Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Az elmúlt évtized onkológiai áttörése minden bizonnyal a CD19-specifikus CAR T-sejtek alkalmazása volt a különböző hematológiai kórképek kezelésében. A klinikai vizsgálatokban szerzett tapasztalatok, pá­ro­sulva a magánszektor és gyógyszeripar befektetéseivel, a meglévő CAR T-sejt-ké­szítmények kereskedelmi forgalmazásával, sok kutató figyelmét irányította rá az új típusú immunsejtekben rejlő lehetőségekre, és azok nem onkológiai célú fel­hasz­ná­lására. A közlemény célkitűzése, hogy rö­viden bemutassa azokat a preklinikai alkalmazásokat, ahol a CAR T-sejteket sikerrel próbálták ki autoimmun és infektológiai kórképekben.

A sürgősségi betegellátó rendszer része a gyermeksürgősségi ellátás, melynek szervezése és működtetése ugyanolyan alapelvek és konszenzusok alapján kell történjen, mint a felnőtt betegek sürgősségi ellátása. A gyermekek életkori, anatómiai, élettani sajátosságai miatt az állapotfelmérés, a kategorizálás, a diagnosztika, a terápiás beavatkozások és az ápolási folyamat kivitelezése speciális ismereteket, készségeket és kompetenciákat igényel a felnőtt sürgősségi ellátáshoz képest. A publikációban ismertetésre kerül a hazai intrahospitális gyermeksürgősségi ellátás betegfelvételi és osztályozási folyamata az ápolói kompetenciák vonatkozásában.

Valamennyi sürgősségi osztály sikeres és hatékony működésének egyik kulcspontja a betegek, sérültek elsődleges állapotfelmérése után, azok gyors, pontos osztályozása az ellátás sorrendiségének meghatározása céljából. A tevékenység alkalmazásának feltétele a folyamat szabályozása, melynek része a megfelelő humánerőforrás szervezés, a képzés, az egyértelmű kompetenciák meghatározása és a beteg utak menedzselése. A szerző a Canadian Triage and Acuity Scale adaptálásával mutatja be a hazai sürgősségi osztályokon alkalmazható betegfelvétel és osztályozás folyamatát.

A téma áttekintésének első részében a szédülés/vertigo definícióját ismertetem. A két panasz közötti fő különbség az érzés iránya, mely a vertigóra jellemző. A szédülés gyakori vezető panasz a mindennapi klinikai gyakorlatban, mely az életévek emelkedésével nő, ugyanakkor megfigyelhető a kognitív folyamatok csökkenése az életkorral, ami azt támasztja alá, hogy a szédülés megjelenésében kognitív folyamatok is szerepet játszanak. A szédüléses panaszok nagy népegészségügyi jelentőségét annak növekvő aránya adja. Az akut szédüléssel jelentkező súlyos állapot általában másodpercek-percek alatt kifejlődik, tehát a sürgősségi betegellátás körébe tartozik. Három gyakori kórforma a neuronitis vestibularis, a benignus paroxysmalis pozicionális vertigo, valamint a Meniere-betegség. Ha nincsenek perifériás vestibularis tünetek, centrális okokat kell keresni, mindenekelőtt a stroke jön számításba (lysis lehetősége). A különböző szédülés/vertigo formák elkülönítő kórismézését megkönnyítendő, táblázatban foglaltuk össze a tüneteket időrendi sorrendben, valamint a leggyakoribb congenitalis és szerzett nystagmusformákat is. Az akut és krónikus stádiumban lévő szédülés/vertigo terápiáját illetően kevés a kellően erős bizonyítékokkal szolgáló, megfelelő vizsgálat. Az in vitro és in vivo vizsgálatok, valamint metaanalízisek alapján a leggyakrabban használt gyógyszerek a vinpocetin, a betahistin és a piracetam. Közlemények adatai támasztják alá, hogy a piracetam mind perifériás, mind centrális eredetű vertigóban hatásos.