Részletes keresés

Klinikai Onkológia

2019. FEBRUÁR 20.

Az áttétes colorectalis rák molekuláris altípusai és a terápiás döntések fejlődése

RODRIGO Dienstmann, RAMON Salazar, JOSEP Tabernero

A colorectalis ráknak (CRC) klinikailag igen jelentős molekuláris heterogenitása van, amely különböző szinteken jelentkezik: a genomikában, az epigenomikában, a transzkripcióban és a mikrokörnyezetben. A karcinogenezis során szerzett genomikus történések hajtják („drive”) áttétes helyzetben a rák progresszióját. Például a KRAS- és az NRAS-mutációk jelzik azokat a daganatsejt-populációkat, amelyek refrakterek az EGFR monoklonális antitestekre, a BRAFV600E-mutációt hordozók viszont rosszabb kimenetelre számíthatnak a standard kezelések és a kombinált célzott kezelések mellett, míg a HER2-amplifi káció arra utal, hogy a daganat különlegesen érzékeny egy kettős HER2-blokáddal szemben. A többszörös, ritka géneltérések által hajtott EGFR monoklonális antitestek elleni rezisztencia jelentős átfedésben van a primer, valamint a szerzett rezisztencia mechanizmusában a klónszelekciós folyamat során. Ebben a tekintetben refrakter esetekben a keringő tumor-DNS szekvenciális vizsgálata vezethet gyógyszerek kifejlesztéséhez. A ritka kinázfúziós események és a DNS-károsodás utáni repair-ben részt vevő gének komplex eltéréseit is leírták, amelyek a célzott kezelések targetjei lehetnek. Másrészt a transzkripció szubtípusai és a jelátviteli utak aktivációs jelei szintén prognosztikai és potenciálisan prediktív értékkel bírnak áttétes colorectalis rákban. Ezek a jelek a stromalis sejtek és az immunkörnyezeti sejtek, valamint a daganatsejtek közötti interakciókat jelzik. Például a mikroszatellita-instabilitást mutató (MSI) vagy a POLE ultramutáns CRC-daganatsejtek különlegesen érzékenyek az immunellenőrzőpont-gátlókra, míg az olyan mesenchymalis fenotípusú daganatok, amelyeket az immunszuppresszív molekulák aktivációja jellemez, jó tárgyai lehetnek egy új immunterápiás kombináció kialakítására. Ebben a cikkben átnézzük az áttétes CRC-ben kimutatott, célzott terápiára alkalmas onkogéneltéréseket és -szignatúrákat, valamint tárgyaljuk az új molekuláris diagnosztikus próbák klinikai alkalmazásának lehetőségeit.

HUN 2019;6(01)

Klinikai Onkológia

2018. MÁJUS 10.

A tüdőrák immunterápiája az újabb eredmények tükrében

OSTOROS Gyula

Tíz évvel ezelőtt az előrehaladott stádiumú tüdőrák esetén, mind a kissejtes (SCLC), mind pedig a nem kissejtes (NSCLC) csoportban, a várható átlagos túlélés egy év körüli volt. Ez, sajnos, az SCLC esetén lényegileg mára sem változott. Az NSCLC kezelésében igazi forradalmi időszakot élünk át. A patológiai alcsoportokra specifikált kombinált citotoxikus kemoterápia mellett igen hosszú túléléssel kecsegtet a célzott terápia (EGFR-mutáció, ALK, ROS1, BRAF-pozitivitás esetén). Az SCLC vonatkozásában a klinikai gyakorlat tekintetében jelentős előrelépés a gyógyszeres kezelésben az utóbbi harminc évben nem történt. Az újabb terápiás lehetőség NSCLC fennállásakor előrehaladott stádiumban az immunellenőrzőpont-gátló terápia, amely három éve már a klinikumban is a komplex kezelés része, hazánkban is. A PD1, a PDL1 és a CTLA4-gátló vegyületek beépítése a terápiás gyakorlatba igazi, új kihívás. Előrehaladott stádiumú NSCLC fennállásakor, magas PDL1-expresszió esetén, első vonalban új standard a pembrolizumab-monoterápia. Második vonalban mind a pembrolizumab, mind a nivolumab, mind pedig az atezolizumab evidenciaalapon adható. Az NSCLC-betegek mintegy harmadát kitevő lokálisan kiterjedt esetekben a radiokemoterápia után alkalmazott konszolidációs fenntartó durvalumab terápia új hatékony lehetőség. Az eddigi gyógyszeres terápiás nihilizmus az SCLC esetén oldódni látszik. Az antitestgyógyszerkonjugátummal végzett terápia alkalmazásának lehetősége már a közeljövőben a klinikumban is várható. A nivolumab, illetőleg a nivolumab + ipilimumab kombináció szintén ígéretes eredményekkel kecsegtet SCLC másod-, illetőleg többedvonalbeli kezeléseként. A biomarker-szelekción alapuló kezelési terv mind NSCLC, mind pedig SCLC esetén részben gyakorlat, részben kutatási irány (például PDL1-expresszió, szomatikus mutációs arány [TMB], DLL3, cMyc stb.). A különböző gyógyszeres kezelési modalitások egyedi alkalmazása helyett az okos, biomarker-szelekción alapuló komplex terápiás stratégia segíthet e betegség eddigi szerény terápiás eredményeinek javításában, krónikus betegséggé való formálásában.

