Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 629

Hivatásunk

2024. JÚLIUS 15.

Művészi szintű plakátok

H. A.

A XIX. század végi francia művészvilágnak egyik különleges, műveiben kortásaitól mind stílusában, mind témáiban, de még életvezetésében is alapjaiban eltérő egyénisége volt Henri de Toulouse-Lautrec. A képzőművészet számos ágát művelő festő külsejében sem volt éppen hétköznapi jelenség.

Lege Artis Medicinae

2024. OKTÓBER 07.

A közkórházak kialakulása, története – Szent László Kórház

LUGOSI Lugo László, ZÖLDI Anna

A korábban elindított sorozatunk a Budapest nagyvárossá válásával párhuzamosan kiépülő közegészségügy intézményei közül a legfontosabbnak, a közkórházak kialakulásának ered a nyomába, elsősorban kultúrtörténeti szempontból. Aktualitását az adja, hogy a 21. század követelményeinek megfelelő egészségügyi hálózat tervezett kialakítása során ezek a jórészt a 19. század végén, illetve a 20. század első évtizedeiben emelt épületek részben eltűnnek, részben alapvetően átalakulnak. Telepítésük idején az angol eredetű pavilonos rendszer számított korszerűnek, akkor elsősorban gyógyászati megfontolásból. Az, hogy a parkos, barátságos környezet sokat javít a betegek közérzetén, és így alapvetően befolyásolja a gyógyulás folyamatát, a következő évszázad felismerése volt, és bár ma az orvosi gyakorlat a centralizált intézmények működtetését követeli meg, az ezeket tervező építészek tisztában vannak azzal, hogy „gyógyító gyárak” helyett humán emberi környezet kialakítása a feladat. A 20. század a mindent megújítani akaró modernitás jegyében telt, és jogos volt a törekvés a gyorsan átalakuló életformának megfelelő környezet kialakítására. A 21. század egyre erősödő vonzódása a történeti kultúra és építészet hagyatéka felé jelzi, hogy felismertük, nem szabad a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni. Igyekszünk a múlt értékeit átmenteni, szellemi és anyagi mivoltukban egyaránt. A két évszázaddal ezelőtt alapított kórházaink történetét bemutató sorozat Lugosi Lugo László fotó-művész képei, és Zöldi Anna építész-újságíró szövegei révén ennek a „virtuális értékmentésnek” a darabjai.

Egészségpolitika

2024. JÚLIUS 12.

Soros elnökség: célkeresztben a nők szív- és érrendszeri betegségei

LAPSZEMLE eLitMed

A magyar soros uniós elnökség a szív- és érrendszeri betegségek kapcsán tapasztalt nemek közötti egyenlőtlenségekkel is foglalkozni fog: eltérő tünetek, növekvő esetszám, alacsony részvételi arányok a klinikai kutatásokban.

Klinikai Onkológia

2023. DECEMBER 07.

Epehólyag- és epeúti daganatok kezelése

HARISI Revekka

Az epeeredetű daganatok (BTC-k: epehólyagrák, intrahepaticus és extrahepaticus epeúti daganat) olyan heterogén rosszindulatú daganatok, amelyek jelentősen eltérő epidemiológiai, klinikai és molekuláris jellemzőkkel rendelkeznek.

Ideggyógyászati Szemle

2024. JANUÁR 30.

A felső végtag antropometriájának és subcutan zsírszövetének a carpalis alagút szindrómával való összefüggése

DAROL Sarica Elif, ÇİÇEKLİ Esen , SAYAN Saadet , KOTAN Dilcan , ALEMDAR Murat

A testtömegindex (BMI) po­zitívan korrelál a kéztőalagút-szindróma (CTS) gyakoriságával. Mindazonáltal, az el­hí­zásnak különböző típusai vannak, és a zsír­szövet lokalizációja eltérő a nemek kö­zött.

