A perifériás érbetegségek (peripherial arterial disease, PAD) ellátása a cardiovascularis betegségek legmostohább területei, egyrészt mert az ebben a betegségben szenvedők a legelhanyagoltabb, legkevésbé egész­ségtudatos réteg (elég, ha csak a nagy­mér­tékű nikotin- és az ehhez gyakran társuló alkoholabúzusra gondolunk), másrészt mert elégtelen a perifériás érbetegségek ke­zelésére specializálódott szakemberek, az angiológusok száma. Az ar­té­riás érszűkület kimutatása ráadásul nem is lenne nehéz, hiszen széles körben alkalmazható, olcsó funkcionális szűrő­vizs­gá­lat, a boka-kar index (ABI) áll ehhez a ren­del­kezésünkre, melyet az alapellátásban kötelező szűrő­vizs­gálatként írtak elő. Egyre jobbak a terápiás lehetőségeink is, hiszen mióta a ci­losz­tazolt bevezették, evidenciákon alapuló, a tüneteket mérséklő, a progressziót lassítani képes gyógyszeres kezelés áll rendelkezésre, melynek az alkalmazását mind a magyar, mind az amerikai irányelvek első osztályú ajánlásként javasolják. A ci­losz­ta­zolnak, mint PDE3-inhibitornak, komplex farmakológiai hatása van, ugyanakkor számos esetben nem alkalmazható, emiatt a pentoxifyllin sem szorulhat ki teljesen a terápiás fegyvertárból. Az új európai ajánlás a vérlemezkegátlók helyét is jól definiálja a PAD kezelésében. A gyógyszeres kezelés mellett az intervencionális radio­ló­gia ugrásszerű fejlődése is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ne kelljen több végtagot elveszíteni, amennyiben az érszű­kületet idő­ben felismerik.

Az alsó végtagi perifériás érbetegek endovascularis intervenciója után a megfelelő gyógyszeres kezelés nélkülözhetetlen az érpálya nyitva maradása, az életminőség javítása és a cardiovascularis rizikó csökkentése szempontjából. A cikkben az aktuális ajánlások alapján áttekintjük a rutingyakorlatban szükséges gyógyszeres kezelés lehetőségeit és a hosszabb távú cilosztazolterápia lehetséges előnyeit.

BEVEZETÉS - A Buerger-kór nem atheroscleroticus eredetű, szegmentális, gyulladásos, progresszív obliteratív érbetegség. Dominálóan az alsó végtag kis- és középnagy artériáit, valamint a vénákat is érinti. Szoros összefüggést mutat a dohányzással. ESETISMERTETÉS - A 37 éves erdei munkás, erős dohányos betegnél a Buerger-kór felső végtagi manifesztációjaként a kéz ujjain súlyos, acralis amputációt igénylő gangraenosus elváltozások jelentek meg. Komplex gyógyszeres, valamint bal oldali kémiai, jobb oldali sebészi sympathectomia és mindkét oldali takarékos necrectomia, a dohányzás elhagyása és két ciklus cyclophosphamid adása után a beteg állapota jelentősen javult, fájdalmai szűntek, és - bár korlátozott mértékben - mindkét kezét használni tudta. KÖVETKEZTETÉSEK - A Buerger-kór tisztázatlan etiológiájú betegség, nem könnyű diagnosztizálni. A jó prognózis ellenére az oki terápia napjainkban sem megoldott, így kezelésében bevetésre kerül minden olyan antithromboticum, haemorrheologiai, vasodilatator és immunszuppresszív szer, amelyekkel az eddigiekben kedvező eredményeket értek el.

A cardiovascularis betegségek kockázatfelmérése nélkülözhetetlen a mindennapi gyakorlatban, mert ez a betegségcsoport világviszonylatban, a fejlett országokban, a közép-európai régióban, így hazánkban is a legnagyobb halálozási arányszámokat adja. Megbízható világméretű felmérések alapján tudjuk, hogy az ischaemiás szívbetegség, stroke mellett ma már számolnunk kell a perifériás érbetegséggel és ide kell sorolnunk a 2-es típusú diabetest és a vesebetegségeket, így hasznosnak látszik az új elnevezés, vagyis az atheroscleroticus cardiovascularis betegségek kifejezés használata. A fentiek hátterében lévő kockázati té­nyezők közül kiemelkedik a dohányzás, a hypertonia, a dyslipidaemia, de egyre nagyobb jelentőséget kap a visceralis obesitas, a fizikai inaktivitás, az alkoholfogyasztás és a pszichoszociális státusz. Számolni kell azzal is, hogy az egyes té­nye­zők együttesen jelennek meg, és még tovább rontják a mortalitási rátát. A legnagyobb zavar abból adódik, hogy a cardiovascularis kockázatbecslés megvalósítási formáit nem egységes elvek szerint javasolták. Kétségtelen, hogy az ACC/AHA 2010. évi állásfoglalása az első helyes iránytű volt, mert a tényezők osztályozását és hasz­nossági értékét pontosan szabályozták. Ezen túlmenően azonban alapvető, hogy a kockázatbecslés során nemcsak a teljes (globális) becslést (táblákat, más formákat) kell figyelembe venni, hanem a kiterjesztett tényezőket (érstruktúra, elhízás, szociális státusz) jellemző egyéb fontos paramétereket is megszabott menetrend és előírás alapján kell értékelni. A jelenleg érvényben lévő szakmai, prevenciós irányelvek, általánosan elfogadott szakértői vélemények és saját tapasztalataink alapján mutatjuk be a cardiovascularis (CV) kockázatbecslés me­todikáját és a leghasznosabb becslési módszereket. Javaslatot teszünk a kockázatfelmérés módszerének módosítására.

A perifériás érbetegségek előfordulási gyakorisága és a halálozásban játszott jelentős szerepe miatt megfelelő kezelésük is nagyobb figyelmet érdemel. BETEGEK - A Semmelweis Egyetem Érsebészeti Klinikáján 45, érműtétre került beteget vizsgáltunk. EREDMÉNYEK - Bebizonyosodott, hogy a rutinszerűen alkalmazott acetilszalicilsav nagy részüknél (60%) - főleg a veszélyeztetettebb csoportokban - hatástalan volt. A clopidogrelkezelés viszont csak 11%-ban volt ineffektív. KÖVETKEZTETÉSEK - Az irodalom áttekintése és saját vizsgálataink alapján a szekunder prevencióra minden érbeteg esetében, de a veszélyeztetett csoportokban primer prevencióra is a clopidogrelt tartjuk az elsőként választandó thrombocytaaggregáció- gátlónak.