Magyar Orvos

Gyulladásos bélbetegségek és gondozásuk

GOLOVICS Petra, LAKATOS Péter

2013. MÁJUS 20.

Magyar Orvos - 2013;21(05)

A gyulladásos bélbetegségek előfordulása az utóbbi 20 évben ugrásszerűen megnőtt. A betegség oka ismeretlen, leggyakrabban a fiatal felnőttek érintettek. A lefolyás során számos szövődmény kialakulásával kell számolni (pl. szűkület, fisztula, daganat). A betegség diagnosztikája és gyógyszeres, illetve sebészi kezelési stratégia ugyanakkor jelentősen megváltozott.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Orvos

Az arthrosis

SZEKERES László

Az arthrosis az ízületek degeneratív megbetegedése (angolszász nyelvterületen osteoarthritis, OA). Az arthrosis a porc károsodásával járó ízületi megbetegedés, aminek eredményeként az ízületi porc mennyisége, minősége, elsősorban a fizikai/mechanikai tulajdonsága károsodik, az ízület funkciója romlik, integritása megbomlik.

Magyar Orvos

Krónikus kritikus végtagischaemia

GODINA Gabriella, SALLAI László, LÁSZLÓ Ágnes, JÁRAI Zoltán

Az alsó végtagi lokalizációjú perifériás verőérbetegség legsúlyosabb, a végtag elvesztésének közvetlen veszélyével járó formája a krónikus kritikus végtagischaemia. Az amputáció elkerülése céljából a hatékony és azonnali érlument helyreállító (revaszkularizációs) sebészi vagy endovaszkuláris eljárások alkalmazása szükséges.

Magyar Orvos

Apixaban jelentősége a stroke prevencióban pitvarfibrilláció esetén

ARADI Dániel

A pitvarfibrilláció a fejlett országok korosodó társadalmának egyre növekvő gyakoriságú krónikus betegsége, mely súlyos közvetlen és közvetett szövődményei révén az egyén, környezete és a társadalom számára is súlyos problémát jelent.

Magyar Orvos

A kutató szemével

RADNAI Anna

Prof. dr. Kappelmayer János professzor a DE OEC Laboratórium Medicina Intézetének igazgatója, nemzetközileg elismert kutató, elhivatott oktató, családapa és sportember, rendkívül széles érdeklődési körrel.

Magyar Orvos

A biszfoszfonátok indukálta állcsontnekrózis

VASZILKÓ Mihály

A biszfoszfonátok által kiváltott állcsont osteonecrosis már közel egy évtizede ismert betegség, mégis egyesek túlbecsülik az általa jelentett veszélyt, mások alulértékelik azt. A nemzetközi irodalom új információi és a klinikánkon kezelt 93 beteg kapcsán szerzett tapasztalatainkat foglaljuk össze ebben a közleményben.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex néhány aktuális kérdése: a szekunder progresszív forma

VÉCSEI László

A sclerosis multiplexben szenvedő betegek klinikai statusának hosszú távú romlása sok esetben független a relapsusoktól és az MRI-n igazolt új laesióktól. A szekunder prog­resszív sclerosis multiplex esetén az állapotrosszabbodás - megközelítően hat hónapos intervallum alatt - függetlenül halad előre a relapsus(ok)tól. Ugyanakkor a korai gyulladásos aktivitás és a gerincvelő-laesio mértéke hosszú időre előre jelzi a relapsussal kezdődő kórforma lefolyását. A PET-vizsgálatokkal igazolt „rejtett gyulladás” követése pedig sok segítséget nyújthat a betegség progressziójának követéséhez. Ezért a PET-képalkotás reménykeltő eljárássá válhat a jövőben a relapszáló-remittáló sclerosis multiplexből a szekunder progresszív sclerosis multiplexbe történő átmenet monitorozásakor. A legkülönbözőbb neurológiai betegségeknél - beleértve a sclerosis multiplext is - a „neuroaxonalis károsodás” az alapja a permanens rokkantság létrejöttének. Ezzel összefüggően a neurofilamentum-protein agyfolyadékban és vérben mért koncentrációja megemelkedik az idegrendszert ért laesiók esetén. Beigazolódott, hogy a magasabb neurofilamentum-szintet mutató betegek - függetlenül a klinikai és MRI-paramé­te­rektől - 2 és 5 év múltán lényegesen komolyabb agyi és gerincvelői károsodást szenvednek. A kinurenin-anyagcsere metabolikus termékeinek változásai pedig korrelálnak e betegség kezdeti-középsúlyos eseteiből a progresszív állapotba történő átmenettel. Remélhetőleg a kinureninek szérumból történő analízise a jövőben a kórkép egyik molekuláris biomarkere lehet. A szabad gyökök keletkezése a sclerosis multiplex progressziójának fontos faktora. Korábbi vizsgálataink során növekedett szabad­gyök-kelet­kezést igazoltunk és ezzel párhuzamosan a redu­káló komponensek koncentrációja is jelentősen megváltozott. Fontos előrelépés volt, hogy az EXPAND klinikai vizsgálat eredményeinek, valamint a sclerosis multiplex patomechanizmusával kapcsolatos újabb adatoknak az ismeretében a US Food and Drug Administration a közelmúltban engedélyezte a siponimod alkalmazását a sclerosis multiplex relapsus-remisszióval járó kórformáiban (aktivitással járó szekunder progresszív és relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben, valamint a klinikailag izolált szindrómában).

