Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 10

Lege Artis Medicinae

2024. FEBRUÁR 20.

Beszámoló az MTA Orvostudományi és a Biológiai Osztályai közös szervezésében megrendezett A mesterséges intelligencia (MI/AI) alkalmazása és perspektívája a biológiában és az orvostudományban. Tények és kérdőjelek című 2023. novemberi konferenciáról

BALKÁNYI László

Az elmúlt hónapokban sokat és sokszor hallunk a mesterséges intelligenciáról, itt, a LAM Mes­terséges intelligencia rovatában is. A terület fontosságát mutatja, hogy az MTA két (számunkra releváns) tudományos osztálya, akadémikus el­nö­keik, Ádám Vera és Lénárd László vezetésével 2023 novemberében konferenciát szervezett, ahol a hazai kutatásokról, gyakorlati eredményekről hallottunk érdekesebb beszámolókat.

Egészségpolitika

2023. SZEPTEMBER 13.

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2023. AUGUSZTUS 31.

A Magyar Stroke Társaság XVII. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XIV. Konferenciája Absztraktfüzet

Tisztelt Résztvevők! Kedves Kollégák! „Az alapellátástól a mesterséges intelligenciáig” – kongresszusunk idei címével, nagy szeretettel köszöntjük Önöket a Magyar Stroke Társaság XVII. Kongresszusán és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XIV. Konferenciáján. Visszatekintve az elmúlt évek kongresszusaira, el kell ismernünk, hogy a szervezők és a tudományos bizottságok tagjai évről évre, a komoly nehézségek ellenére is igazán kiváló munkát végeztek, és számos innovatív megoldással tették nem csak biztonságossá, de érdekesebbé is az összejöveteleket. Ezek közül jó néhányat, például az online felületen is elérhető, hibrid konferenciaszervezést idén is megtartottuk, azzal a szándékkal, hogy a programok minél szélesebb körben elérhetőek legyenek, és a jelenlévők is visszanézhessék a párhuzamos előadásokat. Nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt évek mindannyiunk számára ismert nehézségei után most először szervezhettük meg kongresszusunkat úgy, hogy azt a világjárvány már nem árnyékolja be. A korábbi konferenciák hagyományából építkezve mi is folytatjuk az innovációt, korszerűsítettük a programkínálatot, és időnként a programok formátumát is. Mivel az idei év kongresszusát – a Magyar Stroke Társasággal közösen – a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház szervezheti, saját, városi nagykórházi nézőpontunkat, lehetőségeinket és adottságainkat is bemutatjuk.

Hypertonia és Nephrologia

2023. JÚNIUS 18.

A magyar vesepótló kezelések 2020. évi jelentése az ERA-EDTA Regiszternek

KULCSÁR Imre, WÁGNER László, ROSIVALL László

A szerzők röviden ismertetik az ERA-EDTA (European Renal Association – European Dialysis and Transplantation Association) – ma csak ERA – Vesepótló Kezelések Regiszterének, illetve a hazai adatgyűjtések történetét. Ezt követően bemutatják a 2020. évre vonatkozó, krónikus vesebetegek (chronic kidney disease – CKD) KRT-incidens és prevalens betegszámait, amelyeket ismét jelentettek az ERA központi KRT Regiszterébe.

Hypertonia és Nephrologia

2023. JÚNIUS 18.

A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság (MAÉT) Országjárás Programjának eredményei

KOLOSSVÁRY Endre

A perifériás verőérbetegség növekvő előfordulása, következményei miatt mindinkább a közegészségügyi gondolkodás érdeklődési körébe kerül. A megbetegedéssel kapcsolatban Magyarországon és ezzel együtt Kelet-Közép-Európában epidemiológiai adat, az ellátással kapcsolatos ismeret kevéssé áll rendelkezésre. A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság (MAÉT) 2019-ben Országjárás Programot hirdetett.

Lege Artis Medicinae

2022. OKTÓBER 28.

Az artériás életkor meghatározásának klinikai jelentősége

BENCZÚR Béla, MIKLÓS Zsuzsanna, KULIN Dániel, NEMCSIK János

Az artériás öregedés, az emberi szervezet idősödésével együtt járó folyamat, egy adott egyén kronológiai életkorához képest az artériás életkora eltérő lehet. Ennek hátterében genetikai tényezők és számos rizikófaktor hatása áll. Annak ellenére, hogy a kockázatbecslési kalkulátorok nélkülözhetetlenek a prevenciós stratégiák megvalósításában, különbségeket tapasztalhatunk az előre jelzett és a valóban bekövetkező események számában.

Egészségpolitika

2019. FEBRUÁR 20.

Folyamatosan csökken klinikai vizsgálatok száma Magyarországon

Annak ellenére, hogy Magyarország mindig is az egyik legkedveltebb és legmegbízhatóbb klinikai vizsgálati hely volt mind a régióban, mind az Európai Unióban, az elmúlt négy évben ötödével csökkent hazánkban a gyógyszervizsgálatok száma. Ezt csak fokozhatja a 2020-tól életbe lépő egységes uniós szabályozás, amely a mi eddigi gyakorlatunkat vette alapul. A tendencia nemcsak a betegek számára, de nemzetgazdasági szempontból is komoly veszteséget jelent. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) széleskörű kormányzati együttműködést és hatékony lépéseket sürget a tendencia megfordításáért.

Hírvilág

2016. ÁPRILIS 14.

Az olajkatasztrófa miatt emelkedett az újszülött delfinek halálozási aránya

A 2010 és 2013 között partra sodródott, halva született vagy világra jötte után nem sokkal elpusztult delfinek számának növekedése valószínűleg az anyaállatok krónikus betegségeinek számlájára írható, a kórok a BP olajcég egy tengeri platformján bekövetkezett olajömléssel függnek össze.

Ideggyógyászati Szemle

2001. NOVEMBER 01.

Az agyi anatómiai szerkezetek és a kognitív működések kapcsolatának vizsgálata

SZENDI István, KISS Marianna, VÖRÖS Erika, CSERNAY László, JANKA Zoltán

A neuropszichiátria célja a különböző mentális zavarokban megfigyelhető neurokognitív eltérések elemzése és az eredmények többrétű felhasználása.

Ideggyógyászati Szemle

1964. FEBRUÁR 01.

A falusi betegek neurosisának kórokai

DR JUHÁSZ Pál

A vizsgált falu 629 lakosa közül 162-nél lehetett neurosist megállapítani, mely a falu összlakosságára vonatkozóan 25%-ot, a 19—40 életév korcsoportban 43%-ot jelent. Somatogen tényező 78 neuroticusnál volt kimutatható, ebből 23 hormonális regulatios zavar, 15 érrendszeri megbetegedés, 18 spondylosis. 146 neuroticusnál sikerült a psychotraumát meghatározni: tanulási és továbbtanulási probléma, családban előforduló alkoholizmus és egyéb idült megbetegedés, familiáris conflictus, túlterhelés, falusi környezettel szembeni elégedetlenség és ettől különválasztva a termelőszövetkezeti mozgalom többrétű problémája. A szerző részletesen elemzi az egyes kórokokat, a termelőszövetkezeti problémákat azonban külön tanulmányban kívánja tárgyalni.