Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 361

Hírvilág

2021. ÁPRILIS 12.

Stratégiai megállapodást kötött a MOME és a Korányi

Stratégiai megállapodást kötött a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, melynek keretében a betegségek megelőzése, az egészségre nevelés és az egészséges életmód elősegítésére alakítanak ki szakmai együttműködést. Közös tevékenységük fókuszában olyan programok állnak, amelyek a tüdőbetegségek előfordulásának csökkentéséhez járulhatnak hozzá a magyar lakosság körében. A stratégiai megállapodásnak külön jelentőséget ad a Covid-járvány, mely új módszerek és eszközök szükségességére hívta fel a figyelmet.

Gondolat

2021. FEBRUÁR 04.

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Hírvilág

2020. DECEMBER 22.

A spontaneitás hatalma

Megjelent A spontaneitás hatalma című, hiánypótló, művészeti tartalmú kötet. A könyv a Moravcsik Alapítvány hagyományainak megfelelően lehetőséget nyújt a hazai art brut és outsider art művészeknek és műhelyeknek a bemutatkozásra a szélesebb nyilvánosság előtt.

Gondolat

2020. MÁRCIUS 20.

Béke velünk? Halasi Zoltánnal Csontos Erika beszélgetett

CSONTOS Erika

Halasi Zoltán költőként, esszéistaként, műfordítóként lett ismert és elismert. Már a publicisztikája is jelezte széleskörű érdeklődését a különféle kultúrák iránt, aztán egy váratlan fordulattal prózát kezdett írni. Még váratlanabb, hogy ez a próza az elsüllyedt kelet-európai zsidó kultúrát idézte meg. Az apropót hozzá egy lengyelországi zsidó költő jiddis nyelvű holokauszt-poémájának lefordítása szolgáltatta.

Ökológia

2019. NOVEMBER 08.

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Hírvilág

2019. OKTÓBER 30.

X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019 Végre megértettük?

A X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában az idén a rendkívüli katasztrófákat okozó felmelegedés és kontinenstüzek miatti tömeges tudatra ébredés áll. Fákat ültetnek az emberek világszerte. A fiatalok az utcán követelik jogukat a jövőhöz. Ráébredtünk: nincs tovább!

Hírvilág

2019. OKTÓBER 03.

Elhunyt Kovács László orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Életének 80. évében, szeptember 29-én elhunyt Kovács László akadémikus, a sejtfiziológia és elektrofiziológia kiemelkedő kutatója - közölte az MTA.

Lege Artis Medicinae

2019. SZEPTEMBER 10.

MOTESZ - az egészséges családokért, az egészséges nemzetért Az egészség tíz parancsolata

OBERFRANK Ferenc

A MOTESZ 2014-ben alkotta meg „Az egészség tíz parancsolata programot”, amelyben összefoglalta az egészséges ember legfontosabb teendőit egészsége megőrzése és a betegségek megelőzése érdekében. Tervezetét jómagam készítettem el, majd Bitter István, Kásler Miklós, Merkely Béla, Poór Gyula, Tímár József professzorok észrevételei alapján véglegesítettük az itt olvasható szöveget. A végleges változatot 2014 novemberében a szakmának és a szaksajtónak is bemutattuk Poór Gyula akkori elnökünkkel a Magyar Orvostudományi Napok rendezvény keretében. Az útmutatás azóta is elérhető a MOTESZ honlapján (www.motesz.hu).

Hírvilág

2019. JÚLIUS 22.

Csontos Erika és Szurovecz Illés kapták 2019-ben az Antistigma-díjat

A NYITNIKÉK - Magyar Antistigma Kezdeményezés szakemberekből, civil szervezetekből és magánszemélyekből álló csoportja a tagok javaslatai alapján évente ad ki Antistigma-díjat. Az elismerést olyan alkotók, közéleti emberek, szakemberek és sorstárs segítők nyerhetik el, akik a nyilvánosság előtt korrekten és meggyőző erővel lépnek fel a mentális problémával küzdők kirekesztése, diszkriminációja ellen. Az utóbbi években örvendetesen megszaporodtak a díjra érdemes alkotások, ezért idén is több díjat ítéltünk oda.

Ideggyógyászati Szemle

2019. MÁJUS 30.

F-DOPA-jelzett PET/CT-PET/MR alapú modern 3D besugárzástervezés glioblastoma multiformés (GBM-) betegek komplex kezelésében. Az első magyarországi tapasztalatok

SIPOS Dávid, TÓTH Zoltán, LUKÁCS Gábor, BAJZIK Gábor, HADJIEV Janaki, CSELIK Zsolt, REPA Imre, KOVÁCS Árpád

Bevezetés - A glioblastoma multiforme (GBM) komplex onkológiai ellátásában a sugárkezelésnek kiemelt szerepe van. A modern 3D alapú sugárterápiás kezelések tervezése hagyományos CT- és MR-információ alapján valósul meg, azonban egyre nagyobb figyelem terelődik a daganatos elváltozások biológiai és funkcionális morfológiáját leíró funkcionális hibrid képalkotásra. A 18F-DOPA nagy specificitású és szenzitivitású aminosavtracer, melynek fontos szerepe lehet a pontos céltérfogat-definícióban GBM-es betegek besu­gár­zástervezése során. Jelen tanulmányunk az első hazai 18F-DOPA alapú PET/CT/MR fúzión alapuló 3D besu­gárzástervezési tapasztalatainkat mutatja be.