Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!

Találatok száma: 15

Hypertonia és Nephrologia

2020. FEBRUÁR 20.

Komplex kezelés a célunk - 25 év múlva mégis az egészségügy barbár korszakaként emlegetik majd

ROSIVALL László

A terápia a gyógykezeléssel, illetve a betegségek kezelésével foglalkozó tudományág, azaz a gyógyítás során alkalmazott kezelési eljárások összessége. A terápiás eszközök igen sokfélék lehetnek, gyógyszeres terápia, fizikoterápia, pszichoterápia, elektroterápia, fototerápia, termoterápia, sugárterápia, balneoterápia, hippoterápia, zeneterápia, táncterápia, csakhogy néhányat felsoroljunk.

Lege Artis Medicinae

2017. MÁRCIUS 20.

Milyen betegségekre jók a magyar gyógyvizek a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján?

BENDER Tamás

Magyarországnak rendkívül kedvező geotermikus adottságai vannak, amelynek következtében a termálvíz orvosi célú felhasználásában és e témában az orvosi tanulmányok publikálása terén is a világ élvonalába tartozunk. Az elmúlt évtizedekben összesen negyven balneológiai tárgyú közlemény jelent meg angol nyelven, impakt faktorral rendelkező lapokban, amelyből 25 eredeti közlemény, főleg a mozgásszervi betegségek témaköréből. Emellett készültek gyulladásos és metabolikus paraméterek vizsgálatával... tovább »

LAM KID

2013. OKTÓBER 04.

Evidenciákon alapuló hidro- és balneoterápiás vizsgálatok Magyarországon - Irodalmi összefoglalás és metaanalízis

BALLA Bernadett

A balneoterápia napjainkban elfogadott definíciója: a természetes ásványvizek, a természetes gyógyiszapok (peloid) és a különböző gázok (CO2, H2S, Rn) természetes forrásainak használata gyógyászati célokra, úgy mint megelőzés, kezelés vagy rehabilitáció.

Lege Artis Medicinae

2012. DECEMBER 18.

A balneoterápia jelentősége az oszteológiában

BENDER Tamás, KULISCH Ágota, KOVÁCS Csaba, HORVÁTH Katalin, GYARMATI Noémi, TEFNER Ildikó

A szerzők áttekintik a hidro- és balneoterápia helyét az oszteológiában. Tekintettel arra, hogy Magyarország termálásványvízben gazdag ország, érthető, hogy ez a terápia jelentős helyet foglal el a mozgásszervi betegségek rehabilitációjában. Az elmúlt években egyre több adat jelent meg a hidro- és balneoterápia immunológiai és metabolikus folyamatokban való moduláló, illetve fájdalomcsillapító hatásáról. Bár a balneoterápia hatásmechanizmusa nem tisztázott, számos összefoglaló és metaanalízis... tovább »

LAM KID

2012. DECEMBER 10.

A balneoterápia jelentõsége az oszteológiában

BENDER Tamás, KULISCH Ágota, KOVÁCS Csaba, HORVÁTH Katalin, GYARMATI Noémi, TEFNER Ildikó

A szerzők áttekintik a hidro- és balneoterápia helyét az oszteológiában. Tekintettel arra, hogy Magyarország termálásványvízben gazdag ország, érthető, hogy ez a terápia jelentős helyet foglal el a mozgásszervi betegségek rehabilitációjában. Az elmúlt években egyre több adat jelent meg a hidro- és balneoterápia immunológiai és metabolikus folyamatokban való moduláló, illetve fájdalomcsillapító hatásáról. Bár a balneoterápia hatásmechanizmusa nem tisztázott, számos összefoglaló és metaanalízis... tovább »

LAM Extra Háziorvosoknak

2012. FEBRUÁR 20.

Fájdalomcsillapítás a reumatológiában

NAGY Katalin

A fájdalom a reumatológiában a leggyakrabban előforduló tünet; lehet mechanikus és gyulladásos eredetű, akut és krónikus, nociceptív, neuropathiás és pszichogén. A fájdalom csökkentésére adhatunk analgetikumokat, nem szteroid gyulladáscsökkentőket, opioidokat, adjuváns szereket és a kiváltó ok szerint speciális gyógyszereket, például a köszvényes roham szüntetésére colchicint. A fájdalomcsillapításban a WHO terápiás ajánlását használjuk, amelynek első lépcsőfokán az analgetikumok, a nem... tovább »

LAM KID

2011. OKTÓBER 20.

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Nyilvános az új egészségügyi szakmai kollégium tagozatvezetőinek névsora

Egyetlen szakmai kollégium, hatvan tagozat és tanács segíti ezentúl az egészségügyért felelős miniszter munkáját. Lezárult a 3-3 fős szakmai tagozati, továbbá az 5-15 fős szakmai kollégiumi tanács jelölésének határideje.

Gondolat

2011. AUGUSZTUS 15.

Húzóágazat lehetne a balneoterápia - Interjú dr. Bender Tamással

Magyarország területének négyötöde alatt termálvíz van, de nincs eléggé kihasználva gyógyító ereje. A gyógyfürdők főleg mozgásszervi betegségek kezelésére ajánlja vizeiket. Kevés a tudományos kutatás a fürdőkben, nehéz meggyőzni a fürdővezetőket és a gyógyidegenforgalom szakembereit, hogy támogassák a tudományos munkát – sorolta a balneológiai szakma által megfogalmazott nehézségeket Prof. Dr. Bender Tamás, a szakmai kollégium balneológiai tagozatvezetője

Gondolat

2011. AUGUSZTUS 15.

A konzervatív reumatológiától a molekuláris reumatológiáig - Interjú dr. Poór Gyulával

A következő évek legfőbb kihívása az, hogy Magyarországon milyen széles körben tudjuk elterjeszteni ezt a tudásalapú, XXI. századi reumatológiát. Természetes, hogy ne csak alkalmazói, hanem aktív részesei is legyünk ennek a folyamatnak, hozzátéve saját kutatási és ellátásszervezési eredményeinket – mondta dr. Poór Gyula a szakmai kollégium reumatológia tagozatvezetője.