegek korával nő a szövődmények aránya és a halálozás gyakorisága.

Gondolat

2024. JANUÁR 30.

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben az folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az ”Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Lege Artis Medicinae

2024. FEBRUÁR 20.

Lelkek sodrásban a Szajna partján. Nicolas Philibert: Az Adamanton

BENKE Attila

Díjnyertes dokumentumfilm került 2023 őszén a magyar mozikba Az Adamanton címmel, amelynek izgalmas a témája: egy olyan pszichiátriai központról szól, ami Párizsban, a Szajna partján „sodródik az árral”, ugyanis egy kikötött hajóról van szó.

HEMATOLÓGIA Tudományos Magazin

2023. DECEMBER 29.

Survivorship – a ráktúlélők gondozása az onkohematológiában

LAKATOS Viktor László

Az onkohematológia és az őssejt-transzplantáció korszerű gyakorlata a tartós, minőségi túlélést és a végleges gyógyulást próbálja elérni a betegségek kezelése során. Ez a cél a napjainkban zajló terápiás forradalom és a fejlődő szupportáció terjedésével egyre elérhetőbbé válik. Mi következik azonban a sikeres kezelés és a tartós remisszió, illetve a gyógyulás után? Mi történik annak érdekében, hogy egy multidiszciplináris csapat, hónapokon éveken átívelő kemény munkája és sikere tartós legyen?