Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 13

Gondolat

2021. FEBRUÁR 10.

A neurózis nagyvárosi megjelenése és korai tapasztalatai – Orvosi és irodalmi diskurzusok 1900 körül

HEGEDŰS Máté

Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy olyan forrásokat ismertetek és kommentálok, amelyek valamilyen módon érzékenyen reflektáltak a nagyvárosi idegességre mint újonnan megjelent és elterjedt betegségre. Az alábbiakban olyan orvosi regiszterű szövegeket mutatok be, melyek jelentős mértékben járultak hozzá a betegség képének kialakulásához és egyáltalán ahhoz a folyamathoz, hogy ezt a jelenséget betegségként kezdték számon tartani.

Immunonkológia

2020. AUGUSZTUS 30.

A kulcs: egyénre szabott stratégiát találni

A daganatos betegség egy folyamatos trauma, olyan élethelyzet, amivel az egyén még nem találkozott, így a küzdelemhez eszközei sincsenek. A halálfélelem, a kirekesztettség érzése, a köré épülő stigmák és a bizonytalanság, de talán a kontroll elvesztése az, ami a legnagyobb lelki terhet jelenti még a legerősebbek számára is. Kovács Péter, az Országos Onkológiai Intézet onkopszichológusa szerint nem szabad sablonokban gondolkodni, személyre szabott ellátásra van szükség. Ahogyan a gyógyítás terén az orvostudomány rohamtempóban fejlődik, ehhez kell illeszkednie a lelki támogatásnak is.

Gondolat

2020. MÁRCIUS 20.

Hermann Ildi : NHL

2019. január 3-án, teljes váratlansággal halt meg az akkor 40 éves fotóművész. Generációjának egyik legtehetségesebb alkotója volt, több díjjal, elismerésekkel és jelentős, a szakmán túli közönség számára is kiemelkedő sorozatokkal a háta mögött. Életműve igen sokrétű, ám az a vizuális világ, amely már a korai anyagaiban megszületik, formailag egységben tartja azt

Nővér

2016. FEBRUÁR 28.

Hospice ellátásban és onkológián dolgozó ápolók halálhoz való viszonya, pszichoszomatikus és lelki állapota

NAGY Rebeka, NÉMETH Anikó

A vizsgálat célja: Felmérni az onkológiai és otthoni hospice ellátásban dolgozó ápolók halálfélelmét, halálhoz való viszonyulását, a munkahelyi halálesetek feldolgozásának módját, valamint a kiégés és a pszichoszomatikus tünetek súlyosságát.

Lege Artis Medicinae

2013. SZEPTEMBER 22.

Droghasználat és halálkeresés - A halállal kapcsolatos attitűdök opiáthasználók körében

PAP Ágota, HEGEDÛS Katalin

Az ember félelmeinek hátterében sokszor a halálfélelem áll. A droghasználatot önmagában is öndestrukciónak tekinthetjük, így közvetve kötődik a halállal kapcsolatos attitűdhöz. Magyarországon a fiatalok körében az öngyilkosság az egyik vezető halálok, ami gyakran valamilyen függőséggel vagy szerhasználattal társul.

Gondolat

2013. FEBRUÁR 04.

Amikor Nietzsche sírt….

A pszichoanalízis kezdetei - regényes feldolgozásban

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Az újjáélesztés rettenete

GYIMESI Ágnes

Beney Zsuzsa költő, tüdőgyógyász 2006-ban beszélt a „saját halál” megéléséről.

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Szoros a kapcsolat test és élek között

A halálfélelemből származó idegesség és szorongás kapcsolatban áll a szívrohamot követő gyulladás mértékével - állítja egy új brit tanulmány.

Gondolat

2011. AUGUSZTUS 15.

Szakmai áttörés küszöbén

HEGEDŰS Katalin

Beszélgetés dr. Hegedűs Katalinnal, a Hospice-Palliatív Egyesület elnökével, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgatóhelyettesével

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Lélekvándorlás és eutanázia

A reinkarnáció doktrínája a judeo-keresztény hagyományoktól jelentősen eltérő módon értelmezi a halált, hiszen a lélekvándorlás tana szerint a tudat tovább él a halál után. A francia születésű tibeti rinpocsét, Shenpen lámát budapesti előadása kapcsán a buddhizmus és az eutanázia viszonyáról kérdeztük.