2007;6(05)

Akik követik a klinikai immunológiai szakirodalmat és az ehhez kapcsolódó immunológiai alapkutatásokat, azok számára egyre nyilvánvalóbb, hogy az autoimmunnak tartott kórképeken belül körvonalazódik egy, összefoglalóan immunmediált inflammatoricus betegségeknek (IMID) nevezett betegségcsoport. Ide tartozik a rheumatoid arthritis, a spondylarthropathiák, a psoriasis, a gyulladásos bélbetegségek (elsősorban a Crohn-betegség), sőt, tágabb értelemben a sclerosis multiplex és egyes szisztémás vasculitisek is.

Az endothelsejtek funkciója messze túlmutat azon a régóta ismert szerepen, hogy válaszfalat képezzen a vér és a szövetek között. A legkülönbözőbb stimulusok futnak össze az endothelsejtekben, amelyek jelintegrátorként működve, a bejövő információ alapján szervezetünk több létfontosságú folyamatát szabályozzák. E folyamatok közül az egyik leglényegesebb az immunválasz. Befolyásolják a leukocyták vándorlását (homing), anatómiai hely, aktiváltsági állapot- és értípusfüggő módon, felszíni adhéziósmolekula- mintázatuk és citokintermelésük által. Fő hisztokompatibilitási komplex- (MHC-) és kostimulációs molekulákat expresszálnak, ezáltal hatékonyan tudják bemutatni az antigéneket a T-sejteknek. Az endothelsejtek fenotípusán múlik, hogy vajon az antigénbemutatás aktivációt vagy toleranciát indukál- e. Komplementreguláló molekulákat hordoznak felszínükön, és saját maguk is képesek komplementfehérjéket termelni. Részt vesznek az immunglobulinok katabolizmusában és az immunkomplexek keringésből való eltávolításában. Végül, a gyulladás folyamatát több ponton, többféle mechanizmus által is szabályozzák, ami alapvetően befolyásolhatja az immunválasz lezajlását.

A szervezetet érő gyulladásos stimulus hatására kialakuló, az érintett szövet felé irányuló intenzív fehérvérsejt- áramlást többlépcsős folyamat követi, amelynek végeredménye leukocytaextravasatio a posztkapilláris venulák területén. Az utóbbi időben egyre intenzívebben vizsgálják a fehérvérsejtek és az érendothel laza, majd szoros kapcsolódásában részt vevő adhéziós molekulák működését. Erre különösen alkalmasak a gyulladásos állatmodellek; ezek segítségével nagyszámú, a betegség azonos stádiumában lévő egyed vizsgálata lehetséges. Az egyes adhéziós molekulák ellen termelt monoklonális antitestek használata mellett egyre inkább tért hódítanak a különböző, az adott vizsgálatban kulcsfontosságú molekulára nézve knock out, illetve transzgenikus állatcsoportokkal végzett kísérletek. A kérdéses molekulák hiányában kialakuló, a kontrollhoz viszonyított morfológiai különbségek, a gyulladás indukálása során termelt eltérő citokinprofil stb. értékelésén túl nagy jelentőségűek az intravitális mikroszkópiával végzett vizsgálatok, amelyek segítségével a fehérvérsejt-endothel interakciók dinamikája in vivo körülmények között vizsgálható. Az állatkísérletek során az egyes adhéziós molekulák viselkedése szempontjából olykor ellentmondásos eredmények születnek; ez megerősíti azt a tényt, hogy a gyulladásban részt vevő effektorsejtek és az aktivált endothel interakcióinak hátterében bonyolult, máig nem teljesen tisztázott mechanizmusok és tényezők állnak.

BEVEZETÉS - A psoriasis krónikus gyulladásos bőrbetegség; az érintett bőrben és a perifériás vérben jelen lévő interferon-γ- (IFN-γ-) és interleukin-4- (IL-4-) termelő CD4+ és CD8+ T-sejtek megváltozott aránya jellemző. Hogy pontosabban jellemezhessük ezeket a sejteket és az általuk termelt citokineket érintő változásokat, psoriasisos betegek perifériás vérében határoztuk meg az IFN-γ+, IL-4+, IL-10+ Thelper- és Tcitotoxikus-sejtek arányát és új megközelítésként abszolút számát. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Intracelluláris citokinjelölés és áramlási citometria segítségével vizsgáltuk a sejtasszociált citokinexpressziót, a szérumcitokinszinteket pedig ELISA módszerrel határoztuk meg 35 psoriasisos beteg és 15 kontrollszemély mintáiban. EREDMÉNYEK - A CD4+/IFN-γ+ sejtek esetében szignifikánsan magasabb sejtarányt (p<0,008) és abszolút sejtszámot (p<0,009) figyeltünk meg betegeinknél (28,3±8,8% és 237 216±134 154 sejt/ml) az egészséges kontrollokhoz viszonyítva (21,0±6,8% és 135 772±50 212 sejt/ml). Ezzel szemben a CD4+/IL-4+ sejtek aránya és abszolút sejtszáma szignifikánsan kisebb volt a psoriasisos betegeknél (0,45±0,67% vs. 1,01±0,48%, p<0,0001; 3229± 3724 vs. 5117±4171 sejt/ml, p<0,05). A CD8+ Tsejtek esetében csak a CD8+/IL-10+ sejtek aránya és abszolút sejtszáma volt szignifikánsan magasabb a betegekben a kontrollokéhoz viszonyítva (5,49± 5,42% vs. 1,59±0,78%, p<0,003 és 19 799± 17 412 vs. 5564±2794 sejt/ml, p<0,03). Habár nagyobb IFN-γ-, illetve kisebb IL-4- és IL-10-szérumkoncentrációt mértünk psoriasisos betegeinknél, ezek az eltérések nem bizonyultak szignifikánsnak. A különböző citokinparamétereket összevetve, a szérumcitokinszintek csupán a citokinpozitív sejtek abszolút számával mutattak bizonyos összefüggést, míg ezen sejtek százalékos arányával nem. KÖVETKEZTETÉSEK - Eredményeink további bizonyítékot szolgáltatnak a citokinszabályozás Th1 irányú eltolódásáról psoriasisban, továbbá felvetik azt, hogy a citokinpozitív helper és citotoxikus T-sejtek abszolút számának meghatározása segítheti a Th1/Th2 eltérések jellemzését különböző betegségekben.