Magyar Orvos - 2014;22(01-02)

Magyar Orvos

2014. MÁRCIUS 30.

Új terápiás lehetőségek az emlődaganatok kezelésében

BOÉR Katalin

Az emlőrák kezelésében alkalmazott szisztémás gyógyszeres terápiának mind a korai, mind az áttétes stádiumú daganatokban jelentős szerepe van. Szisztémás gyógyszeres kezelés során kemoterápia, hormonterápia és biológiai célzott gyógyszerek, illetve ezek kombinációi kerülnek alkalmazásra. A korai stádiumú daganatoknál a relapszusok kockázatának csökkentése, és ezáltal a túlélés javítása a cél, míg áttétes esetekben a gyógyszerek adása a betegség stabilizációját, a túlélés meghosszabbodását és a tünetek enyhítését eredményezi.

Magyar Orvos

2014. MÁRCIUS 30.

A vizeletvizsgálat eredményeinek gyakorlati értékelése

TISLÉR András

A vizeletvizsgálat az egyik leggyakrabban végzett, könnyen hozzáférhető, nem invazív laboratóriumi módszer. Az anamnézis, a fizikális vizsgálat és szérum kémiai vizsgálatok mellett a vizeletvizsgálat központi szerepet játszik a heveny és krónikus vesebetegségek diagnosztikájában és követésében. Emellett gyakran a kóros vizeletlelet az egyébként panaszmentes egyénnél a vesebetegség egyetlen tünete. A vizeletvizsgálat három összetevője a makroszkópos megtekintés, a leggyakrabban vizelet-tesztcsíkkal végzett kémiai analízis és a vizeletüledék mikroszkópos vizsgálata. Ezen összetevők eredményeinek megfelelő értékelése minden klinikus számára elengedhetetlen. A jelen összefoglaló ehhez kíván segítséget nyújtani.

Magyar Orvos

2014. MÁRCIUS 30.

Endokrin hipertóniák

TÓTH Miklós

Endokrin hipertónia alatt - tágabb értelemben - az agyalapi mirigy, pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, vesék ás mellékvesék számos betegségéhez társuló magas vérnyomást értünk. Gyakorisága, illetve gyakorlati jelentősége miatt jelen közleményünkben három kiemelt fontosságú endokrin kórképhez, a primer hiperaldoszteronizmushoz, a phaeochromocytomához és a Cushing-szindrómához társuló hipertónia legfontosabb diagnosztikus és terápiás kérdéseit ismertetjük. Mindhárom kórképben közös, hogy súlyos, terápia-rezisztens hipertóniára vezet- (het)nek, ezért minden súlyos, nehezen kezelhető hipertóniás beteg esetében mérlegelni kell fennállásuk lehetőségét.

Magyar Orvos

2014. MÁRCIUS 30.

Növekedési zavarok gyermekkorban

PÉTER Ferenc

A növekedés folyamatának értékelését friss hazai magasság és növekedési sebesség referenciaértékek teszik lehetővé. A növekedési zavar kialakulásának hátterében genetikai és környezeti tényezők jelentősen gyakoribbak, mint az endokrinológiai mechanizmusok hibája. Növekedési hormonhiány, az optimális felnőtt magasság elérését veszélyeztető korai, illetve késői nemi érés kezelésére egyre jobb és folyamatosan fejlődő lehetőségek állnak rendelkezésre. Néhány nem endokrin növekedési zavar esetében is gyakorlattá vált a növekedési hormon (farmakológiás dózisú) adása; ezek hosszú távú értékelése nem tekinthető lezártnak. Több növekedési zavartípus kezelése még nem megoldott.

Magyar Orvos

2014. MÁRCIUS 30.

Jódizotóp-kezelés rosszindulatú tumorokban

KONRÁDY András

A rosszindulatú daganatok kezelésében fontos szerepet játszanak a radioaktív izotópok, melyek közül a radiojód (131-I) akkor alkalmazható, ha azt a daganatsejt felveszi. Ez leggyakrabban a pajzsmirigy folliculus sejtjeiből kiinduló tumorok esetén fordul elő. A következőkben összefoglaljuk a jódizotóp-kezelés indikációit, a terápia előtti tennivalókat, az alkalmazás módját és eredményeit, valamint kitérünk a lehetséges mellékhatásokra.

Magyar Orvos

2014. MÁRCIUS 30.

Agyat célzó reklámmerénylet

LÓRÁNTH Ida

Az orvostudomány kutatási eredményeit, legújabb eszközeit ma már nemcsak a gyógyításban használják fel, hanem az élet számos olyan területén, amelyről aligha jutna eszünkbe az orvosi tevékenység. Ilyen például a neuromarketing, amely a vásárlók kognitív, affektív és szenzomotoros képességeit kihasználva éri el, hogy egy-egy árucikket, szolgáltatást kívánatosabbá tegyen a fogyasztói társadalom számára.

Magyar Orvos

2014. MÁRCIUS 30.

Újabb áttörés a HCV-fertőzés terápiájában Megkapják a betegek?

A világon mindenhol egyre inkább érzékelik a szakértők és a döntéshozók, hogy mennyire fontos a hepatitis C vírussal fertőzött betegek szűrése. A kezelést igénylő krónikus C vírus hepatitises betegek kevesebb mint fele tud betegségéről, és kezelésben is részesül. A súlyos stádiumban lévő páciensek száma várhatóan növekedni fog, míg maga a betegség az elkövetkező években az új gyógyszerek hatására gyógyítható lesz. A legújabb készítményekkel - amelyeket Amerikában már törzskönyveztek, Európában pedig megkezdték törzskönyvezésüket - a gyógyulási arány 90-100% közé esik.

Magyar Orvos

2014. MÁRCIUS 30.

Nanotechnológia az gyógyításban

LÓRÁNTH Ida

A nanotechnológia alig pár évtized leforgása alatt a tudományos kutató műhelyek zárt világából meghódította a hétköznapi élet számos területét. A különleges tulajdonságokkal felruházott, szinte felfoghatatlanul apró molekulákból álló anyagok az elektrotechnikától, informatikától az autógyártásig, nemzetvédelmi technológiáig mindenhol előfordulnak. Az innováció a gyógyítást, a gyógyszeripart sem kerülte el. Az új technológia óriási lehetőségeket kínál, ám számos szakértő annak veszélyeire is figyelmeztet.

Magyar Orvos

2014. MÁRCIUS 30.

3D-terápia és ribavirin HCV-fertőzésben

Az AbbVie közzétette az 1-es genotípusú (GT1) hepatitis C vírus (HCV) okozta krónikus fertőzésben szenvedő betegek esetében alkalmazott, egyelőre vizsgálati fázisban lévő, háromféle közvetlenül ható vírusellenes szer kombinációjával (ún. 3D-terápia) és ribavirinnel végzett kezelés eredményeit.

Magyar Orvos

2014. MÁRCIUS 30.

Húzóember itthon a világ élvonalából

SCHAFF Zsuzsa

Pályája nemzetközi szinten is ragyogónak számít, a vele folytatott beszélgetés azonban nem emiatt emlékezetes, hanem derűs, egyenes, bölcs személyiségének köszönhetően, ami az alábbi sorokon is átüt.