Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Az infekciókontroll az ápoltak és a kórházi személyzet védelmét szolgáló komplex rendszer, amelynek fontos eleme a fertőzések monitorozása. A kórházi ellátással összefüggő infekciók folyamatos felügyelete a betegbiztonság és a minőségbiztosítás egyik legfontosabb részterülete. Munkánk célja az intenzív ellátásra szoruló neurológiai betegek között előforduló, kórházi ellátással összefüggő infekciók mértékének felmérése, a jellegzetes fertőzési formák és a leggyakoribb kórokozók megismerése volt. A vizsgálatot fél éven keresztül végeztük az Országos Epidemiológiai Központ által meghirdetett HELICS módszertan szerint. Ennek alapján minden betegnél, aki legalább 48 órán át intenzív ellátásban részesült, megfigyeltük a fertőzéseket és a fertőzési kockázatokat (eszközhasználat, antibiotikum-terápia stb.). A féléves vizsgálat alatt megfigyelt 88 betegnél összesen 16 kórházi ellátással összefüggő fertőzést regisztráltunk, melyek között egyaránt előfordult mono- és polimikrobás infekció is. A fertőzéseket főként Gram-pozitív mikrobák váltották ki, de előfordult multirezisztens kórokozó is. A fertőzéstípusok közül egyértelműen a klinikai diagnózisú pneumonia dominált. Az alacsony mikrobiológiai mintavételi arány mellett regisztrált fertőzések a mintavétel gyakoriságának növelését indokolják, így még pontosabb fertőzési adatok nyerhetők. A standardizált fertőzési adatok összehasonlítása után az infekciókontroll megerősítését tartjuk a megelőzés legfontosabb feladatának.

Valamennyi sürgősségi osztály sikeres és hatékony működésének egyik kulcspontja a betegek, sérültek elsődleges állapotfelmérése után, azok gyors, pontos osztályozása az ellátás sorrendiségének meghatározása céljából. A tevékenység alkalmazásának feltétele a folyamat szabályozása, melynek része a megfelelő humánerőforrás szervezés, a képzés, az egyértelmű kompetenciák meghatározása és a beteg utak menedzselése. A szerző a Canadian Triage and Acuity Scale adaptálásával mutatja be a hazai sürgősségi osztályokon alkalmazható betegfelvétel és osztályozás folyamatát.

Bevezetés: Szerző bemutatja a Calicivírus okozta fertőzések kórházi halmozódásakor szükséges ápolói teendőkről készített ismeret-felmérésének eredményeit, melyet 7 (vegyesen invazív és non invazív profilú) betegellátó osztály szakképzett és szakképzetlen ápoló dolgozóinak körében végzett. A vizsgálat célja: Megtudni, mely kérdésekre kell a hangsúlyt fektetni az ápolók kórházhigiénés témakörű oktatásakor, melynek fontos része a kórházi osztályokon előforduló esetleges enterális járványok korai felismerése és a fertőzések továbbterjedésének megakadályozása. Vizsgálati módszerek és minta: A kutatás anonim kérdőíves módszert alkalmazott. A felmérés 2016. január 04-e, és 29-e között zajlott. A célpopuláció kiválasztásánál a szerző azokat a betegellátó osztályokat részesítette előnyben, melyeken az elmúlt 6 évben előfordult Calicivírus okozta járvány, melyet jelentettek az NNSR adatbázisába. Eredmények: A felmérésben 158 ápoló vett részt. A kapott eredmények szerint a betegápolók rendelkeznek ismeretekkel és tapasztalatokkal is a Calicivírus okozta fertőzésekről, azonban vannak hiányosságok is az ismeretek terén, különös tekintettel a kórházi fertőzés halmozódás esetén szükséges járványmegfékező teendőkre. Következtetés: Az alapoktatásban megszerzett ismereteket szinten kell tartani az enterális fertőzések tekintetében is, mivel a kórházi osztályok különösen kedveznek e fertőzések terjedésének a beteg állapotából adódó alacsonyabb személyi higiéne, és a több ágyas kórtermek által közösen használt vizes blokkok miatt.

A lázas neutropenia az onkológiai terápia egyik súlyos szövődménye. Kezdetben fatális kimenetelű infekció előjele lehet, később pedig a daganatgátló kezelés dózisintenzitásának csökkenését eredményezheti. Az érintett betegek optimális ellátása multidiszciplináris feladat, melynek számos feltétele van. Az adott intézmény epidemiológiai adatainak ismerete, az előre meghatározott ellátási stratégiák követése kedvezően befolyásolja a kezelés minőségét és kimenetelét. A kórokozók rezisztenciájának fokozódása, az antibiotikum-fegyvertár eróziója kapcsán ugyanakkor mind nagyobb felelősség hárul az onkológiai beteget kezelő klinikusokra. Ez az áttekintés azokat a gyakorlati kérdéseket veszi sorra, melyek a kezelés és a megelőzés szempontjából legnagyobb jelentőségűek.