Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 95

Hypertonia és Nephrologia

2011. SZEPTEMBER 20.

A magyar nefrológia nagyjai: Petrányi Gyula professzor (1912-2000). I. rész

SZALAY László

Egy nemzet csak hagyományainak tisztelete révén maradhat fenn, őrizheti meg identitását. Ezért is figyelemre méltó kezdeményezésnek tartom Radó János főszerkesztő úr részéről ennek a sorozatnak a megindítását. Petrányi Gyula professzor a XX. századi magyar belgyógyászat, ezen belül is a nefrológia és az immunológia kiemelkedő egyénisége, tevékenysége igen sokrétű volt. Munkásságáról készített összefoglalóm első része általános emberi nagyságával, valamint a glomerularis megbetegedések immunmodulációs kezelésében játszott szerepével foglalkozik. A második részben tárgyalom szerepét a veseszövettani vizsgálatok, a vesebetegek gondozása, szűrése, a művesekezelés elterjesztésében, a vesebeteg-ellátás fejlesztésében, valamint a klinikofarmakológia és a veseátültetés területén.

Gondolat

2011. SZEPTEMBER 13.

Sorsok – Új tüdővel ébredt Bécsben

Fogtechnikusi munkája miatt szilikózist kapott a 37 éves Rimóczy Gábor. Öt éve diagnosztizálták betegségét és rá egy évre meg is műtötték.

Klinikum

2011. AUGUSZTUS 15.

Megmenteni kétezer ember életét

A Magyar Gasztroenterológiai Társaság 52. Nagygyűlése alkalmából körkérdést intéztünk a hazai gasztroenterológia neves személyiségeihez.
Interjú dr. Döbrönte Zoltánnal, a Szombathelyi Markusovszky Kórház Gasztroenterológiai Osztályának vezetőjével, a LAM-díj idei nyertesével.

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Amíg nem robban a bomba

A betegek gondozását tűzte ki főcélul a Marfan Alapítvány.

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

A pártok egészségügyi szakértői a LAM-Klubban Jövőkép az egészségügyben

KÖBLI Anikó

Kormányzati ciklusokon átívelő, konszenzuson alapuló egészségpolitikára lenne szükség, amelynek kialakításában a választásokra országos listát állítani tudó pártok képviselői szerepet is vállalnának. Ám, mint azt Pusztai Erzsébet egykori népjóléti államtitkár (MDF) megfogalmazta: jó lett volna megtudni, hogy a potenciális kormányzó párt számít-e a LAM-Klub szakmai estjén résztvevők véleményére.

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

A probléma mögé látni - videointerjú Kapócs Gáborral

Interjú Kapócs Gáborral a Marmot-jelentés kapcsán. Egy városon belül is óriásiak a különbségek, a II. kerületben a várható életkilátások olyanok, mint Belgiumban, a VIII. kerületben pedig kis túlzással, mint mondjuk Indiában.

Gondolat

2011. AUGUSZTUS 15.

Az intézmény - összevonások is nehezítik a szervtranszplantációt

Remények szerint egyre több betegen végezhetnek majd szervátültetést Magyarországon az Eurotransplanthoz való csatlakozás után. De a donorszervek számának növeléséhez nem csak donorok hiányoznak, hanem egyéb feltételek is.

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Őssejtterápia és halálos bőrbetegség

Reményt kínál az őssejtterápia a halálos bőrbetegségben szenvedőknek

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Jogunk van tudni, de elhallgatják, hogy mi veszélyes és mi előnyös számunkra!

"Az egészségügyi hatóságnak igen szűk körön kívül nem feladata a termékek és szolgáltatások veszélyességének vizsgálata, jellemzően csak a gyártó vagy szolgáltató nyilatkozatát követelik meg." Az ABOSZ felhívása a betegek korrekt tájékoztatásának fontosságáról.

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Pillantás az egészségünkre Az OECD országok és Magyarország egészsége, 2010-ben

Elkészült az OECD országok, vagyis a 27. Európai Uniós tagország, valamint Izland, Norvégia, Svájc és Törökország egészségügyi és egészségügyi felmérése, melyet az OECD és az Európai Bizottság együttesen készített el.