Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 19

Hírvilág

2024. MÁRCIUS 21.

Richter Anna Díj - Fiatalok a mentális és fizikai jólétért

A Richter Anna Díj közönségszavazásán több mint tízezer szavazó vett részt. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a nyertes csapatokat innovatív projektek megvalósításában.

Lege Artis Medicinae

2023. MÁRCIUS 30.

Az időskori elesések gyakorisága és megelőzésük lehetőségei a Covid-19-pandémia időszakában

BOROS Edit, BALOGH Zoltán

A koronavírus-járványhelyzet hatalmas kihívás elé állította az egész társadalmat és azon belül az időskorúakat. Közlemé­nyünk­ben körbejárjuk, hogy a pandémia hogyan hatott az időskorban előforduló esési sérülésekre és azok kockázati tényezőire. Tanulmányunkban igyekszünk bemutatni a koronavírus-járvány időszaka alatt kialakult traumás esetek számának az esések következtében történt változását.

Lege Artis Medicinae

2022. DECEMBER 20.

Ismét Greco-láz Budapesten

NÉMETH István

Bár még csak néhány hónapja zárt be a Bosch-kiállítás, 2022. végén máris egy újabb, El Greco életművét bemutató tárlat nyílt a Szépművészeti Múzeumban. Kétségtelen, hogy a hazai múzeumlátogatók korábban sosem kaphattak még ilyen átfogó képet a ma már az európai manierizmus egyik legjelentősebb mesterekénk ünnepelt, krétai születésű, évekig Itáliában dolgozó, majd Spanyolországba települt festő életművéről.

Lege Artis Medicinae

2022. SZEPTEMBER 30.

„Az Egészség 10 parancsolata” klipek bemutatása

Hosszas előkészületi munkák után, a Ma­gyar Tudományos Akadémia és az Em­beri Erőforrások Minisztériuma támogatásával elkészültek „Az Egészség 10 parancsolata” koncepció klipjei. A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) célja ezekkel a klipekkel, hogy a jelenlegi értékválságban az egészség meg­őrzésére, tudatos védelmére vonatkozó üze­ne­teket juttasson el minél szélesebb rétegekhez.

Ideggyógyászati Szemle

2022. SZEPTEMBER 30.

[Az ultrakorai klipelés hatása a túlélésre és a neurológiai kimenetekre súlyos stádiumú, aneurysmaruptura okozta subarachnoidealis vérzés esetén]

ŞIMSEK Osman, AKINCI Tolgay Ahmet

[A European Stroke Organisation irányelvei szerint az aneurysmaruptura okozta subarachnoidealis vér­zést (aSAH) a lehető leghamarabb kezelni kell. Mind­azon­által, a beavatkozás optimális ideje, és az általa elérhető előnyök egyelőre még nem tisztázottak. Célunk ezért az volt, hogy megvizsgáljuk az ultrakorai klipelés hatását a túl­élésre és a neurológiai kimenetekre súlyos stádiumú, an­eurysmaruptura okozta subarachnoidealis vérzések esetén.

Retrospektív vizsgálatunkba bevontuk mind­azokat a súlyos stádiumú, aneurysmaruptura okozta subarachnoidealis vérzésben szenvedő betegeket, akiket 2001. január 1. és 2020. december 31. között a Trakya Egyetemi Kórházban ultrakorai klipeléssel kezeltek. Ele­mez­tük a bevont betegek neurológiai kimeneteit és morta­litási adatait. Értékeltük az ultrakorai klipelés (definíció szerint a tünetek jelentkezése utáni 6 órán belüli beavat­ko­zás) kimenetekre gyakorolt hatását.

813 beteg közül 212 felelt meg a bevonási kritériumoknak. A bevont betegek 55,2%-a nő (n=117), 44,8%-a férfi (n=95) volt. Az átlagos életkor 58,3 ± 13,7 volt. A Glasgow Kimeneti Skála pontszámai szignifikánsan különböztek az életkori csoportok, a subarachnoidealis vérzés súlyossága, az ismételt vérzés, illetve a vasospasmus előfordulása szerint. Az ultrakorai klipelés hatására csökkent a mortalitás, és a többi kedvező kimenet is szignifikánsan gyakoribb volt ebben a csoportban.

Azon aSAH-betegek körében, akiket kórházunkban ultrakorai klipeléssel kezeltünk, szignifikánsan alacsonyabb mortalitás alakult ki, és egyéb kimeneteik is szignifikánsan jobbak lettek. A különbség szignifikáns volt a legutóbbi évtizedben (2010–2020) kezeltek és az 50 évesnél fiatalabbak esetén.]

Medica Mente

2022. JÚNIUS 07.

Harmadvonalban alkalmazott terápiával elért hosszú, progressziómentes túlélés metasztatikus gyomorrákban

VAJDICS Tímea

Hatvannyolc éves, nem dohányzó, jó általános állapotú, de kissé soványabb (BMI: 17) diabeteses, hypertoniás férfi beteg hasi fájdalom, melaena miatt került felvételre a területileg illetékes sürgősségi osztályra. Vérzésforrás lokalizációjának meghatározása céljából akut gasztroszkópiát végeztek nála, melynek során a gyomor kisgörbülete mentén nagy kiterjedésű, makroszkóposan malignusnak imponáló vérző fekélyt találtak. Sikeres endoszkópos vérzéscsillapítás (klipp + noradrenalinos injekció) történt, a laesióból vett minta szövettani vizsgálata magas grádusú intestinalis típusú adenocarcinomát igazolt.

Hírvilág

2014. JÚLIUS 24.

Il Silenzio az elesettekért

Világszerte a híres Il Silenzióval emlékeznek az első világháborúra

Egészségpolitika

2013. SZEPTEMBER 27.

Az orvosok dalra fakadnak, és a szociális média változik

Egy orvos az Egyesült Királyságban megmutatta, hogy egy innovatív video-klipp jobban segíthet tudatosítani, hogyan kell kezelni az asztmát. mint a korábbi módszerek. Dr. Tapas Mukherjee, a Glenfield Kórház orvosa saját főszereplésével írt, rendezett és gyártott egy zenés videót, hogy felhívja a figyelmet azokra az új irányelvekre, melyek figyelembe vételével az asztma eredményesebben kezelhető. Az European Respiratory Society (ERS) éves kongresszusára benyújtott tanulmány egzaktul bebizonyította a videó sikerét, és azt sugallta, hogy a közösségi média sikeresen fokozhatja az orvosi gyakorlat hatékonyságát.

Gondolat

2013. ÁPRILIS 25.

„Látványosabban fejeztük ki érzelmeinket”

Digitális bevándorlók és bennszülöttek

Hírvilág

2012. JÚNIUS 23.

Pozitív sokk

Kulturális misszióról tervez filmet Balassa László, Ember Judit-díjas rendező