Az endothelsejtek, a leukocyta-endothel kölcsönhatások és az angiogenezis kiemelt jelentőségű folyamatok a gyulladás kialakulásában, ezáltal az arthritisek és autoimmun kórképek patogenezisében. Ez a terület a kutatás és fejlesztés szempontjából igen forrongó, ezért időről időre át kell tekinteni a legújabb molekuláris mechanizmusokat és az ezeken alapuló új terápiás próbálkozásokat. A szerzők bemutatják az endothelsejtek főbb funkcióit, a leukocyták érpályából való kilépésének és a gyulladás során zajló felhalmozódásuknak sejtes és molekuláris alapjait. Az endothelsejtek számos mediátort - így interleukin- 1-et (IL-1), IL-6-ot, IL-8-at és chemokineket - termelnek. A leukocyta-endothel adhézióban elsősorban a β1- és β3-integrinek és a szelektinek (E-, Lés P-szelektin), valamint ligandjaik vesznek részt. Az utóbbi évek kutatásai tárták fel több gyulladásos mediátor - citokin, kemokin, mátrixbontó enzim - angiogén, illetve angiosztatikus tulajdonságát. Kiemelt fontosságúak a hypoxia, a vascularis endothelialis növekedési faktor (VEGF), angiopoetin rendszer és a β3-integrinek által közvetített mechanizmusok. Újabb ismeretekre tettünk szert a sejtadhézió, a sejtmigráció és az angiogenezis szabályozása terén is. A sejtadhézió-, kemokin- és angiogeneziskutatás fontos gyakorlati, klinikai perspektívákat vetít elénk, elsősorban a gyulladásgátlás és a rákellenes terápia területén, mivel számos molekula válhat terápiás célponttá. A VEGF-antagonisták, az integrin elleni antitestek, a kemokin- és kemokinreceptor-gátlók, a thalidomid a fejlesztés első vonalában állnak.

BEVEZETÉS - Az áramlási citométerek számos sejtpopulációban teszik lehetővé több sejtélettani folyamat egyidejű (real-time) monitorozását. A vizsgálatok során a sejtbe olyan festéket juttatnak, ami gerjesztés hatására fluoreszkál, és az általa kibocsátott fluoreszcens jel érzékenyen követi a vizsgálandó paraméter változását. Bár a technikai lehetőségek adottak, ezek az eljárások eddig nem terjedtek el sem a kutatásban, sem a klinikumban, mivel eddig nem állt rendelkezésre olyan algoritmus, amellyel jól jellemezhető volna a több milliónyi mérési pont megoszlása és a vizsgált paraméter kinetikája. ANYAG, MÓDSZER, EREDMÉNYEK - Munkacsoportunk kidolgozott egy módszert, ami alkalmas arra, hogy függvények illesztése révén leírható legyen a fluoreszcens jelek időbeli változása, megoszlása, és így lehetőséget nyújt két független mérés statisztikai összehasonlítására. Ezen túl két olyan kísérleti rendszert dolgoztunk ki FACS Aria áramlási citométerre, amelyekkel egy időben monitorozható kétféle sejtcsoporton - például CD4+ és CD8+ sejteken - a sejtek kalciumszintje, a reaktív oxigéngyök és a mitochondriumpotenciál változása, vagy a sejtmembránfeszültség, a nitrogén-monoxid és a mitochondrialis kalciumszint változása. KÖVETKEZTETÉSEK - Ez a technika használható kutatási célra - például a vegyületek immunmoduláns hatására -, illetve diagnosztikus vizsgálatokra (például különböző betegségekben a lymphocytaaktiváció változásának a jellemzésére).

