Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 661

Egészségpolitika

2021. ÁPRILIS 26.

Egységes és következetes egészségügyi rendszerre van szükség

„Pénzeső volt már az egészségügyben, nem is egyszer, de a rendszerszintű szemlélet hiányában egyik sem hozott hathatós változást. Kaptunk már ekkora forrást, hogy javulhasson az ellátás, és készültek már többször is tervek, 2002-ben és 2006-ban, majd a 2006–2010 közötti periódusban, volt 100 napos terv is, de ezekkel sehova sem jutottunk. El kell dönteni, hogy mit akarunk, de nem felszeletelve intézkedéseket hozni, hanem összességében meghatározni, hogy milyen irányba haladjunk a fekvő-, a járóbeteg- és az alapellátásban, a finanszírozásban és a hatósági egészségügyben, ehhez pedig egy modell kell, ha úgy tetszik vízió, amelyhez konzekvensen tartjuk magunkat” – mondja Balázs Péter, a Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézetének tanára.

Ideggyógyászati Szemle

2021. MÁRCIUS 30.

[Lehetséges genotípus-fenotípus korrelációk C típusú Niemann–Pick-kórban és a betegek miglustatkezelése]

ÇAKAR Emel Nafiye, ÖNAL Hasan

[A C típusú Niemann–Pick-kór károsodott intracelluláris koleszterintranszport miatt kialakuló, ritka lizoszomális tárolási betegség. Az autoszomális recesszív betegséget az NPC1 vagy NPC2 gén mutációi okozzák. Értékeltük kora újszülöttkori, C típusú Niemann–Pick-kórral diagnosztizált betegeink klinikai és laboratóriumi tüneteit, a genotípusuk és a fenotípusuk közötti korrelációt és a miglustatkezelésre adott válaszukat. Tanulmányunkban bemutatjuk négy, C típusú Niemann–Pick-kórral kora újszülöttkorban diagnosztizált beteg esetét. Betegeink közös tünete volt a hepato- és splenomegalia, a cholestasis és a mozgásfejlődés visszamaradása. Az 1-es és a 2-es beteg (ikrek) az NPC1 gén c.2776G>A p.(Ala926Thr) homozigóta mutációjával és súlyos fokú tüdőérintettséggel bírt. A tüdőérintettség, ami a szakirodalom szerint általában az NPC2 gén mutációjával jár együtt, betegeinkben olyan súlyos fokú volt, ami korai halálukat eredményezte. A 3-as és 4-es beteg az NPC1 gén c.2972del p.(Gln991Argfs*6) mutációjával és az NPC2 gén homozigóta c.133C>T p.(Gln45*) mutációjával bír. Ennél a két betegnél miglustatkezelés hatására a neurológiai tünetek javulását figyeltük meg. Ikerpár betegeinknél súlyos fokú tüdőérintettséget figyeltünk meg. A négy közül kettő, kora újszülöttkori, C típusú Niemann–Pick-kórral diagnosztizált betegünk neurológiai tünetei a miglustatkezelés hatására javultak.]

PharmaPraxis

2021. MÁRCIUS 03.

Praxisközösségben dolgozó gyógyszerészek gyógyszer-optimalizációs hatása

Az Egyesült Királyságban végzett multicentrikus, randomizált, kontrollált vizsgálat értékelte a családorvosi praxisközösségben dolgozó gyógyszerészek által végzett gyógyszerelési optimalizáció hatását a mellékhatások és az egészségügyi kiadások csökkenésére, továbbá a betegkimenetek javulására.

Egészségpolitika

2021. MÁRCIUS 01.

Európa összefogott a ritka betegségekkel élőkért

A kontinens döntéshozói, egészségpolitikusai, betegszervezetei, szakemberei, a digitális egészség úttörői közös platformra léptek a Biogen vállalat, a Reuters Events és az EU40 együttműködésével megrendezett virtuális konferencián, hogy kollektív tudásukkal még hatékonyabban lépjenek a ritka betegek érdekében, hogy mind a diagnózishoz, mind az ellátáshoz való hozzáférés Európa-szerte egységes legyen. Költséghatékonyságot célzó stratégiát, az ismeretek összegyűjtését és az információhoz való hozzáférés javítását, erősítését hirdették meg. Dr. Molnár Mária Judit, a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének igazgatója értékelte az összefogás jelentőségét és mutatta be a hazai helyzetet.

