Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 303

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 04.

Az űrhajósokat terhelő sugrázást mérik a magyar műszerek az Orion űrprogram MARE kísérletében

A NASA új Orion űrhajója, első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésére a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpontjának (EK) passzív detektorait is magával viszi, ezek segítenek majd felmérni, hogy mekkora és milyen sugárzás éri az űrhajósokat - olvasható abban a beszámolóban, amely MARE (MATROSHKA AstroRad Radiation Experiment) kísérlet részleteiről jelent meg az MTA EK honlapján kedden.

Lege Artis Medicinae

2019. JANUÁR 20.

Elfogadható-e az elfogadhatatlan? - Michael Haneke: Szerelem

SOPSITS Árpád

József Attila Nagyon fáj című versének fenti sorai jelenítik meg talán leginkább azokat az érzéseket, amelyeket Haneke Szerelem című filmje váltott ki belőlem. A hanekei életműből számomra ez a legmegrázóbb alkotás. Nem a témája miatt, hisz ezzel foglalkozik a filmek nagy többsége, hanem mert e témán keresztül Hanekének sikerül az emberi létezés mikéntjének a legmélyére eljutnia hazugság, illúzió, önbecsapás és szentimentalizmus nélkül.

Lege Artis Medicinae

2019. JANUÁR 20.

Egészséges öregedés - álom vagy valóság?

KAPÓCS Gábor

Az egészséges öregedés fogalma alatt azt értem, hogyan élhetünk tovább úgy, hogy közben testileg és szellemileg a legegészségesebbek maradjunk, hogy megvalósíthassuk önmagunkat, hogy alkotó életet élhessünk és minél tovább aktív részesei legyünk a számunkra fontos közösségek tevékenységeinek.

Hírvilág

2019. JANUÁR 10.

Mentőautó-szimulátor az SZTE-n

A helyszínre vonuló mentőautók pontos másával megegyező szimulátort adtak át a Szegedi Tudományegyetemen. Az ország egyik legmodernebb szimulációs körülményeit biztosító zárt mentőautó alkalmas a graduális és posztgraduális egészségügyi képzésekben a különböző mentési helyzetek, belgyógyászati, traumatológiai esetek, különféle közúti sérülések ellátásának gyakorlására, alapvető sürgősségi kórképek ismertetésére és gyakorlati oktatására.

Gondolat

2018. OKTÓBER 04.

Merj segítséget kérni!

Magyarországon ugyan csökken az öngyilkosságok száma, de még mindig az élmezőnyben vagyunk. Társadalmi beágyazódás, a magyar virtus, vagy a tabuk felelősek a rossz statisztikákért? Megannyi oka van annak, hogy miért állunk még mindig ennyire rosszul. Pedig az öngyilkosság megelőzhető, ezt vallja Oriold Károly, a 11 éve működő Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány alapítója, aki minden lehetőséget megragad, hogy ledöntse a tabukat és közbeszéd tárgyává tegye ezt az ügyet.

Idegtudományok

2018. SZEPTEMBER 18.

Evészavar Kongresszus 2018

A Magyar Pszichiátriai Társaság Evészavar Szekciója idén, 2018-ban hetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Evészavar Kongresszust. A szakmai program koordinálását az előző alkalmakhoz hasonlóan idén is Pászthy Bea és Túry Ferenc végezte. Az eseményt mintegy 130 szakember látogatta meg az alap- és szakellátás különböző területeiről.

Hírvilág

2018. MÁJUS 28.

Írjon mindenki összevissza, ahogy jólesik?

Ez a kérdés is elhangzik az A sirály a király? című zenés előadásban, mégpedig az írónő, Bosnyák Viktória szájából, aki nem csak önmagát adja, de egyben bagoly és papagáj is.

Hivatásunk

2018. ÁPRILIS 20.

,,Mi az árnyékban élünk, de jó is ez így”

KUN J. Viktória

,,Ma éreztem először eddigi szakmai életemben, hogy elismerik a munkámat, a rengeteg befektetett energiát, az álmatlan éjszakákat. Ez hatalmas erőt ad, kicsit megveregetem a saját vállam, hogy bármi lesz is, ez az én hivatásom, ennek élek és jó az, amit csinálok” - így fogadta Böjte Attila, az Országos Onkológiai Intézet műtős szakasszisztense, hogy az ,,Az év elhivatott fiatal szakdolgozója 2017” pályázat egyik jelöltje lett. Ez az élete, miközben 18 hónapos ikerfiai megtanították tervezve, felelősséggel élni.

Hírvilág

2018. MÁRCIUS 27.

Űrkutatási fejlesztő laboratórium nyílt Budapesten

Új űrkutatási fejlesztő laboratórium és tesztlabor nyílt hétfőn Budapesten, az MTA Energiatudományi Kutatóközpontban.

Hivatásunk

2018. FEBRUÁR 20.

A fizikai aktivitás pihenteti a lelket

LÓRÁNTH Ida

A betegágy mellett szolgálatot teljesítő ápolók fizikai és lelki terhei egyaránt súlyosak, amelyeket valamilyen módon oldani kell. Jaskó Attila, aki az Országos Onkológiai Intézet fej-nyak sebészeti osztály onkológiai szakápolójaként különösen nehéz területen dolgozik, sporttal, napi rendszeres testmozgással oldja a feszültséget.