Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 66

Lege Artis Medicinae

2017. SZEPTEMBER 20.

A korai cardiovascularis mortalitás csökkentésének ENSZ-terve 2025-ig és a program sikerének becslése

KÉKES Ede, SZEGEDI János, KISS István

Az egész világra kiterjedő felmérések szerint a cardiovascularis (CV) mortalitás az összhalálozás döntő eleme. 1990-2013 között a CV halálozás abszolút lélekszám alapján 40,8%-kal növekedett. Ezen belül az ischaemiás szívbetegség (IHD) és a stroke, mint a halálozás két fő eleme, hasonló mértékben nőtt.

Klinikai Onkológia

2017. SZEPTEMBER 10.

MEK és ERK - RAS és RAF ellen

KOPPER László

A célzott terápia kezdeti klinikai hatása után a legtöbb esetben a tumor rezisztenssé válik a kezeléssel szemben, aminek megfordítása jelenleg az egyik legnagyobb probléma a klinikai onkológiai gyakorlatban. Ennek a szekunder rezisztenciának sok oka lehet, pl. új driver mutáció jelenik meg a kezelt tumorban, az eredeti célponttól eltérő hibát tartalmazó klón lesz a meghatározó, a tumorsejtek funkcióinak, elsősorban proliferációjának szabályozását egy másik jelút veszi át. (Az sem közömbös, hogy a célzott terápiára lokálisan előrehaladt és/vagy metasztatikus tumorok esetében kerül sor.) Ilyen változások igen gyakoriak a RAS-RAF-MEK-ERK jelátviteli úton. A zavarokat főleg mutációk okozzák, és vezetnek a tumorsejtek korlátlan szaporodásához, terjedéséhez. Az egyik kulcsproblémát a RAS mutációi jelentik, amelyek befolyásolása ma még megoldatlan. A leggyakoribb BRAF leggyakoribb mutációját gátlószerekkel sikerült átmeneti klinikai választ elérni, főleg melanomákon. Felmerült, hogy a kóros jelátvitel megakadályozását a jelúton a MEK és/vagy ERK gátlásával lehetne elérni, hiszen ezek aktivitása a fenti hibák miatt fokozottá válik. Ezek a próbálkozások a logikus elgondolás ellenére áttörő sikert még nem értek el. Ez az összefoglaló elsősorban a MEK-kel kapcsolatos eredményeket, a további lehetőségeket tekinti át.

Hypertonia és Nephrologia

2016. DECEMBER 20.

Ételeink vérnyomáscsökkentő hatása

VÁLYI Péter

A magas vérnyomásban szenvedő személy kezelése során az első teendők egyike a kedvezőtlen életmódi tényezők befolyásolása. Ezen belül az egyik legfontosabb a megfelelő étrend ajánlása. Általánosságban nagy tápértékű, kis energiasűrűségű, sóban, telített zsírokban, könnyen felszívódó szénhidrátokban szegény, rostokban, vitaminokban, megfelelő nyomelemekben bővelkedő ételeket ajánlunk. Kevés figyelmet fordítunk arra, hogy az ételeink milyen biológiai sajátosságokkal rendelkeznek, hogyan befolyásolhatja az étrend az egészség fenntartását, a betegségek kialakulásának a megelőzését, a kialakult betegség progressziójának a gátlását.

Hypertonia és Nephrologia

2016. DECEMBER 20.

A PICASSO vizsgálat eredményei A PerIndopril kombináCiója indApamiddal: a vérnyomáScSökkentő hatás vizsgálata a mindennapi Orvosi gyakorlatban

POÓR Ferenc

Az indapamidkészítmények és ezek kombinációival végzett nagy nemzetközi vizsgálatok - EUROPA, PROGRESS, PATS, ADVANCE, HYVET, STRATH, PREMIER, PIXEL - adatai jelentős sikerekkel zárultak a cardiovascularis rizikótényezők kedvező befolyásolása révén, és ezen ismeretek generálták azt az elhatározást, hogy az itthon elérhető nagy dózisú perindopril-indapamid fix kombináció [Coverex-AS Komb forte (indapamid: 2,5 mg, perindopril: 8 mg)] alkal - mazásával felmérjék - hazai körülmények között - ennek a kombinatív szernek az eredményeit.