2008;7(01-02)

BEVEZETÉS - A monocyta chemoattractant protein- 1 (MCP-1) egy β-kemokin, amely a mononukleáris granulocytáknak a gyulladás helyére vonzásában játszik szerepet. A T-sejtek egyik transzkripcionális faktorát T-betnek nevezik. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Az MCP-1-2518 G/A és a T-bet 310 C/G (His33Gln) polimorfizmusokat és a specifikus genotípusok megoszlását vizsgáltuk 45, primer Sjögren-szindrómában (pSS) és 51, szisztémás lupus erythematosusban (SLE) szenvedő betegen, valamint 320 egészséges kontroll véradón. Az MCP-1-2518 G/A és a T-bet 310 C/G polimorfizmusokat molekuláris genetikai módszerekkel határoztuk meg tisztított DNS-ből. EREDMÉNYEK - Az MCP-1-2518 AG heterozigóta genotípus gyakorisága csökkent SLE-ben, míg az MCP-1 AA homozigóta genotípus frekvenciája gyakoribb volt a kontrollcsoporthoz viszonyítva (13,7% vs. 5,9%; Pearson-féle χ2-teszt 6,125, nem szignifikáns.). Elemezve az MCP-1 vad (GG) és AA homozigóta genotípusok frekvenciáját pSS-ben, az AA homozigóta genotípus gyakoribb volt a kontrollokhoz képest (82,8%:17,2% vs. 90,7%:9,3%; Pearson-féle χ2-teszt 1,755, nem szignifikáns). Hasonló tendenciózus asszociációk voltak megfigyelhetők az SLE-csoportban (81,6%:18,7% vs. 90,7%:9,3%; Pearson-féle χ2-teszt 2,811, p=0,094, nem szignifikáns). Nem tudtunk kimutatni szignifikáns korrelációt a vizsgált MCP-1-2518 G/A és a T-bet 310 C/G polimorfizmusok és a betegekben korábban meghatározott TNF- α -308 G/A és -238 G/A allél polimorfizmusok között. A T-bet CG heterozigóta és CC (vad) homozigóta genotípusok frekvenciája egyenlőnek bizonyult a két vizsgált autoimmun kórképben. A T-bet GG homozigóta genotípus nem fordult elő sem SLE-ben, sem pSS-ben, így esetlegesen protektív faktorként szerepelhet. KÖVETKEZTETÉSEK - A fent említett polimorfizmusok és a TNF-α -308 és -238 polimorfizmusok között nem volt szignifikáns korreláció. Az MCP-1 G/A és a T-bet C/G polimorfizmusok vizsgálatának prognosztikus jelentősége lehet az SLE és pSS jövőbeni kutatásában.

BEVEZETÉS - A pseudolymphomák felismerése és hatásos kezelése sokszor okoz gondot a klinikusok, patológusok számára. A diagnózist mindig a két szakma közös álláspontja alapján állítják fel. ESETISMERTETÉS - A 38 éves férfibeteg anamnézisében krónikus sinusitis, rhinitis allergica, asthma bronchiale, könny- és nyálmirigyduzzanat, majd ethmoidectomia, polypectomiák szerepelnek. Ismételt, az exokrin mirigyekből és a nazális nyálkahártyából vett szövettani mintavételek krónikus, nem specifikus, néhol hegesedéssel járó gyulladást igazoltak; a beteg csak tüneti terápiában részesült. Harmincéves korában jelentkezett bal oldali unilateralis exophthalmusa. Harmincnégy éves korában a klinikánkon elvégzett CT-, illetve MR-vizsgálattal a tünetek hátterében a n. opticust is komprimáló pseudotumor orbitae gyanúja merült fel. A pajzsmirigybetegséghez társult autoimmun ophthalmopathia lehetőségét kizártuk, vasculitis és Sjögren-szindróma sem igazolódott. A n. opticus dekompressziója céljából medialis orbitotomiát kellett végezni; az orbita szövetéből vett ismételt biopszia egyértelműen igazolta a pseudotumor orbitae lymphoid altípusát. Metilprednisolon-lökésterápia, majd irradiáció során is csak részleges regressziót sikerült elérni, ezért a teljes tünetmentesség eléréséhez az alacsony malignitású lymphomák terápiájában alkalmazott kombinált immunszuppresszív terápia - hat ciklus CVP, majd három CHOP, majd IFN-α + kortikoszteroidterápia - vált szükségessé. KÖVETKEZTETÉSEK - A betegnél nyolc évvel a betegség kezdete után bal oldali unilateralis exophthalmus hátterében pseudotumor orbitae-t diagnosztizáltunk. Jelenleg tünetmentes, teljes klinikai regressziót sikerült elérni.