Klinikai Onkológia

A mikrobiom szerepe a daganatos betegségek kialakulásában és kezelésében

SCHWAB Richárd, BACSUR Emese, TORDAI Attila, PETÁK István

A mikrobiom gyulladásos és daganatos megbetegedések kialakulásában, illetve progreszsziójában játszott kóroki szerepére vonatkozó kísérletes adatok évek óta gyűlnek. Ezek közül fontos mérföldkő volt az a megfi gyelés, hogy az APC-mutáns egerekben steril körülmények között nem alakul ki a familiáris adenomatosus polyposis (FAP) típusú vastagbélrák. Ugyanebben a kísérletes modellben igazolni lehetett az Enterobacteriaceae és Fusobacteriaceae baktériumcsaládok közvetlen kóroki szerepét. Ismert a kemoterápia toxikus hatása a bélfl órára, ugyanakkor ma már az is felmerül, hogy ez a korábban csupán mellékhatásnak tartott jelenség része a daganatellenes hatásnak, különösen az adjuváns kezelések esetében. A személyre szabott onkológiai prevenció és terápia területén biztosra vehető, hogy a mikrobiom állapotának, mintázatának ismerete és célzott módosítása fokozatosan a terápiás eszköztár részévé válik. Már ma rendelkezésre állnak a mikrobiom molekuláris diagnosztikájának az első reprodukálható módszerei. Nagyszámú klinikai vizsgálat mellett egyre inkább a molekuláris patomechanizmussal kapcsolatos új ismeretekre és a „real-world” klinikai tapasztalatokra támaszkodhatunk a mikrobiom klinikai interpretációjakor. A jelen áttekintés a rutin klinikai gyakorlat szempontjából összegzi a terület kutatási eredményeit és ennek transzlációs lehetőségeit.

Hypertonia és Nephrologia

Fizikai edzés dializált betegeknél

SCHNEIDER Károly

A krónikus vesebetegség minden stádiumára jellemző a csökkent fizikai aktivitás és az ezzel összefüggő fokozott szív- és érrendszeri megbetegedés kockázata. A rendszeres testmozgás jótékonyan képes befolyásolni az idült vesebetegséggel, dializált állapottal, illetve mozgásszegény életmóddal összefüggésbe hozható metabolikus rizikót, gyulladásos állapotot, alacsony fizikai teljesítőképességet, izomsorvadást, javítva az életkilátásokat és életminőséget. Ennek megfelelően a nemzetközi és hazai szakmai ajánlások minimum heti 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást - minimum öt nap, 30 perc időtartamban - javasolnak. Dializált betegek részére konkrét ajánlások nem állnak rendelkezésre. A cikkben a teljesség igénye nélkül, részben saját tapasztalatainkat felhasználva, javaslatokat fogalmazunk meg a dializáltak testmozgás-lehetőségeiről.

Ideggyógyászati Szemle

[A delírium előfordulása koszorúér-betegeket ellátó intenzív osztályon; etiológia, betegjellemzők, prognózis]

ALTAY Servet, GÜRDOGAN Muhammet, KAYA Caglar, KARDAS Fatih, ZEYBEY Utku, CAKIR Burcu, EBIK Mustafa, DEMIR Melik

