Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 37

Hírvilág

2022. MÁRCIUS 16.

A Szegedi Tudományegyetem 8 milliárd forintos beruházása újabb mérföldkőhöz ért

2022. március 10-én elérte legmagasabb pontját a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi Képzési Tömbje. Az ebből az alkalomból rendezett bokrétaünnepen elhangzott, hogy az építkezés várhatóan 2023 első felére befejeződik, 2023 szeptemberétől pedig az oktatás is kezdetét veheti a közel 10 ezer négyzetméteren megújuló épületben.

Ideggyógyászati Szemle

2021. MÁJUS 30.

[Porcembolia okozta fatális kimenetelű cervicalis myelopathia. Spinalis vascularis károsodás ritka kóroka]

FOLYOVICH András, HAVAS László, VADÁSZ Gizella, FEHÉR Ágnes, VADASDI Károly, SZABÓ Zsolt, TÓTH Kornélia, BÉRES-MOLNÁR Anna Katlin, TOLDI Gergely

[A porcembolia az ischaemiás myelopathia rendkívül ritka oka. A szerzők 39 éves nőbeteg esetéről számolnak be, akinek progresszív tetraparesise és súlyos autonóm diszfunkciója végül halálához vezetett. A kiterjesztett vizsgálatok ellenére csak a boncolás igazolta a végső diagnózist. Az extrém obes beteg anamnézisében gyermekkori asthmán kívül más betegség nem szerepelt. Progresszív kétoldali felső végtagi fájdalom, zsibbadás, alsó végtagi túlsúlyú tetraparesis miatt került felvételre. Az alsó... tovább »

Lege Artis Medicinae

2018. JÚNIUS 20.

Boncolás ceruzával - Az anatómia és a képzőművészet találkozása

CZIGLÉNYI Boglárka

1990-ben a Journal of the Americal Medical Association című amerikai folyóiratban megjelent egy cikk, amelyet Frank Lynn Meshberger amerikai orvos írt. A Michelangelo-freskókkal díszített Sixtus-kápolna Ádám teremtése című jelenetével kapcsolatban emelt ki egy olyan aspektust, amit eddig senki. Azt, hogy a Teremtő alakja körül lobogó drapéria, benne az összefonódó testű kerubokkal, kísértetiesen hasonlít egy koponya és a benne lévő agy nyílirányú metszetére.

Lege Artis Medicinae

2017. MÁJUS 20.

Az anatómiai színház - A felnyitott test nyilvánossága

CZIGLÉNYI Boglárka

A német anatómus, Gunther von Hagens 2002-ben felboncolt egy holttestet a londoni East End egyik színházában. Minden jegy elkelt. Az eseményt kísérő jogi és sajtófelzúdulásban von Hagens azzal védekezett, hogy előadásával csak egy régi tradíciót folytatott. Igaz, az elmúlt 170 évben nem volt nyilvános boncolás Londonban, azonban 1830 előtt évszázadokon át komoly érdeklődés övezte az ilyen rendezvényeket.

Klinikum

2016. OKTÓBER 11.

Újabb ismeretek a spondylarthritisek patogeneziséről - A Figyelő 2016;1

KOVÁCS LÁSZLÓ

A spondylarthritisek (SpA-k) patogenezisének központi helyszíne a számtalan kisebb-nagyobb enthesis, ahol mechanikai stressz és szisztémás IL23-túltermelődés következtében aktiválódnak az enthesis szövetéhez kötött speciális, Th17 fenotípusú rezidens T-sejtek. A szisztémás IL23 fő forrása a vastagbél, a betegség fő genetikai kóroki tényezője, a HLA-B27 molekula pedig a szintézisének végső lépései során fellépő kóros sejtélettani reakció révén váltja ki macrophagokban az IL23 túltermelődését.

Gondolat

2016. OKTÓBER 05.

Irodalmi preparátum

Ritka az olyan irodalmi szöveg, amely ennyire a testi létezés valóságából indulna ki. Mély kultúrtörténeti érdeklődéssel és beleélőkészséggel fordul az egyes testi állapotok felé. A test milyenségéből, biológiai és kulturális meghatározottságából adódó élmények adják az elbeszélés anyagát – szó szerint anyagát.

Gondolat

2015. AUGUSZTUS 12.

Az anyák megmentője

Semmelweis Ignác orvos, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja, a gyermekágyi láz kóroktanának megalapozója, "az anyák megmentője" 150 éve, 1865. augusztus 13-án halt meg.

LAM KID

2014. FEBRUÁR 20.

„Az orvostanhallgató későn találkozik a beteggel, viszont korán a tetemmel.” - A bonctermi élmények hatásáról a magyarországi orvostanhallgatók körében

IMOLA Sándor, CSALA Irén, BIRKÁS Emma, GYŐRFFY Zsuzsa

BEVEZETÉS - Az orvosképzés legjelentősebb tárgyai közé tartoznak az anatómia és patológia, melyek tanulása során a hallgatók gyakorlati óráikon találkozhatnak először bonctermi élményekkel. A nemzetközi szakirodalom eredményei azt mutatják, hogy a bonctermi élmények az orvossá válás folyamatának fontos, de nem mindig problémamentes állomásai. MINTA ÉS MÓDSZEREK - Kvantitatív (n=733) és kvalitatív (n=45) feltáró jellegű kutatás orvostanhallgatók körében. Mind­két elemzési módszerrel a boncolásos... tovább »

Ideggyógyászati Szemle

2014. NOVEMBER 28.

A frontotemporalis transsylvian feltárás szimulációja és alkalmazásának ismertetése

BALOGH Attila, CZIGLÉCZKI Gábor, PÁPAI Zsolt, PREUL C. Mark, BANCZEROWSKI Péter

Háttér és célkitűzés - A modern képrekonstrukciós eljárások hatékony szemléltető képessége folytán a számítástechnikai alkalmazások egyre fontosabb szerepet töltenek be az idegsebészeti képzésben. A célunk olyan szimulációs oktatóeszköz kifejlesztése volt, melynek segítségével cadaveren szimulált műtéti eljárások, neuroanatómiai boncolások térhatású, interaktív formában jeleníthetők meg és a dissectio valósághű rekonstrukcióját nyújtják. Az eljárás gyakorlati alkalmazását a frontotemporalis,... tovább »

Lege Artis Medicinae

2014. JÚNIUS 20.

„Az orvostanhallgató későn találkozik a beteggel, viszont korán a tetemmel.” A bonctermi élmények hatásáról a magyarországi orvostanhallgatók körében

IMOLA Sándor, CSALA Irén, BIRKÁS Emma, GYŐRFFY Zsuzsa

BEVEZETÉS - Az orvosképzés legjelentősebb tárgyai közé tartoznak az anatómia és patológia, melyek tanulása során a hallgatók gyakorlati óráikon találkozhatnak először bonctermi élményekkel. A nemzetközi szakirodalom eredményei azt mutatják, hogy a bonctermi élmények az orvossá válás folyamatának fontos, de nem mindig problémamentes állomásai. MINTA ÉS MÓDSZEREK - Kvantitatív (n=733) és kvalitatív (n=45) feltáró jellegű kutatás orvostanhallgatók körében. Mind­két elemzési módszerrel a boncolásos... tovább »