Klinikum

2021. FEBRUÁR 05.

A poszt-akut Covid-19-beteg ellátása a háziorvosi praxisban

A Covid-19-betegek 10%-a tapasztal elhúzódó gyógyulást. Holisztikus támogatással, pihenéssel, tüneti kezeléssel és az aktivitás fokozatos növelésével legtöbbjük spontán, bár lassan gyógyul. Az új, perzisztens vagy progresszív respiratorikus, cardialis vagy neurológiai tünetek specialista bevonását igényelhetik.

Egészségpolitika

2021. FEBRUÁR 05.

Vége a TVK 16 éves uralmának – újraszabták a kórházi finanszírozást

A teljesítmény-volumenkorlát elve szerinti számolás tizenhét év után megszűnik a szakellátásban.Bevezetik az éves keretet a finanszírozásban, illetve szakmákra lesz kiosztva ez a pénz. Az idén életbe lépett változás megkérdezett szakértőink szerint leginkább átnevezés, de nem jelent átütő változást. Igaz, várhatóan megszűnik a kórházak mozgástere abban, hogy a jól és kevésbé jól fizetett területek között „játszanak”.

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

Az anaerob baktériumok szerepe az agyi tályogokban: irodalmi összefoglaló

URBÁN Edit, GAJDÁCS Márió

Az agytályog még napjainkban is potenciálisan súlyos következményekkel járó, életveszélyes betegség, ami jelentős diagnosztikus kihívást jelent nemcsak az idegsebészeknek, mikrobiológusoknak, de a neurológusoknak, pszichiátereknek, infektológusoknak, sürgősségi és intenzív osztályok orvosainak is – hiszen a gyakran láztalan, szisztémás infekció jeleit nem mutató beteg panaszai, tünetei hátterében az etiológia sokszor lassan tisztázódik. Az agyi tályog etiológiája általában polimikrobiális, leggyakrabban különféle aerob és obligát anaerob bakté­riumokkal. Minden infektív ágens kiváltotta kórképben a lehetséges kórokozók számbavételével kell tevékeny­ségünket megtervezni. Az agyi tályogok anaerob etioló­­-giá­jára vonatkozó epidemiológiai tanulmányok gyakran jelentek meg az 1960-as és 1980-as évek között, manapság azonban erről a témáról nagyon kevés aktuális publikáció áll rendelkezésre. Az anaerob baktériumok szerepe a kórképben nagyon sokáig feltehetőleg aluldiagnosztizált volt, mivel sok laboratórium nem rendelkezett az anaerob baktériumok számára is megfelelő laboratóriumi felkészültséggel. A jelen összefoglaló közlemény célja az elérhető szakirodalom összefoglalása az obligát anaerob baktériumok agytályogokra vonatkozó etiológiájára vonatkozóan, beleértve ezek gyakoriságát és a jelenlegi terápiás ajánlásokat.

Hírvilág

2021. JANUÁR 04.

A pénzügyi problémák is lehetnek a dementia korai jelei

Anyagi nehézségek, könnyelmű pénzköltés, vagy egyáltalán a financiális dolgokban való teljes elveszettség a dementia korai jelei lehetnek. Egy legfrissebb, a Johns Hopkins Egyetem kutatása igazolta a szakemberek napi gyakorlatában tapasztaltakat: az összefüggést a betegség, és a pénzügyek kezelésének ellehetetlenülése között

PharmaPraxis

2020. NOVEMBER 30.

Gyógyszerterápia-menedzsment-megállapodások

Mint korábbi vizsgálatokból tudjuk, a CDTM lehetővé teszi, hogy a gyógyszerész orvosokkal és egyéb egészségügyi szakemberekkel társulva maximális mértékben kihasználja tudását, és a szakember-csoport tagjai közötti együttműködés a betegkimenetek szignifikáns javulását eredményezi.

PharmaPraxis

2020. OKTÓBER 30.

Az onkológiai gyógyszerész táguló szerepköre

A technológiai haladás felszabadította a gyógyszerészeket, akiknek ma már nem kell a gyógyszerkiadás biztonsági ellenőrzésére fókuszálniuk, és egyre több betegágy melletti feladatot is vállalhatnak, részt vehetnek akár az őssejttranszplantáció kivitelezésében vagy a farmakogenomikai eredmények értelmezésében is.