Lege Artis Medicinae

2023. DECEMBER 19.

Őrségváltás – Interjú Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával

KAPÓCS Gábor

Kapócs Gábor a LAM főszerkesztőjeként beszélgetett a MOK újonnan megválasztott és a minap le­köszönt elnökével az előző ciklus tapasztalatairól és a MOK új vezetése előtt álló új kihívásokról, a kitűzött célokról.

Hypertonia és Nephrologia

2023. OKTÓBER 30.

Különbözik-e a nők és férfiak hypertoniája?

MASSZI Gabriella

A hypertonia a szív- és érrendszeri megbetegedések rizikófaktora nőkben és férfiakban is. Az élethosszvizsgálatok igazolták, hogy a nők időskorban gyakrabban szenvednek magas vérnyomás betegségben, mint a férfiak, és ez igen gyakran társul obesitassal, dyslipidaemiával, cukorbetegséggel. Mindez nagy valószínűséggel összefüggésben lehet a menopauzával, amikor az egyik legfontosabb női nemi hormon, az ösztrogén érvédő és gyulladáscsökkentő hatása megszűnik. Az is bebizonyosodott, hogy a várandósság is próbatételt jelent az érrendszer számára. A terhespatológiai eltérések a későbbiekben növelik a cardiovascularis rizikót. Különbségek mutathatók ki a vérnyomás szabályozásában, a vegetatív idegrendszer és a hormonális hatások következtében. Különbségek fedezhetők fel a gyakori szív- és érrendszeri megbetegedések vonatkozásában is. Bár az ajánlások jelenleg nem tesznek különbséget, eltérő lehet a terápiák hatékonysága és a mellékhatások gyakorisága is. A legutóbbi kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy a nők szív- és érrendszeri veszélyeztetettsége alacsonyabb vérnyomásértéknél nyilvánul meg, mint a férfiaké. Lehetséges, hogy a nők vérnyomásának küszöb- és célul kitűzött értékeit is módosítanunk kellene ahhoz, hogy a jól tervezett terápia révén a magas vérnyomás nőkben igazolt szív- és érrendszeri rizikóját mérsékeljük.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2023. OKTÓBER 27.

A relapszáló sclerosis multiplex kezelése Magyarországon – a Magyar Neuroimmunológiai Társaság konszenzusajánlása

RAJDA Cecília, RÓZSA Csilla, MIKE Andrea , LOVAS Gábor, MEZEI Zsolt, JAKAB Gábor, ÁCS Péter, RUM Gábor, SIMÓ Magdolna, JOBBÁGY Zita, BÍRÓ Zita , TRAUNINGER Anita, IMRE Piroska, MÁTYÁS Klotild, DEME István, ILLÉS Zsolt, CSÉPÁNY Tünde

A sclerosis multiplex (SM) hatással lehet az érintettek életminőségére, karrierjére és családi terveire. A jelenlegi, betegségmódosító terápiákkal végzett kezelések célja SM-ben a fogyatékosság felhalmozódásának és progressziójának megelőzése. A különböző országok eltérő költségtérítési politikával rendelkeznek, ami a földrajzi régiók között egyenlőtlenségeket eredményez a betegellátásban.

Nővér

2023. JÚNIUS 28.

Ápolói attitűd és tudásszintfelmérés a különböző faji, vallási, etnikai hovatartozás tekintetében, a mindennapi ápolás során

FIZESÁN Hilda

A vizsgálat célja: Részletes képet kapni az ápolók felkészültségi szintjéről, valamint az ápolói magatartás milyenségéről az eltérő kultúrából érkező beteg ápolása kapcsán.

Lege Artis Medicinae

2023. MÁJUS 31.

A Covid-19 és a szégyen

KELEMEN Gábor

A Covid-19-fertőzésnek az Egészségügyi Világszervezet által 2020. március 11-én történő világjárvánnyá nyilvánítása után a nemzetállamok különféle időben hozott, eltérő mértékű – politikai érzelmek felkorbácsolására alkalmas – intézkedésekkel igyekeztek meg­mutatni találékonyságukat, különlegességüket és egyediségüket. A pandémia során, elsősorban a közösségi média révén új nyelvi fordulatok, kifejezések jöttek létre és terjedtek el.