HUN 2018;5(02)

Klinikai Onkológia

2017. SZEPTEMBER 10.

MEK és ERK - RAS és RAF ellen

KOPPER László

A célzott terápia kezdeti klinikai hatása után a legtöbb esetben a tumor rezisztenssé válik a kezeléssel szemben, aminek megfordítása jelenleg az egyik legnagyobb probléma a klinikai onkológiai gyakorlatban. Ennek a szekunder rezisztenciának sok oka lehet, pl. új driver mutáció jelenik meg a kezelt tumorban, az eredeti célponttól eltérő hibát tartalmazó klón lesz a meghatározó, a tumorsejtek funkcióinak, elsősorban proliferációjának szabályozását egy másik jelút veszi át. (Az sem közömbös, hogy a célzott terápiára lokálisan előrehaladt és/vagy metasztatikus tumorok esetében kerül sor.) Ilyen változások igen gyakoriak a RAS-RAF-MEK-ERK jelátviteli úton. A zavarokat főleg mutációk okozzák, és vezetnek a tumorsejtek korlátlan szaporodásához, terjedéséhez. Az egyik kulcsproblémát a RAS mutációi jelentik, amelyek befolyásolása ma még megoldatlan. A leggyakoribb BRAF leggyakoribb mutációját gátlószerekkel sikerült átmeneti klinikai választ elérni, főleg melanomákon. Felmerült, hogy a kóros jelátvitel megakadályozását a jelúton a MEK és/vagy ERK gátlásával lehetne elérni, hiszen ezek aktivitása a fenti hibák miatt fokozottá válik. Ezek a próbálkozások a logikus elgondolás ellenére áttörő sikert még nem értek el. Ez az összefoglaló elsősorban a MEK-kel kapcsolatos eredményeket, a további lehetőségeket tekinti át.

HUN 2017;4(03)

Klinikai Onkológia

2015. MÁJUS 10.

Hogyan befolyásolják molekuláris ismereteink a vastagbélrák kezelésével kapcsolatos döntéseket?

AXEL Grothey

A vastagbélrák nem homogén betegség, hanem különféle, molekuláris szinten meghatározható alcsoportokból áll. Az NCCN és az ESMO ajánlásai rámutatnak a RAS- és a BRAF-mutációk előzetes molekuláris vizsgálatának fontosságára a kezeléssel kapcsolatos döntésekben azoknál a betegeknél, akiknél kemoterápia és célzott szerek kombinációjával történő kezelést mérlegelnek. A molekuláris módosulások jellemzőinek és következményeinek alaposabb megismerése lehetővé fogja tenni a klinikai vizsgálatok következő generációjának elindítását, amelyek már nem a nagyméretű, nem szelektált betegcsoportok empirikus randomizálását követik, hanem a betegek előre meghatározott alcsoportjaiban végzett, specifi kus beavatkozásokat tanulmányoznak.

HUN 2015;2(02)

