Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 41

Klinikum

2013. DECEMBER 23.

Beszámoló a Magyar Reumatológusok Egyesülete, Gyermekreumatológiai Szekciójának XXI. Tudományos Üléséről

A Magyar Reumatológusok Egyesületének(MRE),Gyermekreumatológiai Szekciója 2013.október 18-án tartotta XXIV. Tudományos Ülését, Budapesten, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) Közösségi Központjában. A rendezvény fő témája érdekes és tanulságos volt, a gyermekreumatológia területét érintő differenciáldiagnosztikai problémákat, terápiás újdonságokat érintette.

Klinikum

2013. DECEMBER 23.

Bozsóky Sándor emlékérem, életműdíj

BALOGH Zsolt

Nagyon köszönöm az egyesület vezetőségének a megtiszteltetést, hogy ez alkalommal egyike lehetek a Bozsóky Sándor emlékéremmel kitüntetetteknek. Közel sem vagyok biztos benne, hogy meg is érdemlem. Amiért mégis elfogadtam az az, hogy visszaemlékeztem Bozsóky profnál, egy, a már betegsége alatt tett látogatásra, amikor is vállamat átkarolva magához húzva mondta, hogy szinte saját fiának tekint - bizonyára Ő is örült volna ennek a mostani hírnek.

Klinikum

2013. DECEMBER 21.

Szakdolgozói feladatok a JIA-s beteg biológiai kezelésekor az ORFI Gyermek ambulanciáján

SZABÓ Brigitta

Az orvos-beteg-nővér, hármas egységet alkot a cél érdekében, melyben a nővérnek kiemelkedő szerepe van. A cél, hogy a beteg gyermekekből minél egészségesebb felnőtt váljék, és minél kisebb legyen a gyermek betegségtudata.

Klinikum

2013. SZEPTEMBER 13.

A biológiai terápiák immunogenitásának klinikai jelentősége a tumornekrózis-faktor-alfa-gátlók kapcsán

A biológiai terápiák új korszakot nyitottak a reumatológiában. Átütő lehetőséget és sikert jelentenek számos gyulladásos reumás betegségben mint a rheumatoid arthritis, spondylarthritisek, juvenilis idiopathiás arthritis, arhritis psoriatica – kezelésében csakúgy, mint más immun patogenezisű kórképben.

Klinikum

2013. SZEPTEMBER 13.

Az etanercept javítja a lipidprofilt és az oxidatív stressz mérőszámait juvenilis idiopathiás arthritisben szenvedő betegek esetében

A bizonyítékok szerint a krónikus gyulladásos betegségekben, például rheumatoid arthritisben szenvedők cardiovascularis kockázata fokozott. Az atherosclerosis egyik fő oka a dyslipidaemia, a krónikus gyulladás pedig a felgyorsult atherosclerosis független kockázati tényezője.

Klinikum

2013. SZEPTEMBER 13.

A Clipper Study Margójára

Az etanercept egy rekombináns humán TNF-receptor fúziós protein, amely kompetitív módon gátolja a TNFα sejtfelszíni receptorhoz való kötődését. Az etanerceptterápia hossza nem meghatározható, de a teljes remisszió elérését követően 12-24 hónapig javasolt a kezelés folytatása.

Klinikum

2013. MÁJUS 17.

Kedves Kollégák!

Itt a tavasz, ez már nem újság! A Gyermekreumatológiai Hírlevélben azonban szeretnénk egy pár újdonságot megosztani olvasóinkkal. A linkek hasznos és érdekes szakmai híreket takarnak a biológiai terápiák felírhatóságáról, az antifoszfolipid szindrómás anyák gyermekeinek európai regiszteréről, a gyermek és felnőtt reumatológia közötti kapcsolatokról...

Klinikum

2013. MÁJUS 15.

Hasonlóságok és különbségek felnőtt és gyermekkori psoriasisban és arthritis psoriaticaban

A felnőttkori AP-t a szeronegatív spondarthritisek családjába, a gyermekkori-t a juvenilis idiopathiás arthritisek (JIA) közé soroljuk.

Klinikum

2013. MÁJUS 15.

Betegség kimeneteli vizsgálat felnőtt JIA-s betegek körében

A jelenlegi terápiás protokollok már lehetővé teszik a klinikailag inaktív betegség elérését betegek nagy részében, a jó állapot fenntartásához azonban a betegek gyakran hosszú ideig kapnak egy vagy akár többféle gyógyszeres kezelést és egyre többen éveken át biológiai terápiát.

Klinikum

2013. MÁJUS 15.

A juvenilis idiopathias arthritis diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A finanszírozási eljárásrendekről szóló 31/2010. (V. 13.) EüM rendelet 12. melléklete alapján. Szisztémás JIA -ban a tocilizumab finanszírozott. A finanszírozási protokoll megváltozott az új szabályozás a Magyar Közlöny 2013. 54. számának 14475 és 14476 -ik oldalon olvasható.