Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 93

Gondolat

2020. MÁRCIUS 20.

Hermann Ildi : NHL

2019. január 3-án, teljes váratlansággal halt meg az akkor 40 éves fotóművész. Generációjának egyik legtehetségesebb alkotója volt, több díjjal, elismerésekkel és jelentős, a szakmán túli közönség számára is kiemelkedő sorozatokkal a háta mögött. Életműve igen sokrétű, ám az a vizuális világ, amely már a korai anyagaiban megszületik, formailag egységben tartja azt

Hírvilág

2019. JÚLIUS 22.

Csontos Erika és Szurovecz Illés kapták 2019-ben az Antistigma-díjat

A NYITNIKÉK - Magyar Antistigma Kezdeményezés szakemberekből, civil szervezetekből és magánszemélyekből álló csoportja a tagok javaslatai alapján évente ad ki Antistigma-díjat. Az elismerést olyan alkotók, közéleti emberek, szakemberek és sorstárs segítők nyerhetik el, akik a nyilvánosság előtt korrekten és meggyőző erővel lépnek fel a mentális problémával küzdők kirekesztése, diszkriminációja ellen. Az utóbbi években örvendetesen megszaporodtak a díjra érdemes alkotások, ezért idén is több díjat ítéltünk oda.

Gondolat

2019. MÁRCIUS 19.

Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

A szomato-pszichoterápia szemléletében a test és az elme nem különválasztható jelenségek, hanem egyazon dolog, a testelme két aspektusa. Ám ebben a szemléletben mégis a test az elsődleges, a „bölcsebb fél”: a test, a testi élmény biztosíthatja a biztonság, az önbizalom, az önkontroll és a lelki gyógyulás és öngyógyítás lényeges elemeit az egyén számára.

Gondolat

2018. DECEMBER 22.

O tempora, o mores!

Steven Pinker Az erőszak alkonya című könyve nemzetközileg is jelentős hozzájárulás a globalizálódó világ civilizációjának megértéséhez. Magyar nyelvű megjelenése azt ígéri, hogy nálunk is többen éreznek hajlandóságot egy effajta átfogó értelmezéshez.

Gondolat

2018. AUGUSZTUS 06.

A pánik a legtisztább önmagunkkal áll kapcsolatban – interjú Parádi Józseffel

Parádi József neurológus, pszichiáter és pszichoterapeuta sok évvel ezelőtt visszaadta a gyógyszerfelírási engedélyét. Úgy látja, hogy bár bizonyos, súlyos esetekben szükség lehet gyógyszeres kezelésre, a pszichoterápiás munka az elsődleges számára: a tüneteket elsősorban szerencsésebb fenomenológiai úton megérteni és feldolgozni.

Lege Artis Medicinae

2017. DECEMBER 15.

Műtárgyak a boncteremben, avagy a megtestesült művészet

BÍRÓ Márton

A tudományos ismeretterjesztés gyakran nem találja meg a maga közönségét. Habár a Lege Artis Medicinae művészeti rovata talán nem egyedi, de mindenképpen kivételes e téren. A különböző tudományterületek közötti kommunikációban régóta aktívan részt vevő Németh István immár több mint húsz éve ismertet olyan témákat ebben a folyóiratban, amelyek az orvos tudomány és a művészettörténet valamely aspektusának találkozásáról szólnak. Ezekből a tanulmányokból olvashatunk egy válogatást a Műtárgyak a boncteremben című kötetben.

Lege Artis Medicinae

2017. JÚLIUS 20.

Egy csodálatos elme A John Nash életéről készült film, dokumentumfilm és életrajz összevetése, valamint tanulságok a hanghalló módszer számára

MÉREY Zsolt, CSONTOS Erika

A hanghalló módszer egy újfajta szemlélet, amely nem orvosi keretben értelmezi a kliensek által hallott hangokat, látott víziókat, és a pszichiátriai diagnózisok adását károsnak ítéli.

Hírvilág

2017. FEBRUÁR 14.

A lélek szerepét tárja fel az emberiség fejlődéstörténetében a Lélekenciklopédia új kötete

A lélek szerepét mutatja be az emberiség szellemi fejlődésében a Lélekenciklopédia második, frissen megjelent kötete, amelyet hétfőn mutattak be a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjában.

Gondolat

2016. AUGUSZTUS 31.

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.

Lege Artis Medicinae

2016. ÁPRILIS 20.

Minden elme egy helyre nyílik

SAS Gábor

Levent Mete gyakorló pszichiáter, regényében a tudat és általában a lelki jelenségek, valamint a világi környezet kérdéseivel foglalkozik meglehetősen szélsőséges szimbólumrend szer - ben. A Rika agyában című könyvet a Typotex Kiadó jelentette meg Science in Fiction sorozatában.