Ideggyógyászati Szemle

2016. NOVEMBER 30.

Ketamin alkalmazása súlyos, terápiarezisztens depressziós beteg esetében

MORVAI Szabolcs, NAGY Attila István, BÁLINT-SZÖLLŐSI Adrienn, MÓRÉ E Csaba, BERECZ Roland, FRECSKA Ede

Esettanulmányunkban egy terápiarezisztens depresszióban szenvedő nőbeteg kezelését mutatjuk be. Magyarországon az eljárás jelenleg nincsen alkalmazásban, vizsgálatunk célja, hogy a nemzetközi eredményeket hazai viszonylatokban reprodukáljuk.

Idegtudományok

2016. SZEPTEMBER 21.

Az orvosi kender

"Az endokannabinoid rendszer befolyásolása terápiás hatású lehet szinte valamennyi emberi betegségben" írta Pacher Pál és Kúnos György egy nemrég megjelent áttekintő közleményében. Egy civil szervezet 2016 júniusában megrendezte az első magyar gyógyászati kannabisz konferenciát.

Hírvilág

2016. MÁJUS 19.

Valdoxan, mint az Év Gyógyszere 2015

Május 17-én a Vigadóban ünnepélyes keretek között, a pszichiátriai es a farmakológiai szakmai közélet kiválóságai, valamint a szaksajtó jelenlétében átadták az Év Gyógyszere díjat.

PharmaPraxis

2016. JANUÁR 22.

Már csak egy év az e-Receptig

Az évente 140-170 millió receptre felírt gyógyszert és gyógyászati segédeszközt jellemzően az 55-60 éves korosztály váltja ki, és bár az e-Recept egyszerűsítheti a mindennapos gyógyszerfelírási gyakorlatot, az OEP finanszírozási és ellenőrzési feladatait, az e-Health kiszélesítése éppen az idősödő betegekből válthat ki idegenkedést, félelmet, hiszen alapjaiban bontja meg az eddigi orvos-beteg-gyógyszerész kapcsolatot. Nagy előnyt jelenthet azonban, hogy az elektronikusan nyilvántartott gyógyszerrendelés és kiadás a terápia hatásosságának és eredményességének mérésére is lehetőséget biztosít. Nyomon követhetővé válik a beteg-együttműködés, illetve feltárható, mi okozza egyes terápiás készítményeknél ennek hiányát. Az e-Recept növeli a betegbiztonságot, egyszerűsíti az ügyintézést, összességében megtakarítást jelenthet a gyógyszerkasszában. 2017-től minden közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónak kapcsolódnia kell az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT), amelynek e-Recept moduljában a gyógyszerészek elérhetik a betegek aktív és korábban kiváltott vényeit egyaránt.

Hírvilág

2015. SZEPTEMBER 23.

Kockázatos az internetes gyógyszerrendelés

A hamisítások miatt kockázatos az internetes gyógyszerrendelés

PharmaPraxis

2015. AUGUSZTUS 24.

Engedély nélküli is rendelhető

A nyár közepén jelent meg a Magyar Közlönyben az a jogszabály módosítási csomag, amelynek vonatkozó része szerint 2016 január 1-jétől lehetőség lesz olyan gyógyszerek rendelésére, amelyeknek forgalomba hozatalát még nem engedélyezte a gyógyszerügyi hatóság. Így a betegek olyan készítményekhez is hozzájuthatnak majd, amelyek a klinikai vizsgálatok utolsó fázisában vannak, illetve forgalomba hozatali engedélyük még nem készült el, ám a páciensek számára a gyógyulást jelenthetik. Az új jogszabály az innovatív terápiák hozzáférhetőségét javíthatja, ám a kapcsolódó rendeletek még nem készültek el.