[A delírium gyakran jelentkezik intenzív osztályon ápolt betegek körében, és rossz prognózissal társul. A de­lírium intenzív osztályos ellátása leginkább általános és palliatív intenzív osztályos adatokon alapul. Ebben a vizsgálatban azt a célt tûztük ki, hogy megállapítsuk a delí­rium incidenciáját és sajátosságait coronaria intenzív osztályon (CICU), továbbá megállapítsuk prognózisát, életkori eloszlását és a betegkimenetre gyakorolt hatását. A vizsgálatba egy tercier egyetemi kórház CICU-ján 2017. augusztus 1. és 2018. augusztus 1. között ápolt betegeit vontuk be. Részletesen tanulmányoztuk a betegdokumentációkat, rögzítettük a demográfiai, klinikai és laboratóriumi paramétereket. A delírium diagnózisát pszichiáter konzulens erôsítette meg. A betegeket két csoportra osztottuk (delírium vs. delíriummentesség), megállapítottuk a két csoportba kerülô betegek sajátosságait a vizsgálat kezdetén, és prognózisukat a kórházi ápolás és az utánkövetés során. Életkori sajátosságok alapján négy csoportba osztottuk a pácienseket: <65 éves, 65–75 éves, 75–84 éves és > 85 éves, és a különbözô életkori csoportok között összehasonlítottuk a delí­rium incidenciáját, sajátosságait és prognózisát. 1108, különbözô indikációk miatt intenzív osztályon ápolt beteget vontunk be a vizsgálatba (átlagos életkor: 64,4 ± 13,9 év; 66% férfi). Az összes beteg 11,1%-a esetében alakult ki delírium a CICU-n. A delí­riumban szenvedô betegek idôsebbek voltak, több kísérô betegségben szenvedtek, magasabb volt a szervezetük gyulladásos szintje, és magasabb volt a mortalitásuk is a kórházi ápolás során, mint azok esetében, akiknél nem alakult ki delírium (p < 0,05). A delirálók csoportjában az átlagosan 9 hónapos utánkövetés során szignifikánsan magasabb volt a kórházi újrafelvétel, az ismételt infarktus, a kognitív diszfunkció, a pszichiátriai kezelés szükségessége és a mortalitás is (p < 0,05). Az életkori alcsoportok szerinti felosztásban a delirálók csoportjában az életkor elôrehaladtával szignifikánsan nôtt a delírium és a mortalitás incidenciája egyaránt (p < 0,05). Amennyiben a coronaria intenzív osztályon ápolt betegnél delírium alakul ki, megnô a morbiditás és mortalitás incidenciája a kórházi ápolás alatt és az utánkövetés során is. A delírium gyakrabban fordul elô geriátriai betegek és társbetegségekkel küzdôk körében, és rosszabb prognózissal társul. A delírium mielôbbi felismerése érdekében a nagy kockázatú betegeket szorosan után kell követni.]

Hypertonia és Nephrologia

Kardiometabolikus változások és a hypertonia kialakulása versenysportolóknál pályafutásuk befejezését követően

LELBACH Ádám, KÁNTOR Márk, KOLLER Ákos

A rendszeres testmozgás alapvető fontosságú az öregedési folyamatok lassításában (például artériás érfal átépülés/merevség, anyagcsere, testsúly), azonban a versenysport jótékony hatása az említett folyamatokra, az irodalmi adatok alapján – különösképpen az úgynevezett erősportolóknál – megkérdőjelezhető. Ennek megfelelően a fizikai aktivitás cardiovascularis rendszerre kifejtett jól ismert jótékony hatásai ellenére kevés információval rendelkezünk az igen intenzív versenysportnak a sportkarrier abbahagyását követően jelentkező cardiovascularis hatásairól. Jelen irodalmi összefoglaló az aktív versenysportnak és az azt követő időszaknak a kardiometabolikus rendszerre, különös tekintettel a szisztémás vérnyomásra kifejtett késői hatásait és a metabolikus szindróma kialakulását tekinti át. Ezen változások során egy nagy teljesítményű cardiovascularis és anyagcsererendszer alakul ki a magas intenzitású munka elvégzéséhez, majd az hirtelen leáll, de a jelentős táplálékbevitel folytatódik. Régóta ismert, hogy a hypertonia a cardiovascularis betegségek kialakulásának jelentős patogenetikai faktora, amelynek egyik fontos patomechanizmusa a nagy- és közepes artériák rugalmasságvesztése, majd az arterio- és atherosclerosis kialakulása, amely szisztolés hypertonia kialakulásához vezet. Az érfalkárosodásban fontos szerepet játszanak a gyulladásos mechanizmusok és a thrombusképződés. A mikroerek tónusának növekedése szintén jelentős hatású, csökkentheti különböző szervek vérellátását, beleértve a coronariakeringést is. Számos kóros elváltozás a versenysport abbahagyását követően kialakuló elhízással és egyéb anyagcsere-eltéréssel (megnövekedett glükózintolerancia, inzulinrezisztencia, 2-es típusú diabetes mellitus) válik nyilvánvalóvá, valamint a következményes renin-angiotenzin rendszer aktivációjával, ami a nátriumretencióval együtt a magas vérnyomás kifejlődéséhez vezet. Bizonyított, hogy a nem versenyszerű sportolás, dinamikus jellegű aerob fizikai aktivitás fontos szerepet játszik a hypertonia megelőzésében. A frekvencia, intenzitás, idő és típus (FITT) program alapján történő fizikai aktivitás ajánlása egy olyan elsődleges és mindennapos terápiás megközelítés, amely a szív- és érrendszerrel kapcsolatos alapkutatás eredményeit átülteti a hypertonia kezelésébe, így az egészségi állapot alapján egyénre szabott fizikai aktivitás programot/terápiát lehet nemcsak a sportkarrierjüket abbahagyó versenysportolók számára, hanem széles társadalmi körben a betegek részére is biztosítani.