Magyarországon a főiskolai szintű ápolóképzés (BSc) megkezdése 1989-ben - majd az egyetemi szintű (MSc) ápolóképzés elindítása 2000-ben - indokolt, hiánypótló, a nemzetközi tendenciáknak megfelelő fejlesztés volt. Ugyanakkor az ápolóképzés felsőoktatási szintre emelését mind a mai napig nem követte a szakápoló képzés szerkezetének ezen szempontot is figyelembe vevő átalakítása, így a szakápoló képzések teljes köre mind a mai napig középfokú szinten zajlik. Nem történt meg továbbá az ápolói kompetenciakör (hatáskör) képzési szintenként differenciált meghatározása sem. Ezen okok jelentős mértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy a BSc ápolóképzés hallgatói létszáma drasztikusan csökkenő tendenciát mutat és a végzettek körében jelentős mértékű a pályaelhagyás mértéke is. Az egészségügy területén az ápolókkal kapcsolatos ezen problémákon túlmenően jelentős kihívást jelent az ápolói migráció, az egészségügyi ellátás növekvő költsége, az elöregedő társadalom, az egyes területekre mindinkább jellemző orvoshiány, valamint a diagnosztikai és terápiás eszközök alkalmazásához szükséges speciális ismeretek körének bővülése az ápolók vonatkozásában. Számos szakirodalmi példa támasztja alá ugyanakkor azt, hogy a megfelelően képzett BSc/MSc végzettséggel és kibővített kompetenciakörrel rendelkező ápolók alkalmazása mellett csökken az orvoshiány és a várakozási idő, valamint az ellátás költsége, csökken a halálozás, javul a betegek elégedettsége, illetve a kibővített feladatkörökkel/felelősségi körökkel párhuzamosan csökken a pályaelhagyás és a külföldi munkavállalás mértéke az ápolók körében. Mindezekből adódóan indokolt a BSc/MSc végzettségű ápolók felsőoktatási keretek közötti szakápoló képzésének és kiterjesztett hatáskörének megteremtése Magyarországon is, összhangban a nemzetközi gyakorlattal. Jelen közlemény szerzői a hazai bevezetés kereteire vonatkozó javaslatukat foglalják össze.

Vizsgálat célja: Feltárni, hogy a munkahelyi bizonytalanság miként befolyásolja a kiégettség, a pszichoszomatikus tünetek és az egészségi állapot megítélésének mértékét. Vizsgálati módszer és minta: Keresztmetszeti vizsgálat, melyet a szerzők saját szerkesztésű önkitöltős kérdőívvel végeztek a Mátrai Gyógyintézet dolgozói körében 2013-2014-ben. 29 ápoló válasza lett elemezve. Eredmények: Minél nagyobb a munkahelyen érzett bizonytalanság, annál nagyobb mértékű a kiégés (p=0,038; r=0,387). A burnout összefügg a saját egészségi állapot rossz megítélésével (p<0,001; r=-0,650) és a pszichoszomatikus tünetek megjelenésével is (p=0,003; r=0,530). Leggyakrabban hát és derékfájás, gyengeség és fáradtság, fejfájás és alvási problémák fordultak elő pszichoszomatikus tünetként. Következtetések: A bizonytalanság egyedül a kiégés mértékét befolyásolja, a többi vizsgált változóra nincs kimutatható hatással.

A mellkasi fájdalom panaszával a mentő-szakápolók gyakran találkoznak, akár önálló munkájuk, akár eset-, rohamkocsis kivonulások során. Fontos, hogy erről az esetleg életveszélyes tünetről minél többet tudva, minél naprakészebben állhassanak oda a beteghez. Segítve ezzel is a csapatmunkát és a beteg állapotának javulását, helyes kezelését (mentőápolói szinten). Mindezekhez szükséges az a differenciáldiagnosztikai tudás, amely felvázolja azokat a lehetséges kórképeket, amelyek okként szerepelhetnek a mellkasi fájdalom tünetével mentőt hívó betegek panaszai mögött. Ugyanakkor a mélyebb elméleti tudás segít megérteni a mentőtiszti/orvosi beavatkozások fontosságát egyes betegségek esetén, az időfaktor jelentőségét, vagy a sürgősség okát akkor is, ha látszatra nem tűnik súlyosnak a beteg állapota. A szerzők e tényezők ismerete által, arra vállalkoztak, hogy szakmai evidenciákkal alátámasztott, új ismereteket közöljenek az olvasókkal.

Vizsgálat célja: A szerzők célul tűzték ki a cisztás craniopharyngeomás betegeken 90Y szilikát és citrát kolloid oldattal létrehozott cisztákon belüli béta besugárzás meghonosítását, eredményességének vizsgálatát, továbbá a ciszták zsugorodásának időbeli, objektív meghatározását. A képfúziót nemzetközileg elsőként került alkalmazásra agydaganatok szövetközti besugárzásnak vezérlésére és ellenőrzésére. A szerzők vizsgálták továbbá a módszer alkalmazhatóságának vizsgálatát agydaganatok brachyterápiája során, műtétek előtt, alatt és hónapokkal, sőt évekkel a besugárzás után a betegek kontrollvizsgálatakor. Vizsgálati módszer és minta: 84 betegben 130 craniopharyngeomás cysta intracavitalis besugárzását végezték el Ittrium-90 kolloid izotóp oldattal. A cysta belső falára eső sugárterhelés 180-300 Gy között változott. A cystatérfogatokat CT-MRI fuzionált kontrollképeken csaknem 30 éven át követték. A szerzők a sugártervezést saját fejlesztésű szoftverrel, a CT-MR-PET képfúziót a BrainLab módszerével végezték. A matematikai, illetve statisztikai számításokhoz a Matlab és a MedCalc programcsomag került alkalmazásra. Eredmények: 130 stereotaxiás 90 Y β besugárzás eredményei cisztás craniopharyngeomákban. Cisztás CRF-k 80 %-os térfogat csökkenés; és a műtét után 7,5 éves túlélést eredményezett. A cisztás CRF térfogat csökkenését és többnyire félév után jelentős. Következtetések: Hosszú távú klinikai tapasztalat szerint az intracavitalis 90 Ittrium-brachytherapia noninvazív (azaz „csak egy célzott punkció”) és hatásos mód a recidív cystás craniopharyngeomák kezelése esetén. Izotóp behelyezéses műtétek minden tekintetben megfelelnek a minimálisan invazív eljárások kritériumának.

Az EONS - EUROPEAN ONCOLOGY NURSING SOCIETY / EURÓPAI ONKOLÓGIAI NŐVÉREK TÁRSASÁGA - 2014 november 20-22. között Budapesten tartotta elnökségének - BOARD - és tanácsadó testületének - ADVISORY COUNCIL - éves tanácskozását.