Részletes keresés

Ideggyógyászati Szemle

1998. JÚLIUS 01.

Parciális epilepszia kétoldali tónusos rohamokkal

CLEMENS Béla

Két epilepsziás gyermekről számol be a szerző, akiknél video-EEG-vizsgálattal szokatlan fenomenológiájú epilepsziás rohamokat regisztráltak. E rohamok igen erőteljes kétoldali tónusos végtagmegfeszüléssel és abdukcióval indulatok, majd mindkét kéz céltalan mozgásaival folytatódtak.

HUN 1998;51(07-08)

Ideggyógyászati Szemle

1997. JÚLIUS 20.

Rövid időtartamú video-EEG-vizsgálat az epilepsziák diagnózisában

CLEMENS Béla, KIRÁLY Csaba

A rövid tartamú (30–120 perces) szimultán video EEG-regisztrálás eredményes módszer a gyakori, a megjósolható időben jelentkező, vagy a provokálható rohammal zajló események vizsgálatában. Az osztott képernyős technika lehetővé teszi az egyidejű klinikai és elektroencefalográfiás jelenségek összevetését. A szerzők hasznosnak találták a módszert a különféle tünetekkel járó, tisztázatlan eredetű epizódok természetének eldöntésében, az epilepsziás roham típusának pontos meghatározásában, kérdéses elektroencefalográfiás és klinikai együttállások elemzésében. Néhány alkalommal, váratlan, ritka rohamtípust vagy epilepsziaszindrómát azonosítottak, ami video-elektroencefalográfiás vizsgálat nélkül csak később, vagy egyáltalán nem derült volna ki. Tapasztalataik alapján ajánlják a video-elektroencefalográfiás elemzést minden olyan esetben, amelyben az epilepsziás vagy arra gyanús rohamjelenségek nem szokványosak, vagy a klinikai tünetek és az elektroencefalogram együttállása nem típusos, továbbá – a rohamok valódi fenomenológiájának jobb megismerése céljából - olyan esetekben, amikor a regisztrálás nem igényel sok időt, például nagyon gyakori, vagy könnyen provokálható rohamok esetében. A közleményt néhány rövid esetismertetés egészíti ki.

HUN 1997;50(07-08)

Lege Artis Medicinae

1993. FEBRUÁR 24.

Rogers személyközpontú pszichoterápiája

PINTÉR Gábor

A személyközpontú pszichoterápia (person-centered-therapy) a lélektanban a pszichoanalízis és a behaviorizmus mellett megjelenő „harmadik erő”, a humanisztikus pszichológia központi pillére. Egyes szerzők a „dinamikus irányzatok” közé sorolják (1), ezzel utalva arra, hogy gyökerei között a pszichoanalízis is szerepel. Ugyanakkor legalább annyira ellentéte is annak. Ma leghelyesebb, ha az úgynevezett fenomenológiai (tapasztalaton alapuló) irányzatok között tartjuk számon. Ezek fő ismérve, hogy a viselkedés megváltozását a személy percepciójának megváltozása közvetítésével látják lehetségesnek, mivel szerintük a viselkedés fő meghatározója az egyén perceptuális rendszere. Ide sorolhatjuk például Rogers mellett Berne tranzakcionális analízisét, Perls Gestalt-terápiáját és a kognitív irányzatokat is.

HUN 1993;3(02)

Ideggyógyászati Szemle

1985. ÁPRILIS 01.

Az endogén pszichózisok modell-elméleteiről

SIMKÓ Alfréd

A szerző az ún. „endogén” pszichózisok értelmezésének változatait mutatja be a „heredodegeneráció” homályos fogalmától a nozológiai és tengelyszindromatikai elv, továbbá a lefolyásbeli kép alapján történő megközelítési metodikákig, utalva a biológiai, a pszichopatológiai és a szociális nézőpontok meghatározó szerepének növekvő fontosságára. A modellekben szerző viszonylagos érvényű hipotézis-konstrukciókat lát, melyeknek az a rendeltetésük, hogy az egy-egy témára vonatkozó nagyobb ismeretanyagot összetartsák. Hátrányuk, hogy kategoriális érvényüket kizárólag saját rendszerező elvük határozza meg: ezért a túlságosan zárt modelleket a megmerevedés, a dogmatizáció veszélye fenyegeti. A szerző csak vázlatos utalásokként - a teljesség igénye nélkül – ismerteti az endogén pszichózisokat interpretáló agytopológiai, konstituciós- és karaktertipológiai, leíró-fenomenológiai, alaklélaktani, pszichoanalitikus, egzisztenciál-antropológiai, genetikus, kibernetikai, továbbá a tágabb értelemben vett biológiai és szociogenetikus modelleket. Rámutat ezek flexibilitásának, felbonthatóságának és szintetizálhatóságának jelentőségére, melyek hiányában a klinikai használhatóság – éppen az endogén pszichózisok vonat kozásában - válik kérdésessé.

HUN 1985;38(04)

Ideggyógyászati Szemle

1983. FEBRUÁR 01.

A Gilles de la Tourette szindrómáról

DR KŐVÁRI Edit, DR FENYVESI Tamás

A szerzők 30 éves férfi beteg esetét ismertetik, elsősorban a diagnosztikus meggondolások szempontjából. A kényszeres jellegű motoros zavarokat produkáló betegnél csak fenomenológiai diagnózist tartanak lehetségesnek. Esetüket a DSM III. amerikai kritérium-diagnosztika alkalmazásával a Gilles de la Tourette szindrómák közé sorolják. Áttekintik a szindrómáéirodalmát és korrelációba állítják saját betegük tüneteivel.

HUN 1983;36(02)

Ideggyógyászati Szemle

1963. ÁPRILIS 01.

A klinikai pharmakopsychológia néhány problémája az élmények felől nézve

SIMKÓ Alfréd

A pharmakopsychológiának mint klinikai tudománynak gyakorlati jelentőségét a strukturfenomenológiailag téjákozott psychopathológiával való kapcsolata határozza meg. Csakis ilymódon képes arra, hogy egy kérdéses psychotrop gyógyszer hatásdinamikájával korrelációba hozható élményeket megközelítse. (A statikus leképzésekből elvonatkoztatott — logikai értékű – definiciókkal dolgozó psychopathológiai felfogások e módszertan számára nem bizonyultak elégségeseknek.) A pharmakopsychiatriai kezelések javallatai szempontjából jelentős céltünetek (Freyhan, Hippius), illetve ilyen syndromatikák (M. Müller) elvének hangsúlyozása után az „Aktualbefindlichkeit" profenomenális fogalmát világítottuk meg, értve utóbbin a gyógyszeresen befolyásolható vitális dispositiók élményi vetületét. Friesewinkel felfogását követve a psychotrop gyógyszerek hatásjelenségeit az „Aktualbefindlichkeit"-változások dimenzióiba vetítettük. A pharmakopsychológia alaptörvényét ismertük meg abban a tapasztalatunkban, mely szerint minden kóros élmény csakis olyan mértékig befolyásolható gyógyszeresen, amennyire az a változtatható intencionalis dinamikával és „Aktualbefindlichkeit"-ekkel még mobilis kapcsolatban áll. Hackstein kritikai felfogásának ismertetése után a klinikailag jelentős hatás-disszociációk (H. W. Janz) kérdésével foglalkoztunk és ennek lényegét egy saját eseteinkből felhozott példával világítottuk meg. A hatásmegélést módosító fontosabb szubjektív tényezők felsorolásában Ziolko-t követtük. Rámutattunk az általunk többnyire oppozicióként értékelt „szubjektív intolerancia” jelenségeire.

HUN 1963;16(04)