Klinikai Onkológia

2015. FEBRUÁR 10.

Az agydaganatok molekuláris diagnosztikája

REINIGER Lilla, HANZÉLY Zoltán, BÁLINT Katalin, TURÁNYI Eszter

Az elmúlt években nagy előrelépések történtek az agydaganatok molekuláris hátterének megértésében. A genetikai háttér feltérképezése új antitestek megjelenéséhez is vezetett, amelyek lehetővé teszik a molekuláris alcsoportok immunhisztokémiai azonosítását. A molekuláris szintű információk nagy valószínűséggel beépülnek a következő WHO klasszifi kációba, de a klinikai gyakorlat már most sok centrumban alkalmazza a genetikai/epigenetikai vizsgálatok eredményét a diagnózis és a terápiás döntések területén. A felnőttkori diffúz gliomák esetében az IDH, ATRX és 1p/19q kodeléció kimutatása segít azonosítani azokat az alcsoportokat, amelyek jobban korrelálnak a prognózissal és a várható terápiás válasszal, mint a hagyományos szövettanra épülő diagnózis. A gyermekdaganatok között a KIAA1549-BRAF fúziós gén a pilocytás astrocytomák jellegzetessége, míg a diffúz gliomákban a felnőtt astrocytomáktól, illetve oligodendrogliomáktól eltérően sem IDH, sem 1p/19q kodeléció jellemzően nem fi gyelhető meg. Felnőttekben nem gyakori, de a gyermekkori középvonali malignus gliomákban a Histon H3.3 fehérje mutációi patognomikusak. Medulloblastomákban is leírtak molekuláris alcsoportokat, és az ezekhez kapcsolódó antitestekkel a jelpálya-specifi kus kockázati besorolás ott is elérhető, ahol nincs mód molekuláris tesztekre. A genetikai és epigenetikai változások meghatározzák egyes daganatok biológiai viselkedését, ezeknek az információknak az integrálása a neuropatológiai gyakorlatba szükségszerű ahhoz, hogy a betegek a lehető legjobb ellátásban részesüljenek.

HUN 2015;2(01)

Klinikai Onkológia

2014. SZEPTEMBER 10.

A metasztatikus melanoma gyógyszeres kezelése

OLÁH Judit, GYULAI Rolland

A bőr melanomája alapvetően a jól kezelhető daganatok közé tartozik; ha korai stádiumban felfedezik és szakszerűen eltávolítják, ritkán terjed át más szervekre. Bár az esetek túlnyomó többségében a primer tumor szabad szemmel látható, mégis sok olyan beteg van, aki későn kerül megfelelő szakellátásra. Zömmel a betegek tájékozatlanságából eredő késlekedés az oka, hogy évente 300-400 beteget kezelünk áttétes melanomával hazánkban. A metasztatikus melanoma azonban manapság sem gyógyítható. A molekuláris genetikai kutatások eredményeképpen viszont forradalmi változásoknak lehetünk szemtanúi a melanomás betegek kezelésében. Napjainkban a klasszikus patológiai prognosztikai faktorok mellett a daganatokban kimutatható molekuláris eltérések (BRAF-, NRAS-, c-KIT-mutáció) ismerete is szükséges az egyénre szabott daganatellenes kezelés meghatározásában. A molekuláris célpontokat felhasználva a MAPK jelátviteli út egyes pontjainak gátlásával (BRAF- és MEK-gátlószerek) látványos javulást értek el a metasztatikus melanomában szenvedő betegeknél. Az immunrendszer ellenőrző pontjainak működését befolyásoló új gyógyszerek (CTLA4- és PD-1/PD-1L antitestek) soha nem látott hatékonysággal képesek megváltoztatni a melanomás betegek túlélési esélyeit. A közlemény azokat a legújabb kezelési lehetőségeket és a gyakorlat szempontjából legfontosabb eredményeket összegzi, melyek mérföldkőnek tekinthetők a melanomás betegek jövőbeni ellátásában.

HUN 2014;1(03)

Hírvilág

2013. NOVEMBER 19.

Ízelítő a kortárs magyar zenéből

Kortárs magyar zenei sorozat a Fészek Klubban

HUN

Hírvilág

2012. JÚLIUS 30.

RAC1 mutáció melanómában

A melanoma kialakulásához köthető génváltozatot azonosítottak

HUN

Hírvilág

2012. MÁJUS 10.

Genetikai változások a melanoma hátterében

Új a nap alatt: génmutáció is hozzájárul a melanóma kialakulásához

HUN

Lege Artis Medicinae

2012. JANUÁR 20.

A pajzsmirigydaganatok genetikai háttere

HALÁSZLAKI Csaba, LAKATOS Péter, KÓSA P. János, BALLA Bernadett, JÁRAY Balázs, TAKÁCS István

A molekuláris genetika ma már sok kórkép esetében nélkülözhetetlen diagnosztikai eszköz. A leggyakoribb pajzsmirigytumorokban kimutathatók olyan genetikai eltérések, amelyek a jövőben esetleg felhasználhatóak lehetnek a diagnosztikában.

HUN 2012;22(01)