Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 59

Gondolat

2021. FEBRUÁR 04.

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Klinikum

2020. DECEMBER 31.

SARS-CoV-2-immunitás és kapcsolata az oltásokkal

A The Lancet tanulmánya összefoglalja jelenlegi tudásunkat a SARS-CoV-2-fertőzésre adott humorális és celluláris immunválasszal kapcsolatban, és összehasonlítja a természetes, valamint a befogadott, illetve III-as fázisú vizsgálatban lévő vakcinákra adott immunválaszokat.

Klinikum

2019. OKTÓBER 24.

Spanyol real world-vizsgálat pitvarfibrilláló betegeknél

Tudjuk, hogy a direkt orális antikoagulánsok hasonló vagy jobb védelmet nyújtanak a pitvarfibrilláló betegeknél, mint a warfarin, és sok vonatkozásban biztonságosabbak. Ám eddig nem rendelkeztünk adatokkal arról, hogy esetükben a hazánkban széles körben használt K-vitamin-antagonista (KVA) acenocumarol mennyire hatásos és biztonságos a DOAC-terápiákhoz képest. E kérdésre ad választ egy spanyol real world-vizsgálat.

Klinikum

2019. OKTÓBER 11.

Az apixaban és a rivaroxaban összehasonlítása a rekurráló vénás tromboembolizáció és a vérzéses események vonatkozásában VTE-ben szenvedő betegeknél

Jelenleg nem ismert, hogy az apixaban és a rivaroxaban között van-e különbség a vénás tromboembolizáció (VTE) ismétlődésének és a súlyos vérzések kialakulásának kockázatát illetően. A szemlézett vizsgálatban az apixaban és a rivaroxaban hatékonyságát és biztonságosságát a kiújuló VTE és a súlyos vérzéses események szempontjából hasonlították össze VTE-ben szenvedő betegek körében. Az eredmények arra utalnak, hogy a kiújuló VTE és a súlyos vérzéses események kialakulásának megelőzésében az apixaban a hatékonyabb szer.

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 14.

A világ élvonalába került a Szegedi Tudományegyetem a klinikai kutatások területén

A világ legkiválóbb klinikai vizsgálatokat végző kutatóhelyei közé került a Szegedi Tudományegyetem. A Pfizer INSPIRE klinikai vizsgálóhely minősítésnek köszönhetően olyan innovatív vizsgálatokat végezhetnek a szegedi klinikákon, amelyek elősegítik a betegek gyógyulását és az országos egészségügyi ellátórendszer megerősítését.

Korszerű Kaleidoszkóp

2017. DECEMBER 10.

Beszámoló a Pfizer CNS Akadémiáról

OLÁH Ilona, KAPÓCS Gábor

2017. szeptember 8-9-én került megrendezésre Herceghalmon „Háziorvosi és szakorvosi kompetenciák” címmel a Pfizer CNS Akadémia. A szakmai rendezvény négy szekció keretében teremtett lehetőséget a diabeteses neuropathia, a migrén, a szorongás és a demencia területén a szakorvosok és háziorvosok párbeszédére, melyeknek rövid összefoglalóit szeretnénk megosztani Önökkel. Amennyiben a témák felkeltették érdeklődését, az előadásokat a www.neuronews.hu weboldalon teljes terjedelmükben elérheti.

Korszerű Kaleidoszkóp

2017. JANUÁR 10.

Pfizer CNS Akadémia - Párbeszéd a demenciáról

KAPÓCS Gábor

A verőfényes őszi időben Herceghalmon, a Pfizer CNS Akadémia keretén belül prof. Kálmán János, az SZTE, ÁOK Pszichiátriai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára moderált egy, az Alzheimer-betegségről folytatott beszélgetést.

Korszerű Kaleidoszkóp

2017. JANUÁR 10.

Pfizer Digitális Egypercesek e-learning program

PINTÉR Márk

Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a digitális világ kiszélesedésével egyre színesebbé válik a betegellátás és a vele szervesen összekapcsolódó adminisztráció.

Klinikum

2017. FEBRUÁR 09.

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

Klinikum

2017. FEBRUÁR 09.

A biohasonlók térhódítása - A Figyelő 2017;1

HODINKA László

A biológiai terápia első célzott hatásmódú készítményeinek szabadalmi védettsége lejárt. Így számos kisebb méretű proteinkészítmény után a bonyolult szerkezetű makromolekulák másolatainak kifejlesztése, gyártása és forgalmazása is lehetővé vált. Kifejlesztésük alapja a visszafejtés (reverse engineering).